Kimi Räikkönen személyében elveszítettünk valakit, aki a hirtelen gyorsaságával hamar hírnevet szerzett a Forma-1-ben, de igazán senki nem ezért szerette őt.
Talán ő volt az első modern kori világbajnok, akinek a lénye, a viselkedése, a megszólalásai először és mélyrehatóan emlékeztették a Száguldó Cirkusz résztvevőit és követőit egyaránt arra, hogy valamit elveszített az F1 útközben.
Nem azt akarom mondani, hogy szerintem jobb volt a kategória régen – de azt igen, hogy őszintébb.
Kimi egyedi volt a maga idejében, mert nem érdekelte, hogy mit szeretne hallani tőle a néző, vagy hogy mikor nem szabad innia. Csak élt és versenyzett. Az embereknek pedig tetszett, amit csinál. Én sem voltam kivétel.
Indokolatlan háttér
Kimi Matias Räikkönen 1979. október 17-én látta meg a napvilágot Paula és Matti második fiaként. Anyuka irodai ügyintézőként, apuka útépítő munkásként húzta a család szekerét – nem éltek fényűző életet.
Ennek ellenére a környékbeliek szerették a családot, mert becsületes módon éltek. Kicsit emlékeztet a sztorijuk a saját szüleimére. Nehéz a becsületes út, valószínűleg ezért választják olyan kevesen…
A szülőkkel (Forrás: www.iltalehti.fi)
Pláne akkor vált nehézzé, amikor kiderült, hogy Kimi ügyesebb az átlagnál, amikor a kormányt kell tekergetni. Nem volt kérdés, hogy a szülők mindkét gyerek mögé beállnak, hogy elindítsák a karrierjüket. Matti másod- és harmadállást is vállalt: éjjel taxisofőrként és kidobóként is igyekezett extra bevételt szerezni a projektekhez. Olyan szinten alávetették magukat a két srác álmának, hogy egy fürdőszoba felújításba sem vágtak bele; azt a pénzt is a két kölyöknek adták.
Ramival (Forrás: www.iltalehti.fi)
Igen ritkán esik szó a egy pilóta élettörténetében a szülők áldozatkészségéről. Nagy hiba. Kimi nélkülük csak egy lenne a nagyon sok, soha nem beváltott ígéret közül a világon, akiről azt sem tudják, hogy valaha létezett.
Csak úgy megesett
Räikkönen távolról sem volt az a kitenyésztett pilóta, akit eleve erre a pályára szántak. Már kilenc éves elmúlt, amikor először országos gokartversenyen vett részt, és egészen húsz esztendős koráig nem is váltott a kartról. Igaz, a motorsport iránti szeretet jóval hamarabb indult.
Az Espooban, a nagyapja által épített házban felnövő Kimi még csak három esztendős volt, amikor bátyja, Rami megismertette a motokrossz örömeivel (zsebmotoron, mankókerékkel). Mindkét csemetét elragadta a szenvedély, és a gépesített versenyzés irányába próbáltak orientálódni.
Itt még gokartban (Forrás: www.iltalehti.fi)
A négykerekűekre tehát majd’ hét évvel később váltott, de nem mondhatjuk, hogy végigverte a szériákat. 1988-ban még csak néhány futamra ugrott be, de már voltak győzelmei. ’92-ben váltott a mini bajnokságról a junior osztályra, ’95-től versenyzett a nemzeti A osztályban. Ezt is csak a harmadik évében, 1997-ben sikerült megnyernie, de itt már részt vett az északi- és a világbajnokságon is. A vb-t még 1999-ben, 20 éves korára sem tudta megnyerni.
Együléses katapult
Kimi nem igazán szeretett iskolába járni. Ismerősei egybehangzó elmondása szerint többet használta hódeszkaként az iskolatáskáját, mint az eredeti rendeltetési céljára.
A téli sportokat persze imádta, és tinédzserként messze nem volt biztos, hogy a jégkorong, vagy az autóversenyzés fut be végül. Mondhatnám, kimis oka volt a hoki eldobásának: utált korán kelni az edzések miatt.
„Amikor kicsi voltam, néztem a versenyeket. Mindenki arról álmodott, hogy egy nap versenyző lesz, de én csak 18 vagy 19 éves koromban kezdem komolyan gondolkodni ezen. Azt megelőzően váltogattam az elképzeléseimet – hol erre a sportolóra akartam hasonlítani, hol a másikra, különböző sportágakból.”
Ennyire egyszerű.
16 évesen otthagyta az állami sulit, és autószerelő tanfolyamra iratkozott be. Többek között az itt szerzett kapcsolatoknak köszönhette, hogy 1999-ben végre részt vehetett élete első formaautós bajnokságán.
