Mindent köszönünk, Seb!

A végén csak egy életed van, ami a tiéd, és ezt ki kell használnod. Tedd, amit szeretsz, töltsd az idődet olyan emberekkel, akiket szeretsz – nagyon egyszerűnek hangzik, de ha megnézed az embereket és a helyzeteket, akkor nem olyan egyszerű. Sokak esetében ez nem rajtuk múlik.

Nagyon sokáig gondolkodtam, hogyan kezdjek neki ennek az írásnak. Rengeteg dolgot ki lehetne emelni ennek a srácnak az életéből, karrierjéből, ami teljes joggal szerepelhetne az első, felvezető bekezdésben. Jóformán még nem is ihatott legálisan, és már a következő szupersztárt látta benne a nagyérdemű. Mi tagadás, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ám ahogy futottak végig az emlékek a fejemben, arra jöttem rá, hogy nem a BMW-s debütálás, nem a Toro Rossóban végrehajtott csodák, a red bullos mennybemenetel, vagy a verejtékkel teli küzdelem a Ferrarival – hanem az Aston Martinnál töltött alkony során jöttem rá igazán arra, hogy kit is fog elveszíteni ez a sportág. 

A nagy bajnok bűvöletében

Vettel minden bizonnyal az egyik utolsó F1-es pilóta lesz, aki még élt az NSZK-ban. 1987-ben született Heppenheimben, és ő már azok közé a versenyzők közé tartozott, akiket kifejezetten erre a hivatásra képeztek pici koruk óta.

Nyolc és tizenöt éves kora között járta a gokartos szamárlétrát, sorban nyerte a szériákat. Az ezredforduló után egy évvel húzta be az első EB-címét. Valahogy már itt is lerítt róla ez a fanatikus motiváltság.

Ez pont az az időszak, amikor az örök példaképe, Michael Schumacher elkezdett egyre inkább felérni a csúcsra a Ferrarival. A kis Sebastian pedig meg is találta a neki való hivatást, ahogy a legendát nézte.

Ám az igazi robbanás csak ezt követően jött a karrierjében: 2003-ban kezdte meg a formaautós pályafutását, és rögtön második lett a német BMW-kupában. A Red Bull mellé így ékelődik be a bajor gyártó, mint támogató. Még egy szezont töltött el a bajnokságban – meg is nyerte. Méghozzá úgy, hogy a 20 futamból 18-at húzott be, és a másik kettőn is dobogóra állt.

 

A Száguldó Cirkusz küszöbén

Itt volt az ideje a szintlépésnek. A kölök túl jó volt, eldőlt, hogy versenyeznie kell.

2005-ben az F3 Euroszériában indult, ahol az ötödik összetettbeli helyezést szerezte meg, futamot viszont nem nyert – a bajnokságot az akkor már második szezonját ott töltő, bizonyos Lewis Hamilton nyerte. Kicsi a világ.

Vettel azért megkapta az év újonca címet, a következő évben pedig második lett – Paul Di Resta mögött.

Hogy érzékeltessem: Di Resta 3, Hamilton két évvel idősebb Vettelnél, ami ebben a magasságban még igencsak lényeges különbség. A kis német szinte folyamatosan nála idősebbekkel versenyzett junior korában, és ez hamar felkeltette a legnagyobbak figyelmét.

Olyannyira, hogy 2005 szeptemberében már megkapta élete első lehetőségét, hogy F1-es autóba üljön: a Williams-BMW-t pörgethette meg Jérezben.

Nagyjából ez az a pont, ahol a világ megismerte a kis tejfelesszájú németet. Itt már mindenki sejtette, hogy csak idő kérdése, mikor fogjuk versenyezni látni. Rohadt kíváncsi voltam rá.

2006-ban, miközben még tartott az F3 Euroszéria, a Török GP-n éles szabadedzésen beülhetett a Williamstől kiváló, a Sauberrel összebútorozó BMW volánja mögé. Ezzel ő lett minden idők legfiatalabb Grand Prix-résztvevője, még ha csak pénteken is.

