„Az világ kint haddal tele,
De nem abba halunk bele…”
(Balázs Béla)
Monostori Antal rendőr őrnagy fejcsóválva állt az összetört kínai csodajárgány mellett. A holttestet már elvitték, így most véres légzsákmaradványok és deformált alkatrészek kuszasága nézett vele farkasszemet. Hátrébb lépett, végignézett a deres aljnövényzetbe vágott keréknyomon, a csúszós úttól a fáig. Szűk, egyenes csapásokat látott. Megrázta a fejét.
Az igaz, hogy a kanyart nem sikerült bevenni, de a kocsi fizikai értelemben nem volt irányíthatatlan – legalábbis úgy tűnt, aztán majd a műszaki szakértő megmondja a tutit.
– Nem rántotta el a kormányt – motyogta maga elé.
– Biztos önvezető módban volt a kocsi – szólalt meg mögötte Tibi, a bűnügyi technikus.
– Attól még engednie kell beavatkozni a sofőrnek.
Karcsi, az egyik helyszínelő befejezte a fának csattant kasztni fényképezését, aztán odalépett a felettese mellé.
– Mi van, ha mással volt elfoglalva? – mutatott kajánul az anyósülésen hagyott mozdulatlan nőalakra.
– A szexmasina nem volt bekapcsolva – sóhajtott Antal.
– Attól még alkalmas a figyelem elterelésére – vélekedett Tibi. – Lehet, hogy az emberünk túlságosan bízott az önvezetésben, és simán csak nem volt ideje reagálni. Az egyik pillanatban megcsúszott, a másikban meg már puff.
– Lehet – hagyta rá Antal. – De akkor is idegesít, hogy a srácnak annyi, a roboton meg egy karc sincs.
– Kár, hogy nem vihetjük haza a bizonyítékokat – jegyezte meg Karcsi a döbbenetesen élethű, dúskeblű androidra sandítva. – Elszórakoznék vele.
– Drága mulatság lenne. Annyi pénzt te még életedben nem láttál, amibe egy ilyen kerül.
– Miből vesz full extrás robotbarátnőt egy huszonéves?
Antal vállat vont.
– Ugyanabból, amiből hatszáz lóerős luxusverdát.
– Mi van, ha öngyilkos lett a csávó? – kérdezte Tibi. – Azért ment egyenesen a fának.
Antal megrázta a fejét.
– Pont, mielőtt kipróbálta volna ezt az izét? Így hülyén halt meg!
Röhögtek egyet, aztán megint csak tanácstalanul néztek egymásra. Antal már sejtette, hogy ez olyan ügy, amihez a műszaki- és az orvosszakértőn kívül informatikai szakértő kirendelésére is szükség lesz, és évekig tart majd, mire valakire ráhúzza az ügyész a felelősség vizes lepedőjét.
– Nem mondod, hogy pont nálad vette! – pislogott Antal a kávé felett.
– Pedig úgy volt – bólintott Réka.
Az őrnagy két napig vívódott a gondolattal, hogy beszélgessen-e a volt barátnőjével, aki épp azokat a csili-vili kínai önvezető autókat áruló szalonban dolgozik.
– Emlékszem is rá, mert ilyen öntelt lelki nyomorékot még életemben nem láttam. Képzeld, épp fájt a torka, vagy mi, úgyhogy a telefonja virtuális asszisztense beszélt helyette. Persze hülyeséget.
– Mit értesz ezalatt?
Réka körülnézett, aztán halkan folytatta:
– Hát, olyanokat például, hogy ne nézzek a szemébe, mert akkor feláll neki.
Antal sóhajtott egyet.
– Nem akartad átirányítani férfi kollégához?
– Most már mind csajok vagyunk, nem tudtad? A főnök szerint meg a mocskos szájú ügyfél is ügyfél, és mindig az ügyfélnek van igaza.
– Amikor még követtem a szalon sorsát, csak te meg Zsófi álltatok a tűzvonalban.
– Zsófit tavaly kirúgták, mert hirtelen nem tudta, hogy az alapmodell is beparkol magától. – Réka arca elkomorodott. – Amikor épp nincs bent érdeklődő, folyton a felszereltségeket magolom. Néha otthon is, de valamit valamiért.