Haywood Racing, 1999 (Forrás: prints.motorsportimages.com)
A brit székhelyű Haywood Racing Team adott neki ülést a Formula-Renault-ban, és rögtön az első futamán a dobogó alsó fokára állhatott!
Szintén ’99-ben elindult a Formula-Ford Európa Kupában, ahol összetettbeli ötödik helyezést szerzett. Az igazán nagy dobást év végére tartogatta: a Manor szerződtette a Formula-Renault téli bajnokságára, amely összesen négy futamból állt. Kimi mindet behúzta.
…és a Manor, ahonnan az F1 volt a következő lépcső (Forrás: www.formula1.com)
Nem volt kérdés, hogy jövőre is a Manorral vág neki Räikkönen a szezonnak. 2000-ben bombaként robbant be a finn a köztudatba: 10 versenyből hetet megnyert a brit bajnokságban 7 pole és 6 leggyorsabb kör mellett. Az Eb-n csak három versenyen indult, de ebből is megnyert kettőt.
A két év alatt 13 futamgyőzelmet szerzett a lehetséges 23-ból, ami elképesztő sikernek számított. Már ez sem volt kis meglepetés, de a folytatástól még több embernek esett le az álla.
A már akkor is kiváló orral rendelkező Peter Sauber felfigyelt a semmiből jött jómadzagra, és meghívta egy tesztre a Sauber F1-es csapatának berkein belül (igen, akkor még lehetett ilyet).
Már az első alkalommal fél másodperccel tolta hátrébb az akkor már tapasztalt versenyzőnek számító sauberes Pedro Dinizt. Péter báttya és a slepp zavarba gyütt, mint vasorrú bába a mágneses viharban. Annyira jó volt a gyerek, hogy muszáj volt megismételtetni vele – többször is.
Ekkor még a világ semmit nem tudott.
Sauber-Petronas
A tesztek akkora titokban zajlottak, hogy Räikkönennek még a neve sem volt publikus. Eszkimó-ként hivatkoztak rá a sajtóban. Mikor F1-es berkekben kezdett kiszivárogni, hogy Peter Sauber egy finn jégkorongozónak akar profi szerződést ajánlani, aki értelmes autó kormányát sem sűrűn markolta eddig, igen sokan kiakadtak – élükön az akkor FIA elnökkel, Max Mosley-val. Túl tapasztalatlannak tartották, potenciális veszélyforrást láttak benne a kritikusai.
Sokak szemét szúrta ez a látvány…(Forrás: www.grandpix247.com)
Csakhogy Peti apó tudta, mit csinál. A tesztek során Kimi elérte azt a kilométerszámot, amit teljesítenie kellett a szuperlicenszhez, így jogi értelemben nem volt akadálya az F1-es ülésnek.
Bármennyire nem tetszett Mosley-nak, az FIA engedélyt adott Räikkönen számára, hogy teljesíthesse első szezonját a Formula-1-ben – egyetlen feltétellel: csak három futam után véglegesítik az engedélyt, és csakis akkor, ha addig nem okoz balesetet vagy követ el súlyos szabályszegést.
Úgyhogy Peter Sauber kitűnő érzékkel beültette a Jégembert az autójába Nick Heidfeld mellé.
Hogy mennyire kitűnő húzás volt, azt a finn már az első versenyén, a 2001-es Ausztrál Nagydíjon bizonyította: azonnal pontot szerzett, hatodikként ért célba (igen, akkor eddig kellet felkúszni egyetlen pontért).
Ezen a hétvégén már megcsillogtatta valódi énjét Kimi.
Az időmérőn egy viszonylag szerény 13. helyet szerzett, így joggal hihettük volna, hogy az újonc sok stressznek van kitéve, elvégre bizonyítania kell.
Ehhez képest Räikkönenről azt sem tudták, hol van, pedig már a gépsassal kellett volna kifelé gurulni a pályára. A mérnöke találta meg a motorhome egyik szobájában; aludt.
Kimi később is gyakran hódolt ennek a szenvedélynek…(Forrás: www.vezess.hu)
Félálomból pontszerzés. Elsőre.
A károgók elhallgattatásával együtt járt a már eleve nagyból még nagyobbra hízó felhajtás, amit sokkal nehezebben tudott kezelni, mint a pályát bármilyen problémát.
Ő kilenc, míg Heidfeld 12 egységet szüretelt 2001-ben, amivel a Sauber mindmáig legjobb konstruktőri helyezését, a negyedik helyet kaparintotta meg.