A sors iróniája, hogy 10 másodperce sem hajtotta az autót, amikor megbüntették a túl gyors kihajtásért a boxutcából. Innentől minden F1-es hétvégén körözhetett pénteken, és a legtöbb edzést meg is nyerte.

Már-már úgy tűnt, hogy Vettel végül ledolgozza az életkorbeli lemaradását Hamiltonhoz képest, és egyszerre debütálnak az F1-ben 2007-ben.

Az első futamokon azonban erre nem került sor, mert a BMW nem kívánt megválni sem Nick Heidfeldtől, sem pedig Robert Kubicától. Maradt tehát a tesztpilóta pozíció.

Egy látványos, ám szerencsére nem súlyos kanadai Kubica-balesetnek hála, Seb mégis bemutatkozott 2007-ben. A lengyel akkorát pukkant a betonfalnak Montrealban, hogy az orvosok nem engedték Indianapolisban indulni, noha nem voltak érdemi sérülései.

Főhősünk élt is a lehetőséggel. A versenyt a hetedik helyről kezdhette meg, és rögtön felállított egy F1-es rekordot. Mivel nyolcadikként ért célba 19 évesen és 349 naposan, ő lett a száguldó cirkusz legfiatalabb pontszerzője.

Emlékszem, hogy egy alkalommal elrontotta az egyes kanyart, és megszánkáztatta verseny közben a füvön a BMW-t. Szépen, higgadtan átengedte, semmi kapkodás – és ment tovább. Valahogy azonnal elnyerte a kölyök a szimpátiámat.

 

Fent maradni a csúcson

Mindenki tudta, hogy a Vettel-virágzás a BMW-nél kérészéletű. Kubica visszatért, és Seb megint ülés nélkül maradt.

A Red Bull azonban nem feledkezett meg pártfogoltjáról. Vettel szerencséjére a Toro Rosso alakulata nem dúskált a világklasszis pilótákban. Ne érts félre, eszem ágában sincs Vitantonio Liuzzit vagy Scott Speedet kritizálni, de együtt sem értek fel a sráchoz.

A nevéhez nem túl hű Speed pedig még tett is rá egy lapáttal. A korábban, más kategóriákban viszonylag sikeres amerikaiból hamar felszínre bújt a féreg, amikor a harmadik futama után a versenybírói meghallgatáson kőbunkó módjára ordítozott David Coultharddal – 5000 dollárja bánta.

Amellett, hogy sokszor füstölt el a kisebbik boci alatta, a szezon derekán rengeteg saját hibás ütközés, kiesés tarkította a versenyeit, amit a Red Bull megunt, és a Magyar Nagydíjon már Sebastian ült az autóban. Összesen hat pontot gyűjtött a szezon hátralévő részén, és bezsebelt egy negyedik helyet is Kínában. Liuzzi és Speed összesen három pontot kapart össze.

 

Faenza szárnyakat ad

Nem volt nehéz megindokolni a Toro Rosso-nál, hogy miért is kellene Vettelre bízni 2008-ban is az egyik járművet.

Bár saját idolja pont visszavonult, mielőtt versenyezhettek volna, a saját sztorija csak ezután kezdett igazán íródni.

A 2008-as év amilyen ígéretesnek tűnt, olyan pocsékul indult Vettel számára. Az első négy futamot nem fejezte be – hol az autó adta meg magát, hol kicsapták a versenyből.

Az első igazán nagy dobást Monacóban követte el, amikor az esős futamon utolsó helyről indulva az ötödikként intették le a kisbocival.

Ezt követően csendes, ám hatékony pontgyűjtögetéses időszak következett. Az állóvizet az kavarta fel, amikor július 17-én bejelentették, hogy Vettel a nagytesóhoz, azaz a Red Bullhoz szerződik 2009-re. Nem volt igazán nagy meglepetés.

Az Európa Nagydíjon Valenciában hatodik (egyébként a hétvége leggyorsabb köre is az övé volt), a Belga GP-n pedig ötödik lett. A mellé szerződtetett Sébastien Bourdais közel sem produkálta ezeket az eredményeket, alig jutott be a pontszerzők közé (az egész évet tekintve a csapat 39 pontjából 35-öt Vettel hozott).