Antalnak eszébe jutott az a kellemetlen alkalom, amikor a nő lekicsinylően beszélt az ő rendőri fizetéséről a rokonok előtt, de az ügy érdekében igyekezett elhessegetni az emléket. Rékát is meg lehet érteni, elvégre nap mint nap látja, hogy csak a pénz számít – még emberként sem kell viselkednie a luxuskocsik vásárlórétegének. Bármit megtehetnek, csak végül fizessenek.
– Miért legyen a fejetekben az aktuális modellek összes felszereltsége? Arra ott van a számítógépes táblázat!
– Mi a végletekig elkötelezettek vagyunk az azonnali, pontos tájékoztatás iránt. Ez az imidzsünk. Ez tetszik a vásárlóknak. A sok idióta megtiszteltetésnek veszi, hogy a cég rájuk pazarolja a dolgozók agykapacitását.
– Szép új világ – szaladt ki Antal száján.
– Ez van – vont vállat Réka. – Azt olvastam a hírekben, hogy a baromarc egy kulcsos házhoz tartott az új szexandroidjával.
– Így igaz. Szerintem hús-vér nő nem lett volna képes elviselni ezt az alakot.
Réka kíváncsian nézett rá.
– Gondolom, nem mondhatod el, miért mondod ezt.
– Neveket nem említek, úgy igen. Kihallgattam a három korábbi barátnőjét.
Réka szeme felcsillant.
– Nocsak! Önként jelentkeztek?
– Benne voltak a nyilvántartásban különféle feljelentések miatt. Az egyiket teljesen kisemmizte. A fél ügyészség azokat a kacifántos szerződéseket bogozta, amikkel elcsalta a csaj az összes pénzét, a lakását, kábé egy szál bugyija maradt a biznisz után.
– Miért?
– Ezt kérdeztem én is, mert rászorulva nem volt, az biztos. Úgy tűnik, csak azért tette, mert megtehette. Persze nem az ő érdeme a pénzügyi akció, hanem egy kínai székhelyű MI-cégé, de bizonyítani semmit sem lehetett.
– Mi történt a másik két nővel?
– Akarod te ezt tudni?
Rékán látszott, hogy a kíváncsisága erősebb, mint a félelme.
– Ketteske a Pszichiátrián kötött ki, és jó ideje nincs kihallgatható mentális állapotban. Amikor még beszélt, olyasmiket említett, hogy a srác kizárólag a virtuális asszisztensen keresztül beszélt vele, vagyontárgyként kezelte, és szisztematikusan leépítette az amúgy sem acélos önbizalmát.
– Valami azt súgja, Hármaska már nem él – sóhajtott Réka.
– De igen, éppen hogy megúszta. Természetesen a csávó ártatlan, nem csinált semmit, Hármaska akart öngyilkos lenni. A hivatalos verzió szerint nyomott magának egy kis lidokaint, szétvágta a combvénáját a kádban, aztán bevett egy marék altatót.
– Fordítva! A csávó tett altatót az ételébe, italába, aztán csinálta, amit csinált. A lidokain csak elterelés – hadarta Réka ijedten.
– Szerintem is – mosolygott Antal. – Hármaska sajnos amnéziás a dologra. Baromarcnak majdnem sikerült a terv, de elkövette azt a hibát, hogy lehúzta a lefolyót. A csaj egy régi, vacak lakást bérelt, ahol enyhén szólva nem működött semmi. Azt mondta, egy ideje belemeregette lavórral a vécébe a fürdővizet, mert a kádlefolyó eresztett, és az alattuk lakó néni fürdőszobafalára vezette a vizet. Akkor is a néni hívta a száztizenkettőt, mert véres víz ömlött a repedésekből.
Réka megborzongott.
– Szóval ez egy nárcisztikus elmebeteg volt, és egyáltalán nem kár érte.
– Csak azt nem értem, miért halt meg.
Antal kihúzta magát, és figyelte Réka minden rezdülését. Ismerte már annyira, hogy foggal-körömmel védi majd a csodakocsit.
– Az ónos eső ellen a legfejlettebb menetstabilizáló rendszer sem száz százalékos.
– A kocsi nem is próbált kitérni. Bal elejével egyenesen nekiment a fának, pedig a vékony hóban már talált volna tapadást.