Ezüst és jég
Nem kellett sokat várni, hogy ne az FIA-nél, hanem a topcsapatoknál legyen emlegetve Finnország új büszkesége. Addigra már ő maga csináltatta meg a szülői ház fürdőszobáját – erre költötte az első érdemleges bevételét.
A Ferrari és a McLaren kezdett versenyfutásba Räikkönenért. Häkkinen visszavonulásával a wokingiaknál komoly űr tátongott, míg Maranellóban nem akarták feltétlenül elengedni Barrichellót, Schumacher személyében pedig megvolt a vezér. Végül utóbbi csapat került ki győztesen a csörtéből, a 2002-es szezont már náluk kezdte meg.
Ezüstnyilat hajtva (Forrás: fr.wikipedia.org)
A Jégember becenév ekkoriban vált kultusszá – a McLaren mindig is értett a marketinghez. Ha minden igaz, Ron Dennis nevezte el így.
Melbourne-ben megint dobott egy nagyot: megszerezte első dobogóját. Ezt még háromszor megismételte, de összességében nem zárt jó évet: nagyon sok volt a technikai hiba. Coulthard szintén legyőzte: 41 pontot gyűjtött, Kimi csak 24-et.
2003 már nagyon más volt. Eddig kellett várnia, hogy harcolhasson a világbajnoki címért. Pedig az MP4-17D a 2002-es autó módosított változata volt, a 18-ast be sem vetették. Cserébe viszont nagyon megbízhatóvá sikerült tenni. És Kimi hozta is a pontokat: a Maláj GP-n megvolt élete első győzelme, és ezen kívül még kilencszer állt a dobogón. Az utolsó futamig volt esélye legyőzni Michael Schumacher, ám végül 2 ponttal elmaradt a német bajnoktól.
2004 már nem volt olyan fényes. A sorozatosan dobogóról, vagy annak közeléből kieső finnt ismét utolérte a technika ördöge. A 2003-as 91 pontja helyett a felét sem, 45-öt hozott, a hetedik helyen zárta a vb-t.
Az MP4-20, aminek nem volt ellenfele – legalábbis amíg ment…(Forrás: www.snaplap.net)
2005-ben megkapta élete leggyorsabb McLarenjét. Úgy látszott, végre megtörik a jég, és a Jégember bajnok lehet. Ebben az évben aratta a legtöbb győzelmét (7), hozott még 5 pole-t és 10 leggyorsabb kört. Mégsem volt elég.
A stabil pontszerzés továbbra sem ment a McLarennek, többször adta fel a küzdelmet az első helyről vagy annak közvetlen közeléből, ami rendszerint a betonstabil Renault-t hajtó Fernando Alonso ölébe hullott.
Szuzukában mutatta be talán a legnagyobb alakítását, amikor DRS, és egyéb trükkök nélkül, a 17. helyről indulva – száraz pályán – nyerte meg a Japán Nagydíjat.
Megint ezüstérem.
2006-ban már nem csak megbízhatatlan volt a McLaren, hanem lassú is. Három rajtelsőséggel és három leggyorsabb körrel, győzelem nélkül, egy világbajnoki ötödik hellyel búcsúzott el második csapatától.
Ekkor adta az „Éppen szarni voltam”-interjút Michael búcsúztatásánál. Nos igen, a Meki akkori éve kb. annyit ért, mint amit Räikkönen akkor termelt Interlagos vécéjében.
Ferrari, első fejezet
A 2006/2007-es élpilóták közötti vetésforgó hamar napvilágot látott. A friss bajnok Alonso átült Kimi helyére, ő pedig a visszavonuló Schumacher ülését kapta meg a Ferrarinál.
Egy héttel a hivatalos debütálása előtt emberünk úgy döntött, ideje benézni egy hómobil-versenyre. Hogy kerülje a feltűnést, James Huntként nevezett be (házi feladat, ha nem tudod, kiről van szó). Ugyanez a James Hunt később feltűnt egy motorcsónak futamon is, csak akkor gorillajelmezben. Elmondása szerint kerülni akarta a feltűnést.
Gorillajelmezben a haverokkal (Forás: www.iltalehti.fi)
A második V8-as szezonban a McLaren bitang erős lett, a Ferrari pedig partnerévé tudott válni a bajnoki címekért folytatott harcban. Tény, ehhez kellett, hogy Alonsót ne favorizálják az újonc Lewis Hamilton ellenében.
Räikkönen győzelemmel nyitott Melbourne-ben, majd a rögtön betiltott trükkös Ferrari-padlólemez hiányában a Scuderia visszaesett – de év végére Kimi a sírból visszahozta az esélyeit, és szezonbeli hatodik győzelmével Brazíliában egyetlen ponttal végre elhozta a világbajnoki címet Alonso és Hamilton orra elől. Kis szerencsével ugyan, de a Ferrarinál azonnal összejött, amire a McLarennél 5 évig várt. Ideje volt, hogy neki is legyen mázlija. Más kérdés, hogy mit tudott volna a McLaren talajon az olaszok műszaki dokumentációi nélkül.