Az igazi klasszikus, kis csapattal való mennybemenetel stílusosan az Olasz Nagydíjon történt meg Sebbel.

Az már kiderült az eddigiek során is, hogy a srác érzi az esős körülményeket, de arra senki nem számított, hogy ezzel az autóval az egész mezőnyt is maga mögé utasíthatja!

Hatalmas esőzések fogadták a mezőnyt Monzában, ami szinte folyamatos volt az egész hétvége során.

Pénteken még annyira nem is, de szombaton már mindenki arcára kiült a döbbenet: nem tudnak mit csinálni a kis némettel! Sebastian Vettel megszerezte élete – és a Toro Rosso – első pole pozícióját.

Mindenki arra várt, hogy vasárnap meddig lesz képes megtartani ezt a helyet egy olyan vassal, ami véletlenül sem tartozott az élmezőnyhöz.

Magasról tett rá!

A Safety Car mögötti elindulás után is bottal ütötték a nyomát. Folyamatosan növelte az előnyét, és végig vezetve, 10 másodpercnél is nagyobb előnnyel megnyerte a futamot, ezzel pedig minden idők legfiatalabb F1-es futamgyőztesévé vált 21 évese és 73 naposan.

A példaképe óta először neki szólt először a német és az olasz himnusz. Ennek a győzelemnek ott a helye a legnagyobbak között.

A szezon hátralévő részében is állandó bérletes volt a top10-ben, végül a világbajnokság nyolcadik helyén zárt első teljes évében.

És hát ki ne emlékezne arra az előzésre, amit a szintén esős Brazil GP végén ejtett meg Hamiltonnal szemben, felkavarva az addig sem igazán „álló” vizet.

 

Magasságok és mélységek

2008 végére David Coulthard bejelentette visszavonulását. Mivel Vettel szerződése már megvolt 2009-re, ez sem sokkolta túlzottan a nagyérdeműt.

Aki korábban is követte az F1-et, az látta, hogy a Red Bull sosem volt élautó azelőtt – 2008-ban Seb egymaga több pontot gyűjtött a másodvonalat Toro Rossóval, mint Coulthard, Webber és Bourdais együttvéve. Messze nem volt tehát garancia arra, hogy ez az igazolás beválik majd.

A meredek szabályváltozások és Adrian Newey leigazolása azonban megfelelő irányba kormányozták a bocik vitorlását.

A Red Bull egyetlen csapásra élcsapattá nőtte ki magát, Vettel kis extra mázlival akár az első évében világbajnok lehetett volna – ha Ross Brawn hagyja békében nyugodni a Honda hamvait. Ám a Brawn GP megtalálta a kiskaput a diffúzorra vonatkozó építési direktívák között, és hiába lendült bele a Red Bull a felzárkózásba a szezon második felén Sebbel az élen, már nem volt valós esély Jenson Button elcsípésére.

Viszont rögtön az első évében megverte Mark Webbert, és csatázhatott a világbajnoki címért.

2010-re már nem létezett a Brawn GP technikai előnye (mi több, a csapat is Mercedes névre váltott), és most először Vettel egy F1-es mezőnyben volt az újra aktív Michael Schumacherrel. A példakép véleménye az volt a szezon kezdetén, hogy Seb a vb-cím fő esélyese.

Nos, az esély valóban megvolt. A Red Bull most nem fél év késéssel rakott igazán jó autót a német alá – csakhogy nem volt egyedül. 2009-ben úgy döntött a Ferrari, hogy kivásárolja Kimi Räikkönent a szerződéséből, és a helyére ülteti az akkor már kétszeres világbajnok Fernando Alonsót.

