Nagyon sok dolgot köszönhetek annak, hogy az Eltűnt Budapest projekt csapatához tartozom. A zseniális téma mellett rengeteg kedves és inspiráló emberrel volt alkalmam már eddig is megismerkedni, arra azonban sosem gondoltam, hogy az egyébként művi, virtuális autók megalkotásában olyan segítséget kaphatunk, ami valóban testközelbe hozza a közel évszázadnyi, érinthetetlen távolságban lévő múltat.
A szürreális időutazás kezdetét veszi
Örök igazság, hogy az a szép, ami érdek nélkül tetszik. Dávid, akit ezen az eseményen nyílt alkalmam valamelyest megismerni, a tudomására jutás pillanatától magáénak érezte a játékunk szellemiségét, és azt gondolta, hogy ha elfogadjuk, szívesen visszapörgetné az óránkat szűk száz évvel, hogy a saját érzékszerveinkkel kóstolhassunk bele az akkori járművek világába.
Dávid és barátai keze alatt ugyanis elég sok olyan autó fordul meg, amik a hajdani nagyszüleim életkorával vetekszenek. Ezek főként brit járművek, abból is az olyan márkák típusai, mint a Rolls-Royce vagy a Bentley, de sok egyéb négykerekűt is volt szerencsém látni a Fiat 130-tól a Triumph TR4-ig.

Egészen elképesztő volt a sok régi kincs látványa, rengeteg időt el tudtam volna tölteni csak az egyszerű nézegetésükkel.
Nézni és csinálni
Ezt azonban nem tehettem meg, mert más dolgunk is volt. Miután Dávid betekintést nyerhetett abba, hogy mire is készülünk, úgy döntött, nem csak megmutatja, hanem rendeltetésszerűen használni is fogja előttünk az egyik Rollst. A hörbölő sorhat, ami egy kvázi teljesen egyedi Rolls-Royce 20/25 karosszériában csücsült, vezényszóra indult, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Vendéglátónkat nem érte nagy meglepetés, mivel viszonylag gyakran használatban van (!) a gépjármű.

És igen, ha valaki igazán éles kontrasztot akar tapasztalni szemlélődő és aktív résztvevő között, annak egy ilyet kell kipróbálnia. Ezt a saját élményeim alapján is mondhatom, ugyanis Dávid többek között engem is a volánja mögé engedett ennek a darabka történelemnek.
Félelmetesen gépies, mégis elegáns
Kijelenthetjük, hogy 90 éve a világ minden szegletén hatalmas luxusnak számított az autózás, nem nagyon számíthatott forgalmi dugókra az ember fia. És hát a parkolók, a megállási lehetőségek sem voltak feltétlen kicentizve, vagy akár szabályozva. Ennek ellenére határozottan állítom, hogy nem volt egyszerű egy Rolls-Royce sofőr dolga. Ha eltekintünk attól a ténytől, hogy bizonyos javításokat is a sofőrök végeztek, és csak a vezetéssel járó feladatokat vesszük figyelembe, akkor is bőven marad a listán tennivaló.
Szervó természetesen nincs – legalábbis a kormányzást nem segíti. „…a fékrendszerben van kardántengelyről meghajtott szárazkuplungos fékrásegítő. Ezt a rendszert a Hispano-Suiza-tól vette a Rolls és 1965-ig használatban volt” – ezúton is köszönöm az infót Dávidnak. A négyfokozatú kézi sebességváltó első két előremeneti áttételénél a szinkronizálásról is le kell mondanunk – magyarul minden fel- és leváltás ebben a tartományban kétszeri kuplungolással jár (itt egy perc néma tisztelgést tartok a veterán teherautó- és traktorsofőrök munkássága előtt). Hozzá kell tegyem ugyanakkor, hogy ekkoriban egyáltalán nem volt megszokott a szinkronizált fokozatváltás – a palettán szintén megtalálható Fiat 500 például egyáltalán nem rendelkezett ilyennel.
Az autó orra a fülkéből nézve a végtelenbe nyúlik – ahogy a kormányzott kerekek reakciója is, amikor elkezded veszettül alászedni a nem elhanyagolható átmérőjú kormányt. Egészen hajózáshoz hasonítható az élmény – nekem, aki a nagyon direkt kormányokhoz szokott, olyan, mintha egy Panamax konténerszállítót akarnék elfordítani. Nyilván megtörténik ez is, de teljesen másképp kell gondolkodni a volánnál, mint egy mai közúti autó esetén.
Hátrafelé sem látsz túl sok mindent. ugyanúgy csak halovány sejtésed lehet arról, hogy merre járhat a feneke, mint arról, hogy az orra hol lehet. Parkradar sehol nincs a lökhárítókban, cserébe mindkettő krómozott acél, ami ha nem is véd meg a koccanásoktól, de legalább tudsz úgy tenni, mintha semmi nem történt volna.