Örülni is tudott (Forrás. www.formula1.com)
Kimi tehát 28 évesen beteljesítette egyetlen célját az F1-ben.
„Olyan boldog vagyok, hogy szinte fáj. Olyan ez, mintha egy álom vált volna valóra. Erre vágytam gyerekkorom óta… Mindig mondtam, hogy a karrierem célja az, hogy világbajnok legyek. Többször is nagyon közel kerültem ehhez, és végül minden jól alakult… Csodálatos verseny volt, azt hiszem, még soha nem éltem át ennyi érzést versenyautóban. Minden tökéletes volt. Olyan ez, mint egy születésnapi ajándék a mennyből!”
Ez sajnos meg is látszott 2008-ban.
Az első négy futam után már egy győzelemnyivel (10 ponttal) vezette a bajnokságot. Ez soha nem történt meg újra, pedig sokan vizionálták a duplázást.
Nem kedvezett neki a kipörgésgátló betiltása, és valószínűleg a motivációja sem volt akkora, mint egy évvel azelőtt. Fokozatosan esett vissza az egyébként bivalyerős Ferrarival – Massa az utolsó pillanatig versenyben volt a bajnoki címért, a konstruktőrit meg is nyerték. Végül a harmadik helyen zárt.
2009 nagy szabályváltozásokat hozott, amiből a Ferrari vesztesen jött ki. Az általa mindig is kedvelt pályán, Spában tudott egyedül diadalmaskodni – éppen csak legyűrte a Force Indiát hajtó Fisichellát. Ezt leszámítva sem a Scuderia, sem Räikkönen nem alkotott maradandót a szezonban. 48 ponttal a hatodik helyen zárt.
A Ferrari az élő szerződése ellenére kirakta Kimit a csapatból, 2010-re Alonsót szerződtették a helyére. Kivásárlása után szabadon igazolhatóvá vált, de későn: a topcsapatok nem tudtak ülést ajánlani neki, így inkább távozott a Száguldó Cirkuszból.
WRC és NASCAR
Kimis megoldás: nézzünk szét a raliban!
Csapatás a Citroen WRC-vel (Forrás: scorum.com)
2010-ben leszerződött a Citroen Junior WRC Teammel. 25 pontot farolgatott össze, ami a tizedik helyre volt elég az összetettben. Végül is a 26 fős mezőnyben nem volt ez annyira rossz. Ezt 2011-ben megismételte, de itt már 34 ponttal zárt az ICE1 Racing Team színeiben. Na és két verseny erejéig beköszönt a NASCAR-ba is.
A NASCAR-túra nem tartott sokáig (Forrás: formula.hu)
Egy-két csúnyább borulást leszámítva jó volt ez, de azért annyira nem, mint a formaautós közegben. Räikkönen is rájött, hogy túl sok időt töltött az F1-ben, hogy egy csapásra kivetkőzhesse az ott magába szívott beidegződéseket.
2012-re lehetősége nyílt, hogy visszatérhessen.
Lotus
Döcögősen indult a visszatérés. Saját hibák, rossz stratégiai döntések, balszerencse váltakozva sújtotta hősünket. ’12 derekára kezdett összeállni a csomag, és szivárogtak az eredmények. Néhány dobogó után Abu-dzabiban még egy győzelmet is elkönyvelhetett, és hála a stabil pontszerzésének, valamint az év kaotikusságának, bronzérmet szerzett az egyéni pontvadászatban.
Interlagosban történt meg a szintén ikonikus eset, amikor Kimi kicsúszott a pályáról, majd a régi nyomvonalon próbált visszatérni, ám mivel az le volt zárva, visszafordult, és a kicsúszása helyén jött vissza az aktuális nyomvonalra.
2013 már sokkal jobban indult, rögtön futamot nyert – ezt később élete legkönnyebb győzelmének nevezte.
A Lotusszal a semmiből bukkant fel (Forrás: gphirek.origo.hu)
A folytatás már keserűbb volt.
A Lotus nagyon jól bánt a gumikkal, így Kimi rendre eggyel kevesebb kiállással tudta le a futamokat; az időmérő edéseken azonban hullámzóan teljesítettek, így többnyire mélyről kellett visszakapaszkodnia, hogy a dobogó közelébe férkőzzön.
Sokáig a bajnoki tabella második helyén állt, hála a még mindig konstans pontszerző szériájának. Ám ez alkalommal a végső győzelemre hamar elillant az esélye, mert Sebastian Vettel tetemes előnnyel vezetett.