A spanyol nem is tétlenkedett sokáig, a Ferrari egy szűk esztendő után újra a bajnoki címekért csatázott. Úgy tűnt, Vettel megint emberére akadt, egyetlen futam után sem vezette a pontversenyt – az utolsót leszámítva. Egészen a végéig öt, az utolsó versenyen még mindig négy (!) pilótának volt esélye a trófeára, ám végül az abu-dzabi győzelem és a Ferrari bénázása meghozta Sebnek az áhított sikert: 2010-ben minden idők legfiatalabb világbajnoka lett. 

2011-re a Red Bull technikai fölénybe került, Vettel pedig feltartóztathatatlanul menetelt a címvédés felé. Az első 9 futamból 6-on diadalmaskodott, három második hely mellett. Egy negyedik helyet és egy kiesést leszámítva minden egyes versenyen dobogóra állt. Legyünk őszinték, Seb dögunalmassá tette ezt az évet. És nem ez volt az utolsó.

Még a mai napig tartja magát az egy szezonban szerzett 15 pole pozíció, amit ebben az esztendőben állított fel.

2012 viszont annál mozgalmasabbra sikerült.

Az első hét futamon hét különböző győztest avattunk, totális zavarosban halászás lett a szezon. Ebben pedig az öreg Nando mindig jó volt. A bajnokság derekán az egyébként semmiben nem kiemelkedő Ferrarival úgy látszott, hogy megtöri a bocik lendületét, tisztességes előnyt dolgozott ki magának a nagy anarchia közepette.

A gumibogyós brigád szokásához híven megrázta magát szezon közben, és Vettel vezérletével megkezdte a felzárkózást. Egymás után négy futamot húzott be Alonso orra előtt, és ezzel át is vette a vezetést a pontversenyben. Még az is belefért neki, hogy Interlagosban megpördüljön, ugyanis a hajrában már egyikük sem nyert.

Vettel harmadjára is világbajnok lett. Úgy tűnt, nincs az a szarkupac, amiből Seb és a csapata ne tudna kikecmeregni, és a végén elhozni a címeket.

Szemmel láthatóan élvezte a dominanciát és a versengést is, rendkívüli módon feküdtek neki ezen korszak autói.

Ez ugyanígy elmondható 2013-ról is. A Red Bull erre az évre zsibbasztó előnyre tett szert a riválisokkal szemben. Rosberg 2, Alonso 2, Hamilton 1, Räikkönen 1. Ennyi futamot engedett Vettel a mezőnynek. Az utolsó 9-et zsinórban behúzta, ha még esetleg valakinek kétségei lettek volna a szezon elején.

Ha már a szezon eleje, ide került az első igazán nagy fekete pont a karrierjében. Az már más kérdés, hogy kinek a számlájára írandó.

A Maláj Nagydíjon Webber vezetett, és nagyjából 4-5 körrel a vége előtt Vettel utolérte őt. A csapatrádión ekkor hangzott el az azóta szállóigévé váló Multi-21 utasítás, ami azt jelentette, hogy mindenki marad a helyén, nincs csata.

Seb ezt másképp gondolta, nem engedelmeskedett, és megelőzte a csapattársát, végül pedig meg is nyerte a futamot. Addig sem volt igazán rózsás a kapcsolatuk, de ez végleg betette a kaput az ausztrálnak.

„Igazából ki tudja, hogy vajon Sebastian a mai napig bánja-e azt a futamot? Talán nem bánja, nem tudom. Ugyanakkor én sem voltam egy igazi angyal néhány másik verseny alkalmával” – mondta később, a visszavonulása után.

Marknak ez volt az utolsó F1-es évada, végül győzelem nélkül zárta.

Abszolút értettem Vettel ambícióit, és jómagam is a szabad versenyzés híve vagyok, de ezt a manővert aligha a szép emlékei között őrzi.

Maláj GP ide vagy oda, Vettel játszva begyűjtötte a negyedik világbajnoki címét is. Még mindig megállíthatatlan volt. Amit viszont már akkor nagyon tiszteltem benne, hogy ugyanúgy észnél volt, mintha épp nem róla szólna minden.

Az Amerikai Nagydíjon – melyet nyilván szintén megnyert – ezt mondta be a leintés után a rádióba:

Emlékeznünk kell ezekre a napokra. Nincs garancia arra, hogy örökké fognak tartani. Élvezzétek, amíg tartanak.