„Hidegen indítani amúgy is egy külön indítókarburátorral kell, erről mindig az jut eszembe, mikor üzen a kapitány a gépháznak.”
A valódi hidegindításnak sajnos nem voltam szem- és fültanúja, de Dávid leírása beszédes: a ma már sokaknak furának ható gépiesség meghökkentő eleganciát kölcsönöz a minden elemében őszinte és tekintélyt parancsoló Rolls-Royce-nak. Az egésznek van egy olyan hangulata, amit képtelen vagyok egyszerű szöveggel átadni.
A hosszú löket miatt a nyomaték eszelősen magas, dízeleket megszégyenítő magabiztossággal húzza magát előre emberi beavatkozás nélkül. Mivel ez egy valódi brit autó, jobb oldalt van a kormány (elképesztő belegondolni, hogy az autó annyira régi, hogy ekkor még Magyarországon is bal oldalon közlekedtek az autók), a sebességváltó és a kézifék padlóból felbukkanó karjai ennek ellenére jobb kézre esnek. Ennek következtében pedig – ködös Albion ide vagy oda -, a túloldalról, azaz balról szállunk be. Más kérdés, hogy komfortosabb is innen átcsúszni, ugyanis a váltó és a kézifék magas szintű akrobatikát követel tőlünk az út lerövidítéséért cserébe.
Nehézkesnek, tohonyának hat az egész, mintha egy 80-as MTZ-t próbálnál irányítani egy szivarszobából. Azt gondolhatnánk, hogy ez nem elegancia, legfeljebb annak a paródiája. Ám valahogy vezetés közben mégis összeáll az egész, és még 2024-ben is el tud benne fogni a brit felső tízezer vibe-ja. 1934-ben csodával érhetett fel, amikor egy ilyen végigvonult az utcán – és merem mondani, hogy most is az.
Ahogy körülnézel, és látod, hogy egyetlen olyan eleme sincs az autónak, ami hasonlítani akar valamire, hanem tényleg az, ami, szinte kicsordul a könnyed. A fém fém, a fa fa, nincs elspórolva az anyagvastagság, még egy belső kilincs is olyan nehéznek hat, hogy talán egyedül abban több az valódi fém, mint egy mai alsó-közép autó belterében. Autóbolondként nekem különösen bizsergető ilyen közvetlenül hallani, ahogy a hajtás teszi a dolgát, ahogy szinte foganként kivehető a fogaskerekek összekapcsolódásának jellegzetes ciripelése, vagy ahogy határozottan és keményen bekattan a helyére szinkronmentes egyesből szinkronmentes kettesbe a sebváltó.

És ekkor sajnálod igazán, hogy a vele egyidős sport Bentley-t épp nem lehet bevetni, mert az még a mai közlekedés tempóját is simán tartja – az eddigi tapasztalatok alapján.
Egészen biztos, hogy nem fogom békén hagyni Dávidot, amíg ezt nem látom a saját szememmel.
Inspiráció a játékhoz
Azért annyit nem vezettem a Rollst, hogy tesztet írjak róla, de nem is ez volt a cél. A játékban az autók sok elemét szeretnénk nektek visszaadni a lehető legélethűbb módon (mozgás, hangok, látvány, ésatöbbi), és a kollégáimmal együtt, akik ezen a feladaton dolgoznak, nagyon sok információhoz jutottunk, melyek jó része vissza fog köszönni az elkészült munkában.
Nem akarok túl messzire menni a részletekkel, de autós szempontból is sok érdekességet fog tartogatni az Eltűnt Budapest, amihez Dávid felajánlása is nagyban hozzájárult – ezúton is köszönöm a csapat és a magam nevében ezt a páratlan lehetőséget. Balázsnak pedig hasonlóképp hálás vagyok a szervezésért.
És köszönöm a vendéglátónk türelmét is, mert be nem állt a szám akkor sem, amikor már rég el kellett volna indulnom haza. Ehelyett teljesen megfeledkeztem magamról, és mosolyogva, be nem álló szájjal folytattam a saját kis túrámat egyik autótól a másikig, és csak remélni tudom, hogy nem vittem túlzásba.
Eredményes adatgyűjtés, egyúttal egy életre szóló élmény volt.