A bajnokság utolsó harmadában kezdett kiborulni a moslékos vödör a Lotusnál. Szárnyra kapott a pletyka, amely szerint megromlott a viszony a világbajnok és csapata között. Az oka prózai volt, ugyanis Räikkönent nem fizették ki már egy ideje.
A Lotus elkövette azt a bakit, hogy Kiminek F1-es léptékkel mérve szerény alapfizetést kínált, cserébe viszont hatalmas bónuszokat kaphatott, amennyiben sok pontot szerez. Ez utóbbinak beteljesülésével nem igazán számolt az istálló. A finn szovjeteket megszégyenítő sztahanovistaként szüretelte a pontokat – az egész lotusos pályafutása alatt csak két alkalommal nem tudta ezt végrehajtani. Ennek eredményeképp nem fizette ki őt a Lotus egész évben, mert ez esetben a csapat csődközeli állapotba került volna.
A piszkos anyagiak megmérgezték a kapcsolatot (Forrás: www.express.co.uk)
Az azóta méltán kirakott Indiai Nagydíjon pukkant el először nyilvánosan Kimi fékcsöve, amikor a rádióban visszaszólt Alan Permane-nek („Ne ordibálj velem b*szd meg!”). Az Abu-Dzabi GP-re már eleve egy nappal később jött, és pénteken mindent kitálalt a sajtónak. Itt meg is kapta a Lotus az ultimátumot: Räikkönen nyilvánosan megígérte, hogy nem áll rajthoz az utolsó két futamon, ha nem fizetik ki előtte.
Így is lett.
Miközben Heikki Kovalainen beugrott a helyére, ő a hátfájdalmai okán megműttette magát – és előkészítette a visszatérését korábbi sikereinek helyszínére.
Ferrari, második fejezet
Azok után, ahogyan a Scuderia elbánt vele, sokakat meglepett, hogy Kimi úra Maranellóban vert sátrat. 2014 volt az az év, amikor mindenkinek saját rajtszámot kellett választania. Mivel ötödikként választhatott, ő volt az első, aki a 7-est akarta. Mindenki azt hitte, hogy az Kimi szerencseszáma, de az igazság az, hogy azért kérte a hetest, mert „az előző évben is az volt”.
’14-ben felejthető éve volt a Ferrarinak. A Belga Nagydíjon szerzett negyedik helye volt a legjobb, amit fel tudott mutatni – és csak ekkor győzte le Alonsót.
2015-re megkapta utolsó ferraris csapattársát Vettel személyében. Talán az egyetlen volt a pilóták közül, akit igazán kedvelt.

Kissé hullámzó, de ígéretes építkezés kezdődött el a vörösöknél, itt-ott győzelmek, dobogók, 2017-re már bajnokesélyessé érett az istálló, amit 2018-ban is elmondhattak magukról. Más kérdés, hogy Kimi már sokkal inkább volt untermann ebben a produkcióban, mint Hamlet. Sebastian jobban akarta azt a bajnoki címet, és ez meg is látszott az eredményeiken.
A két éven át kimondottan ütőképes Ferrarival összesen egy győzelmet aratott – Austinban, ahol már mi is tudtuk, hogy Räikkönen ismét elköszön az olaszoktól.
Most épp azért, mert a korábbi saját nevelőegyesületéből megint jött egy új srác, bizonyos Charles Leclerc, akinek már muszáj volt helyet adni piros autók egyikében.
Ez alkalommal sem kapott lehetőséget élcsapattól, mégsem fordított hátat: leszerződött a Sauberből átalakuló Alfa Romeo Racinghez.
Alfa Romeo
Talán a korábbi tapasztalat, talán a család, esetleg a vágy az F1-ben maradásra – vagy ezek együttesen vették rá Kimit arra, hogy maradjon. Mindenki tudta, hogy ez már vegytiszta élvezet Räikkönen számára. Kisebb csapat, kisebb eredmények – de kisebb rivaldafény. Ez utóbbival nagyon könnyen megbarátkozott az Alfánál.
Persze nem nyerte szét magát (egy ötödik hely a legjobbja 2019-ből), de azért néha ebben a csapatban is megmutatta, hogy hogyan kell autót vezetni – elég, ha csak a 2020-as portimaói első versenykörét megnézzük.
Az utolsó állomásaként a legelsőhöz tért vissza (Forrás: f1i.com)
De már nem volt ott mindig fejben. Megtehette. Ahogy meglett a két gyerkőc, azt hiszem egyre jobban húzta haza a szíve.
2021-ben Kimi Räikkönen szögre akasztotta a sisakot.