 

Jobban nem is tapinthatott volna a lényegre.

Jöttek az újabb radikális szabályváltozások – és jött a Mercedes. A korábban lesajnált alakulat elképesztő csomaggal állt elő 2014-re, amire senkinek nem volt válasza.

Mint azt nemrég megtudtuk tőle, ő már a Mercedes-dominancia előtt fél lábbal a Ferrarinál volt, tehát nem Daniel Ricciardo miatt hagyta el a csapatot. No de ne szaladjuk ennyire előre.

Az eddig javarészt Vettel árnyékába szoruló Hamiltont nem tudták megzabolázni, de Sebnek igazság szerint a kezdetektől nem volt esélye a címvédésre – és nem csak a Mercedes fölénye miatt.

Az új szabályok és az erősebb túlkormányzottság nem feküdt neki az első évében. Míg csapattársa, a szintén ausztrál Ricciardo (aki most kényszerűen újra a Red Bull kötelékébe kerül tartalékként) három győzelmet is behúzott az RB10-zel, addig Seb csak dobogókig jutott – két győzelemnyi ponthátrányt szedett össze vele szemben, és a bajnokság ötödik helyén zárt.

Biztosan közrejátszott a tény, hogy Danielnek még volt mit bizonyítania, Seb pedig fejben már rég a vörös lovat terelte, de azt badarság lenne kijelenteni, hogy nem akarta megverni Ricciardót.

 

Grazie, tutti!

Fernando Alonso 5 sikertelen év után feladta, és távozott a Ferraritól – a helyére ült be Seb annak reményében, hogy a Scuderia bajnoka lesz; mint ahogy 2007-ben az újdonsült csapattársa és barátja, Kimi Räikkönen volt.

A finn igazán senkit nem engedett közel magához a mezőnyből, Vettel viszont kivételt képezett ez alól. És igen, a finn ekkorra megjárta a ralit, visszatért az F1-be a Lotusszal, ott lejáratták, így távozott, Felipe Massa kiábrándult elviharzása miatt pedig újra megnyílt az ajtó a Ferrarinál 2014-re.

Eközben a csapaton belül máshol is átalakulások zajlottak. A technikai brigádba bekerült James Allison, aki egy erős reformon tolta keresztül a istállót Maurizio Arrivabene hathatós közreműködése mellett. A háttérben pedig Sergio Marchionne mozgatta a szálakat, és óriási erőforrásokat toltak a Ferrariba, hogy visszakerüljenek a térképre.

Az első év helyből ígéretesen indult. Bár a Mercihez továbbra sem volt köze senkinek, Nico Rosbergen és Lewis Hamiltonon kívül csak Vettel tudott futamot nyerni. Sosem felejtem el azt a döbbenetet a Mercedesnél – és nálam is – a Maláj GP-n, amikor a második kiállásnál kiderült, hogy Seb sem jön többször, és bő 10 másodperccel még most is a Mergák előtt van.

 

Majdnem kétszer annyi pontot gyűjtött, mint Kimi, és a bajnokság harmadik helyén zárt. Míg a Ferrari negyedik erőből másodikká lépett elő, a Red Bull küzdött, mint disznó a jégen – teljesen átvették a 2014-es olasz formát.

A tifosi arra számított, hogy 2016 az első olyan év lehet a 2014 óta tartó hibrid-érában, ahol megszorongatják a Mercedest. Ám közel sem ez történt: bár Vettel továbbra is Räikkönen előtt járt néhány lépéssel, a digók legalább ennyivel lemaradtak a csillagosokhoz képest – még a Red Bull is elcsípte őket.

Itt már Hamiltonnak valós esélye volt, hogy beállítsa Vettel és Prost 4-4 világbajnoki címét, de ebben az évben Rosberg elhappolta előle a címet – és rögtön vissza is vonult.

Seb motivációja nem csökkent, és ez meglátszott az interjúi során is. Felszabadult volt, élvezte, hogy álmai csapatánál vezet, és tovább várt az adandó alkalomra, hogy a vörösökkel is a csúcsra érjen.

