Pár nappal azután, hogy kiment a WEC változásairól szóló írás, jött is a feltámadás újabb jele: 2023-tól a WEC LMH osztályának, azaz a csúcskategóriának új nevezője lesz a Ferrari személyében!
A cím persze kicsit igazságtalan, elvégre a Ferrari autóit az elmúlt években is láthattuk a szériában, de csak a GT kategóriákban.
Most pedig gyári csapatként, a legtetejére jön vissza a vörös alakulat. Ez még úgy is meglepetés, hogy már többször fontolgatták a lehetőségét Maranello berkein belül. Valószínűleg az évszám sem véletlen. A Scuderia 1973 óta nem adott le gyári nevezést, így pontosan 50 év után fognak visszatérni.
A képek természetesen nem egy létező autót ábrázolnak, ez egy SF90 Stradale koncepció, mégpedig a Carbuzz honlapjáról.
„Az elmúlt hetven évnyi zárt karosszériás versenymúltunk során, a világ számos versenypályáján mindig ugyanazzal a technológiai eszmével vezettük győzelemre az autóinkat: a pályán megszerzett innovációval tesszük a közúti autóinkat különlegessé” – mondta John Elkann, a Ferrari mindenhatója. „Az új Le Mans Hypercar programmal a Ferrari ismét megerősíti az motorsporthoz való elkötelezettségét, és továbbra is főszereplő kíván maradni a világ főbb motorsport-eseményein.”
Nem kell ecsetelnem, mekkora fontossággal bír ez a WEC számára. Azon túl, hogy kap egy óriás brandet a bajnokság, tetemes húzóerő lesz a többiek számára. Nem lepődnék meg, ha ezek után néhány hónapon belül többen is hivatalosan bejelentenék a visszatérési szándékukat. Hatalmas lenne egy Porsche-Ferrari összecsapás, de egy Aston Martin és/vagy McLaren is sokakat meg tudna mozgatni.
Hogy ez azért történt-e a Ferrari részéről, mert nem biztosak az F1-es folytatásban, azt nyilván nem tudhatjuk, de számunkra mindenképp szívderítő a döntés.
Lassan kijelenthetjük, hogy a WEC épp most válik egy olyan sorozattá, amit érdemes lesz követni.
Kövesd az oldalt, ha tetszett!