Amikor az okokról faggatták, vagy hogy miért nem marad esetleg tanácsadóként, vagy bármilyen más formában a Forma-1-ben, a következő indoklást adta:
„A Forma-1-ben túl sok az ostobaság és a politika. Mindig is így volt, de úgy éreztem, egyre rosszabbá és rosszabbá válik a helyzet.”
„Már egy ideje visszaszámolok a futamok után. Az anyukám biztos boldog lesz, ő legalább 15 éve mondja, hogy vonuljak vissza. A gyerekek várják, sokat kérdezgettek róla. Biztosan örülni fognak, hogy otthon leszek velük. Ezt megértem, és én is ezt akarom.”
Hagyaték
Kimi Räikkönen azon világbajnok pilóták egyike, akiknek keményen meg kellett dolgozni az apró sikerekért is. Semmit sem kapott könnyen, az az egy áhított cím is nagy küzdelmek árán jött össze.
Ez alapvetően nem azért volt, mert nem volt meg az elemi gyorsasága, hanem mert egyik év sem alakult úgy, hogy egy világverő vasat kapott volna a hátsója alá.
(Forrás: www.forma1-live.hu)
És bevallom, imádtam benne, hogy egyetlen rekord sem érdekelte. Sem az, amit elért, sem az, amit nem – és nem csak úgy tett, mintha nem izgatná. Az egyetlen cél, hogy világbajnok legyen, végül megadatott neki. Élvezte, hogy versenyezhet, nem kívánta a rajongást, nem viselkedett úgy, hogy az emberek kedveljék; a barátai viszont nagyon közel állnak hozzá.
Azt hiszem, kicsit mindenkinek leckét adott az életről. Túl sokan vannak, akik mások megítélése szerint láttatják a saját életüket, vagy akár az egész létezésüket e köré szervezik.
Kimi mindig is tudta, hogy úgy kell élnie, hogy ő jól érezze magát. Minden más csak körítés.
Most pedig eljött a pillanat, amikor a Jégember már az apróságokkal és az asszonykával érzi jól magát igazán, és ezért senki nem törhet pálcát fölötte.
Üde színfoltját veszíti el Räikkönen visszavonulásával a Formula-1. Én, aki egy vagyok a rengeteg ember közül, akik végigkövették a pályafutását, csak azt tudom mondani: köszönöm, bajnok, hogy láthattalak a volán mögött.
„Nincs okom panaszra. Jól alakultak a dolgaim, és egyetlen dolgon sem változtatnék, még akkor sem, ha az több futamgyőzelmet vagy bajnoki címet eredményezett volna. Boldog vagyok azzal, amit elértem.”
Interjúk
Ráadásként nem maradhatnak el Kimi fantasztikus aranyköpései, melyek nélkül nem lenne teljes a Jégember búcsúztatása. Íme néhány a legjobbak közül.
Kérdés: Kimi, tényleg bemutattál Hamilton-nak?
„Én csak a repülőgépet mutattam neki, amit odafönn láttam. A repülőre mutattam.”
Kimi rádión (Monaco):„Előttem van a Force India vagy hogy a f*szomba hívják.”
Alfa rádión: Kimi milyen az első szárny?
Kimi: „Nem tudom, mondjátok meg ti.”
Kimi: ”Szerettem volna egy nyitott fejfedőt, de a szabályok ezt megakadályozták.” (Arra a kérdésre, hogy készült-e különleges sisakkal az 1000. nagydíjra)
Kimi, mit jelent számodra a Ferrari, és mi fog hiányozni velük kapcsolatban?
Kimi: „Nem tudom, egyszer már elhagytam őket, szóval nincs semmi új.”
Kérdés: Minden ferrarisnak kell egy kicsit olaszul tudnia. Te hogyan állsz vele?
Kimi: „Nem tudok. Talán ezért küldtek el végre. Nyolc évet adtak, hogy megtanuljak.”
Kérdés: Kimi, segíteni fogod Sebastiant a bajnoki cím megnyerésében?
Kimi: „Egyszerre csak egy autót tudok vezetni.”
Kérdés: Még mindig ég benned a tűz, szenvedélyes vagy a versenyzés iránt?
Kimi: „Nem, valójában nem! Csak azért csináltam, hogy játszadozzak veletek, és igazából két évet boldogtalanul fogok ott eltölteni.”
Kérdés: Kimi! Gondolod a Glória segített ma?
Kimi: „Igen, segített, mert nem sütött a nap a szemembe!”
Kérdés: Kimi, vajon a Mercedesnek most is meglesz az a 7 tizedes előnye, mint az ausztrál időmérőn?