2017 el is hozta az első sanszot.

Tíz évvel az utolsó egyéni bajnoki címük után a Ferrari újra eséllyel szállt ringbe trófeákért.

A Mercedesnél Bottas közel sem akadályozta annyira Hamilton pontgyűjtését, mint Rosberg korábban, ám Vettel így is vezette a pontversenyt, és egészen a Magyar Nagydíj utánig úgy tűnt, most megtörténhet az őrségváltás, és Seb győzelemre vezeti a Ferrarit. Közel voltak egymáshoz az autók, és egyre nőtt a feszültség.

Ez Bakuban csúcsosodott ki, amikor Lewis egy biztonsági autó alatti váratlan lassítása után Sebastian nem tudott megállni, és belement a címvédőbe. Utóbbi ezt szándékosnak ítélte, így dühösen melléhajtott, majd nekikormányozta oldalról az autóját.

Legyünk őszinték: akár szándékos volt a brit mozdulatsora, akár nem, Seb meggondolatlanul cselekedett. Ez bunkóság volt, tőle szokatlanul. Nincs értelme Lewis felelősségét piszkálni ebben a helyzetben. Ez mindenféleképp hiba volt.

Az utóélet azért érdekes, mert saját bevallásuk szerint ez az incidens indította el a barátságukat. Sokkal jobb viszonyt ápoltak később egymással, mint előtte. Olyannyira, hogy az abu-dzabi hétvégén pont Hamilton volt az, aki búcsúbulit szervezett Sebnek.

Visszatérve a vb-re: a hungaroringi Vettel-győzelem után Hamilton 6 versenyből 5-öt megnyert, és ezzel be is biztosította a címvédését. Seb már csak Interlagosban győzött, egy tét nélküli futamon.

Túl gyorsnak bizonyult a Merga, ismét. De most már izzadtak egy kicsit.

2018 már más volt. Erre a szezonra a Scuderia egy világbajnok autót épített – hozzáteszem, hogy a Mercedes is. Míg ’17-ben inkább a csapat veszítette el a vb-t, egy évre rá már inkább a versenyző.

Nagyon-nagyon kemény adok-kapok ment Lewis és Seb között, ám az év közepére Vettelnél elszakadt a cérna. Rengeteg pontot dobott el kipördülések, megcsúszások miatt. Miután saját hazájában győzte le Hamiltont, Németországban az első helyről fogott gumifalat az nedves aszfaltról. Mondanom sem kell, hogy Lewis azonnal lecsapott a lehetőségre. Nagyrészt a sorozatos hibák miatt Vettel csak Belgiumban tudott ezután diadalmaskodni, így kettejük – egyébként kiváló – párharcából újra Hamilton került ki győztesen.

Sebnek ez az egy olyan lehetősége volt a Scuderiával, amikor rajta múlt, hogy bajnok lehet-e velük, a többin műszaki oldalról nem kapta meg rá a valós esélyt.

2019 elválasztotta egymástól Räikkönent és Vettelt: a finnt kitessékelték az Alfa Romeóba, a helyére pedig az ifjú titánt, Charles Leclerc-t ültették. Azon túl, hogy a monacói kölök okozott némi fejtörést főhősünk számára, sokkal nagyobb gondot jelentett, hogy semmilyen szinten nincsenek versenyben a bajnokságokért. Az aero szabályváltozások közepette a Ferrari egy rossz építési filozófiát választott. Ennek következtében az erős motorjukat kihasználhatták ugyan az egyenesekben, ám a kanyarokban folyton a többiek után kullogtak. Ez megpecsételte a sorsukat, ráadásul Sebastiantól ez a megoldás állt a lehető legmesszebb. Nem is maradtak el a hibák, csak itt már közel sem volt akkora tétje a dolognak.

Ő végül egy, Leclerc két futamot nyert, ötödik ill. negyedik helyen zártak a pontversenyben – a bajnok ismét Lewis.