– Többször mentem már ezzel a típussal, és semmi baja nem volt. Most hétvégén is elviszem a tesztautót, azzal megyek anyámhoz.
Antal felhajtotta a maradék, kihűlt kávéját.
– Azért vigyázz majd, még csak január közepe van!
– Csak nem aggódsz értem? Milyen megható! – gúnyolódott Réka.
Antal szó nélkül elment fizetni.
– Ilyenkor egy hétvége miatt az összes beállítást az ízlésedre formálod? – kérdezte, amikor visszatért.
– Ó, nem, a privát beállításokat csak tulajdonosként lehet elérni. Demó módban van ilyenkor. – Réka felvette az elegáns szövetkabátját. – Na, megyek. Kösz a kávét.
Antal elszomorodva nézte a netbankban azt a menüt, ami a teljes vagyonát mutatta. Rákeresett, mekkora hitelt adnának neki, és még az sem volt elég. Ha lett volna a folyószámlán elég pénze új csúcstelefonra, a falhoz vágta volna a mostanit.
Szombat reggel ellepték a képernyőt az értesítések. Mivel a telefon megjegyezte, mi foglalkoztatja mostanában, kirakta elé az összes releváns hírt: gazdag emberek balesetei ugyanolyan kínai luxusautóval – tömegesen jelentkezett a dolog Angliától Bulgáriáig. Antal ereiben megfagyott a vér. Azonnal tudta, hogy ez valami típushiba a menetstabilizáló rendszerben, amit Réka annyira dicsért – a jelek szerint mégsem tudja kezelni a különösen kemény tél meglepetéseit.
Fel akarta hívni Rékát, hogy figyelmeztesse, azonnal álljon meg azzal a kocsival, ahol van, majd ő érte megy… de az ő telefonja jelzett hamarabb.
Réka hívta.
– Igazad lett – jegyezte meg szipogva. – Azt mondták… ha… nem fizetem ki…, kirúgnak.
Küldött egy képet a fának csúszott, jobb elején nyomódott autóról.
– Örülök, hogy nem esett bajod – mondta Antal vidáman. – Szerinted mennyit kérnek érte így törötten?
Réka karba tett kézzel nézte, ahogy Antal a rendőri fizetéséből vett enyhén sérült luxusautó érintőképernyőjét nyomkodta.
– Mégis mit gondolsz, mit fogsz találni?
– Ezt – húzódott félre Antal.
– Instrukciók a sofőr cselekvőképtelenségének esetére – olvasta Réka a privát menü számára eddig tiltott sorait. – Ez itt olyan, mint valami végrendelet.
– Az is! Be tudom jelölni, hogy amennyiben nem én döntök, hogyan döntsön a rendszer helyettem – mutatta Antal. – Itt beállítom, hogy hős vagyok, mindenki mást mentsen meg, ha tud, különös tekintettel az anyósülésre, és kész, ha megcsúszik, megcsinálja!
Réka tágra nyitotta a szemét.
– Úgy érted, Baromarc hősnek érezte magát? Így rendelkezett, és meghalt a szexrobotért, mert az annyira élethű, hogy a rendszer embernek nézte?
Antal elmosolyodott.
– A menetstabilizálóval nem stimmel valami, lecsúszik az útról. De érdekes módon, ahol ketten, vagy többen voltak a kocsiban, ott sem halt meg sofőr a többi balesetnél, pedig anyósülésen sajnos ketten is. Most vagy kevés napjainkban a hős, vagy…
Réka megcsóválta a fejét.
– A hülyeség ebben az esetben önkorlátozónak bizonyult.
Antal megállította az ujját fél centivel a képernyő előtt.
– Visszajössz hozzám? Ha igen, esküszöm, beállítom a hős módot!
Réka erre kivágta az ajtót, és tempósan megindult a közeli villamosmegálló felé. Antal nevetett egy nagyot, amikor a nő már nem láthatta, és addig nyomkodta ki az összes veszély-tájékoztatást, amíg végre kézivezérlést adott az átkozott masina.
Elhajtott abba az eldugott, régivágású szervizbe, amit a sötét hálón ajánlottak, és egyetlen dolgot kérdezett a tetovált arcú, overallos sráctól, aki fogadta:
– Meg tudják oldani, hogy letakarodjon minden okosság róla, és simán csak autó legyen?