Kimi: “Ki tudja? Ti találgassatok csak nyugodtan. Engem hidegen hagy a dolog.”
Kérdező: Ha meglenne a hatalmad hozzá, min változtatnál a mai Forma-1-en?
Kimi: “Nincs hatalmam hozzá, szóval nem értem mi értelme lenne ezzel foglalkozni. Nem is értem, mi ennek a kérdésnek a lényege egyáltalán?”
Kimi Massa visszavonulásáról:
„Most újra visszavonul. Várjuk meg, hogy valóban megtörténik-e, vagy megint viszontlátjuk őt a jövő évi első versenyen.”
Kimi az újraindítás előtti percekben:
“A kormány… Héjj! Héjj! A kormány! Valaki mondja meg neki, hogy adja oda! Gyerünk! Mozogj!”
Kérdés: Valami új dolgot próbáltál ki az autódon?
Kimi: „Igen, valamit kipróbáltunk, de nem tudom, hogy mi volt az, és hogyan ment vele a dolog.”
Kérdés: A Sauber, az első csapatod megmenekült. Mit érzel?
Kimi: „Nagyon örülök a csapatnak. Fantasztikus, szuper! Még mindig ott van régi barátom, a Sauber csapatmenedzsere, Beat Zehder. Hinwil egy jó hely. Minden megvan a Forma-1-hez. Nem jó látni, hogy hónapokig folyt a huzavona a pénzügyek miatt. És el tudjuk képzelni, a csapattagok mit éltek át. Az utolsó csapatomnál, a Lotusnál ezt én is átéltem.”
Kérdés: Hogy képzeled el a jövőt: lehet, hogy egy versenyző menedzsere leszel?
Kimi: „Csak ha a fiam egyszer erre kér. Most motokrossz csapatom van a bajnokságban. Nagyon sikeres, és jó móka felfelé küzdeni magunkat. Politikai zaj nélkül. Ez csak tiszta verseny.”
Kérdés: Három éven belül Robin gokartozhat, ahogy ezt a legtöbb Forma-1-es versenyző első éveiben láthatjuk.
Kimi: „Ki tudja, de remélem nem. Vannak értelmesebb dolgok is az életben. A motokrossz csapatomban már kapott a születésnapjára egy minigépet ajándékba.”
„Ez csak rázókő. Mindegy, milyen színű, ez csak egy normál kerékvető” – Kimi a sárga “hurkákról”
Kérdés: Melyik volt karriered legjobb szezonja?
Kimi: „Természetesen a 2007-es, amikor a Ferrarival megnyertem a világbajnokságot.”
Kérdés: Kimi, megosztod majd a jégkrémedet Sebbel? Melyik a kedvenced?
Kimi: „Nincs kedvencem, és annyira nem szeretem a jégkrémet, mint azt az emberek gondolják. De biztos vagyok benne, hogy mindenkinek lesz belőle elég.”
Kérdés: Kimi, melyik motort preferálod leginkább? V10, V8, vagy V6 hibrid?
Kimi: „Mindegyik más és más. Természetesen mindig az a jobb, ami a több erőt adja le, főleg a korábbi időkből.”
Kérdés: Mi jelenti számodra a legnagyobb motivációt, ha versenyzel?
Kimi: „Jól végezni a munkámat és élvezni ezt az egészet.”
Kérdés: Hogy érzed magad, miután te lettél a legidősebb versenyző a rajtrácson?
Kimi: „Őszintén szólva nem igazán érzem ezt, és ez az egész dolog számomra csak egy szám. Nem érdekel.”
Kérdés: Miért kedveled jobban Sebet, mint a többi versenyzőt?
Kimi: „A Forma-1-en kívül is találkozok vele, ahol könnyű vele beszélgetni. Régóta van ez így már. Jó időket töltünk el egymással, és szórakozunk. Ez egy normális baráti kapcsolat.”
Kérdés: Kedvenc Ferrari az utcai autók közül?
Kimi: „Ezt az autót is szeretem. A Berlinetta egy jó autó, ami jól mutat pirosban, de én a feketét is nagyon kedvelem.”
Kérdés: Milyen a kapcsolatod Peter Sauberrel?
Kimi: „Ő a főnököm.”
Kérdés: Mi teszi különlegessé a TAG Heuer-t?
Kimi: „Eléggé rendben van.”
„Hagyjatok békén, tudom, mit csinálok.”
„Annyira k*****ottul szarok vagyunk, hogy az hihetetlen.” (NASCAR)
Kérdés: Tényleg szoktál unatkozni az autóban?
Kimi: „Csak ha mérföldekkel vezetek, mint tavaly Melbourne-ben. Akkor máson gondolkodik az ember, vagy csak játszok a gombokkal a kormányon.”