Ugyanakkor hozzáteszem, hogy a kanadai futamon gumicsizmás aljasságot követett el vele szemben az FIA. Valószínűleg mindenki emlékszik rá, hogy Vettel vezette a versenyt, Hamilton szorosan követte, és egy kicsúszást követően úgy tért vissza a pályára, hogy Lewis előtt bezárta az ajtót. Kapott egy 5 másodperces büntetést, amivel biztosan elveszítette a győzelmet. Ne menjünk bele mélyen az okfejtésbe, nem ez volt az első ökörség a bírák részéről – és sajnos messze nem az utolsó. Végtelenül sajnáltam őt.

Ezekben az években úgy éreztem, hogy Vettel nem tudott igazán tökéletesen alkalmazkodni a teljesen más struktúrájú autókhoz, amiket vezetnie kellett. Rengetegszer erőltette túl a vezetést, és soha nem hibázott annyit, mint ebben az időszakban. Tény, nagyon akarta azt a bajnoki címet a Ferrarival, de igazán sosem került alá olyan autó, ami gyors is volt, és jól is tudott menni vele.

A csonka covidos év volt Vettel és a Ferrari legrosszabb közös produkciója. Itt már a motorerőt is elbukta a Scuderia (érdekes körülmények között), ő pedig mindössze a 13. helyen fejezte be a szezont. Egy dobogót ugyan fel tudott mutatni az esős Török Nagydíjról, de bántóan sokszor szorult ki a pontszerzők közül. Szar volt az autó, és neki sem ment.

A vak is látta, hogy Leclerc és Binotto 2019-es érkezésével ez a Ferrari már nem Vettel csapata volt. Nem volt véletlen a Charlie-val szembeni túlfeszülés sem, ami a Brazil GP-n csúcsosodott ki egy kölcsönös defekttel.

Seb alig várta, hogy ez a küszködés véget érjen – arra viszont nem számított, hogy az olaszok marasztalni sem fogják.

Binotto azóta nem ember a szememben, amióta egy alkalommal azt merte hazudni a sajtóban, hogy Vettel a prioritás számukra, és szerződést ajánlottak neki.

Mint utólag kiderült, ebből semmi nem volt igaz. 2020-ban egyetlen ajánlatot sem tett a Ferrari, egyszerűen csak értesítették év végén, hogy nem lesz új szerződés.

A Ferrari több szempontból is imádja Vettelt: versenyzőként és egyénként is. Tagja a csapatunknak, a projektünknek, és az ilyen döntések nyilván nem könnyűek. Seb volt az első választásunk, de aztán jött a koronavírus, és a helyzet sok mindent megváltoztatott.

Ráfogta a vírusra. Tényleg mindjárt megsajnálom.

Vettel még úgy is ki akart tartani a csapat mellett, hogy már szinte senki nem őt támogatta. Lehúzhatja magát a vécén a Ferrari, amiért nem hagyta, hogy ez az ember tőlük vonuljon vissza.

Pályafutása kedvenc csapatánál ezzel véget ért.

 

Alkony a ködös Albionban

Sokáig tartotta magát a pletyka, hogy Vettel szabaddá válása felkeltette a Mercedes érdeklődését.

Bevallom, nagy élvezettel néztem volna végig, ha ’21-ben laposra veri a digókat egy Mergával, mert rohadtul kijárt volna ez mindkét félnek.

Nem így lett. Bármi is volt az ok, nem nyújtotta a kezét a Mercedes, ami szerintem nagy luxus volt még akkor is, ha nem volt épp a csúcson a négyszeres világbajnok.

Helyette a fiókcsapatnál, az Aston Martinnál ajánlottak neki ülést, amit végül el is fogadott.

Én azt hiszem, az utolsó néhány évében sok dolgot átértékelt fejben. Ahogy jöttek a gyerkőcök, egyre több dolog húzta el a szívét az autóból.

2021 újra kihívás elé állította az immár hétszeres világbajnok Lewist – ezúttal Max Verstappen képében, aki a Red Bullt készült visszavezetni a győztes ösvényre.