„Nem érdekel, mit gondolnak rólam az emberek. Én nem vagyok Michael Schumacher.”
„A vezetés az egyetlen, amit szeretek a Forma-1-ben.”
Kérdés: A sisak sok versenyző számára valami különlegeset jelent. Mit jelent számodra?
Kimi: „Megvédi a fejem.”
„Gyertek vissza holnap, ma még szabadságon vagyok.” (Ausztrál Nagydíj előtti csütörtökön a finn televíziónak)
Kérdés: Van valami különleges szokásod a versenyek előtt, mielőtt felveszed a sisakodat?
Kimi: „Igen, megtisztítom, hogy jobban lássak.”
„Ne beszélj hozzám a kanyar közepén!”
Miután Lewis Hamilton azt mondta, a győzelme jobban esett neki, mint a szex.
Kimi: „Talán még sosem szexelt.”
Kérdés: Miként szoktál készülni a következő szezonra?
Kimi: „Általában az Önök újságából szoktam megtudni.”
Kérdés: Mit súgott neked a spanyol király, mikor átadta a díjat?
Kimi: „Azt mondta, hogy jól vezetek. Kedves király.”
Ron Dennis: Bejössz kerékcserére?
Kimi: „Nem. Még valami?”
„Valahol azt olvastam, hogy a részeg emberek szerencséjével vezetek.”
Kérdés: Mit csinálnak a finnek szabadidejükben?
Kimi: „Nos, nyáron lehet horgászni és szexelni. Télen pedig… a horgászat kiesik.”
„A jégkorongból elegem lett, otthagytam a fenébe, mert nagyon korán kellett kelni a reggeli edzésekhez.”
„Montoya véleménye nem érdekel.”
„A vizemet akarom. Hé! Adjátok a vizemet!” (NASCAR)
„A legnagyobb probléma a lábaim. Égnek. A cockpitben. A padló és minden. Lehet kilógatom a lábam az ablakon.” (NASCAR)
„Nem értem, hogyan lehet ilyen forró az autó. A seggem is ég benne.” (NASCAR)
„Láttátok milyen k**va szar? Nem tudok befordulni az autóval a kanyarban. És emlékezzetek, vízre van szükségem.” (NASCAR)
A Ferrari szokásos éve karácsonyi partijáról:
„A Ferrari saját partijai a legjobbak. Ott vannak a csapattagok és a gyerekeik. Nem tudom mit fogok ott csinálni. Talán én leszek a Mikulás. A többi parti hivatalos és unalmas.”
„Az életem sokkal egyszerûbb lenne ha a ’70-es években lennék versenyző. Határozottan rossz korba születtem.”
„Ha piros a lámpa, mikor kihajtanál a boxutcából, meg kell állnod. Aztán egy vakegér (Hamilton) neked ütközik, és összetöri az autót.”
Schumacherről, mikor a német tanácsadó volt a Ferrarinál.
„Nem jön ide hogy mondjon nekünk versenyzőknek bármit is. És nincs is szükségem a tanácsára.”
Kérdés: Ha találkoznál egy földönkívülivel, elfutnál félelmedben, vagy megpróbálnál beszélni vele?
Kimi: „A probléma ott kezdődik, hogy nem hiszem, hogy találkozni fogok vele.”
„Ha a katonaság önkéntes lenne, nem mentem volna.”
Kérdés: Milyen érzés 300 km/h-s sebességgel vezetni?
Kimi: „Normális.”
Miután megkérdezték, hány kilót fogyott: „Nem tudom. Nincs mérlegem. Jól érzem magam, míg az összsúly (autó+versenyző) rendben van, ennyi a lényeg.”
Natalie Pinkham a volánnál, Räikkönen az anyósülésen. Natalie: Adnál 3 tippet, hogy kell jégen vezetni?
Kimi: „Csak menj.”
Párbeszéd Räikkönen és mérnöke között a 2017-es Orosz Nagydíjon.
Mérnök: 9,5-re vagyunk Bottas mögött és körönként nyolc tizeddel vagyunk gyorsabbak.
Kimi: „Hogy érted azt, hogy Bottas mögött vagyunk?”
Mérnök: Megerősítem, hogy Bottas mögött vagyunk.
Kimi: „Hogy kerültünk mögé? Miért nem álltunk ki korábban?”
Mérnök: Ő vezette a versenyt, Kimi.
Kimi: „Ó, oké. Azt hittem fordítva.”
Panasz Di Restára a 2017-es Magyar Nagydíjon.
„Mi a franc(ot csinál) ez a Williamses fickó? Ha nem lát maga mögé, talán a riporterkedős dolognál kéne maradnia.”
„Bwoah.”