Ez végül meg is történt, a Mercedes először szenvedett vereséget a hibrid érában, Vettel viszont ezt csak igen nagy távolságból szemlélte. Bár apucipicifia Strollt lelépte a pontversenyben még úgy is, hogy a Magyar Nagydíjon szerzett második helyét elvették tőle a túl kevés megmaradt üzemanyag miatt, csak a 12. helyet szerezte meg év végére. Bakuban egy olyan dobogó is összejött, amit nem tudtak semmilyen indokkal elvenni tőle.

Lance barátunk mind a két szezonban igyekezett megkeseríteni az életét. Többször ütköztek egymással, és tette ki a németet a versenyből. A fater nyilván úgysem bántotta.

Hasonló hangulatban telt a 2022-es év is. Vettel rögtön az elején beteget jelentett, így két futam erejéig Nico Hülkenberg vette át a helyét. Visszatérése után szerintem már meghozta valahol mélyen a döntését.

Felszabadultabban versenyzett, rendszeresen hozta a pontokat a talán még pocsékabb Astonnal, és végül háromszor annyi pontot szerzett, mint a gyermek. A világbajnokság 12. helyén fejezte be a pályafutását.

 

Végszó

Az emberek nagyon könnyen kritizálnak.

Ha beleolvasol egy hír kommentjeibe, akkor mindig csodákat láthatsz.

Vettel esetén ma olvastam egy olyat, hogy „minden idők leggyengébb többszörös világbajnoka”. 

Nos, igen, az internet attól a legszebb, és egyúttal a legocsmányabb hely a világon, hogy mindenki szabadon, majdhogynem következmények nélkül egymás képébe tolhatja a véleményét.

Ha már ez így van, és kedves barátunk ezt a magvas gondolatot is kilőhette az éterbe, akkor megteszem én is.

Az emberiség talán legnagyobb hibája, hogy még mindig fontosabb számára a hit, mint az igazság. Jobban esik sértő jelzőket aggatni arra, aki épp elveszi a győzelmünket a kedvencünktől, mint elismerni az érdemeit, vagy épp senkinek, mázlistának titulálni, amikor összejön valami a riválisnak.

Pedig az igazság az, hogy véletlenül egyetlen bajnoki címet sem lehet nyerni. Többet meg pláne nem. Az a kijelentés, hogy valaki ebben az illusztris társaságban a leggyengébb, pont annyira értelmetlen, mintha a legkevésbé tehetséges többszörös BL-győztes futballistát keresnénk.

Sebastian Vettel minden idők egyik legtehetségesebb pilótája a Formula-1-nek. Ám nekem nem elsősorban ezért fog hiányozni. Az évek múlásával arra jöttem rá, hogy ez a srác más, mint a többiek. Megtetszett a kiemelkedő intelligenciája, a humora, és a humánussága. Egy igazi gentlemanné vált a srác a Száguldó Cirkuszban való ténykedése alatt, aki szenvedélyesen imádta ezt az sportot.

Rengeteg emlékezetes pillanatot okozott a pályán kívül is. Elég, ha csak a fent említett interjúkra gondolunk, vagy amikor csípőből felsorolta az összes világbajnok pilótát – időrendi sorrendben.

Megható volt látni, hogy mindenben megpróbált segíteni Micknek, ahogy vele is tette azt Michael annak idején. Bár a fiatal német egyelőre úgy néz ki, vele együtt búcsúzik, semmi esetre sem Vettel segítőkészségén múlt a dolog.

Sebastian emberileg volt több, mint a többiek. Nem feltétlen ő volt a leggyorsabb, még az is lehet, hogy a saját generációjában sem, de bárkinél szerethetőbb, szerényebb és emberibb karaktere volt az F1-nek. 

Örökké hálás leszek érte, hogy az egész pályafutását nyomon követhettem, megtiszteltetés volt.

Van egy olyan érzésem, hogy fogjuk még látni versenyautóban őt, de mindenképp azt kívánom neki, hogy az élete hátralévő részében is találja meg a boldogságot. Rászolgált.