Blog

Úgy gondoltam, hogy ezt meg kell tennünk

 

Most egy olyan dologról olvashatsz, ami nem feltétlenül témába vágó az oldal profiljával. Azt hiszem, ennek profiltól függetlenül helye lenne mindenhol.

Úgy döntöttem, hogy adni fogok. Adni olyanoknak, akiknek szüksége van rá.

Leírom az egész sztorit az elejétől a végéig, hátha ösztönzőleg hat.

 

A gondolat eredete

Gyerekként fantáziáltam arról, hogy milyen jó lehet Mikulásnak lenni, és megajándékozni például olyanokat, akiknek más nem ad.

Másfél éve létezik a blog, a Facebook követők száma kétezer fölé ért – ez persze még mindig statisztikai hiba a nagy portálokéhoz képest, de legalább már elmondhatom, hogy egy kis kommunát érdekel, amit idepötyögök. Ez szolgált alapul annak az ötletnek, hogy felhasználhatnám ezt a közösséget arra, hogy a korábban említett gondolatomat az éter elé tárjam, amikor megvalósítom.

Tényleg el akartam játszani a Mikulást.

 

Kinek?

Nyilván saját hatáskörömön belül szándékoztam ezt megtenni néhány olyan gyereknek kedvezve, akik valóban rászorulnak erre a ténykedésre.

Ezzel kapcsolatban feddhetetlen egy gyermekotthon, ahol bent is laknak az apróságok. December hónap elejére sikerült kiválasztani egyet az illetékes Gyermekvédelmi Központ aktív közreműködésével – ezúton is szeretném megköszönni a munkájukat.

A konkrét intézményt és a dolgozók személyét a kérésükre nem fedem fel, mert a publikációval kapcsolatos engedélyeztetés igen hosszadalmas és szövevényes – nem volt időnk végigcsinálni. Gondolj egy rossz sorsú megyére, annak egy kisebb városára – valószínűleg minimum a megyére találni fog az asszociációd.

Ez az ok, amiért fénykép sem kerül majd be sem róluk, sem a gyerekekről ebbe a cikkbe. A kérésüket tiszteletben tartom. Most már engem is ismernek, és a tapasztalatom okán a jövő évi esetleges kezdeményezést sokkal hamarabb kezdem majd el intézni.

Mindenesetre annyit elárulhatok, hogy összesen 120 gyerkőc volt az ajándékok célpontja, 11 csoportra lebontva. Három fiúcsoport, egyenként 8 fővel, valamint 8 vegyes, csoportonként 12 gyerekkel.

 

Adni sem könnyű

Az alcímben lévő félmondatot az intézményvezető-helyettes mondta nekem; igaza volt. Akkor még nem is tudtam, hogy mennyire. Egy nagyon nehézkes, lassan gördülő, bürokratikus rendszerbe vannak bezárva, ami roppant mód lassítja az adományozás folyamatát.

Ebből adódóan rengeteg dolguk van, ráadásul csak bizonyos feltételek mellett fogadhatnak be adományt – ezeket nem ők írják elő. Egyszerűen tartaniuk kell magukat az aktuális jogi direktívákhoz.

Nem egyszerű munka az övék, értékelendő, amit tesznek.

Könnyen belátható, hogy ha ilyen dologra adod a fejed, akkor érdemes velük hetekkel előtte egyeztetni a szándékodról.

 

Nem voltam egyedül

Ezt a boltot 1-2 támogatóval ugyan, de javarészt egyedül viszem. Magánemberként, saját fedezetből is szép lett volna az adományozás, de úgy voltam vele, hogy nagyobb hangsúlyt adhatok a projektnek, ha magam köré szervezek pár brigádot, akik látnak fantáziát ebben az ajándékozásban.

Felkerestem számos kisebb-nagyobb vállalkozást, komolyabb multikat is beleértve. Nem ért meglepetésként, hogy a visszautasítás legkülönfélébb módszereivel kellett szembesülnöm; ezek között olyan kimondottan nagy cégek is voltak, akik bőszen hirdetik a saját felületeiken a mindenre kiterjedő adakozási passziójukat.

Hogy tudd őket legalább nagyjából kategorizálni név nélkül, elárulhatom, hogy ezek a vállalatok jelentős többségében sportszereket, élelmiszereket, játékokat állítanak elő, illetve forgalmaznak. Ez messze nem véletlen, hiszen ezeket szerettem volna adni nekik, miután egyeztettem az intézmény vezetőivel.

A visszautasítások miértjére is kitérek hamarosan, de előbb lássuk, kik álltak be a kezdeményezés mögé.

 

Continental

Ez a cikk sokat segít abban, hogy köszönetet mondhassak a Continentalnak, azon belül is a nyíregyházi telephelyének. A vezetőség sok más céggel ellentétben magáénak érezte azt az érdek nélküli tenni akarást, amit próbáltam képviselni az egész kezdeményezéssel.

Rövid egyeztetések után felajánlottak 122 darab contis tornazsákot, amit persze egyesével átnéztem, újraszámoltam, mielőtt átadtam volna.

Szoros volt a határidő, de gyorsan intézkedtek – egészen konkrétan ez az ajándék került a kezembe elsőként.

Le a kalappal a csapat előtt, példamutató hozzáállást tanúsítottak. Nem voltak ott az átadásnál, nem felügyelték a munkát, nem tudták, mit fogok róluk írni – mégis segítettek.

Mérhetetlenül hálás vagyok nekik. Talán lesz folytatása a kooperációnak a jövőben – akár az adományozáson felül is.

 

Magánszemélyek

Ebbe a csoportba néhány, számomra kedves emberrel együtt én is beletartozom.

Nem voltunk sokan, ezt elárulhatom. Ettől függetlenül jó tudni, hogy vannak még olyanok a világon, akik akkor is az adakozás hívei maradnak, amikor tenni is kellene valamit érte, nem csak elmélkedni szoktak róla.

Semmit nem vártak el tőlem, csak az anonimitást. Ezt megadom nekik, de azt elmesélhetem, hogy mivel egészítettük ki a Continental hozzájárulását.

Mivel sporteszközökre volt leginkább szüksége a csoportoknak, a három, csak fiúkból álló csoport 1-1 futball labdát, és egy közös kosárlabdát kapott, a 8 vegyes csoport pedig 1-1 tollaslabda-szettet. Ezeket mi vásároltuk saját költségen, teljes kiskereskedelmi áron.

Nagyon köszönöm a segítségüket, nekik is ugyanúgy hálával tartozom.

Így állt össze a teljes csomag.

 

Miért nehéz adni?

Az első és számomra is az elejétől nyilvánvaló akadály az volt, hogy nem ismernek. Ez a blog soha nem fogott bele még ilyesmibe, nincs meg a pedigré, ennélfogva a bizalom sem. Ez teljesen érthető. Jövőre valószínűleg könnyebb dolgom lesz.

Akad azonban egy másik probléma is, amellyel nem számoltam: az alapítványokkal való lehetetlen versengés.

A blognak nincs alapítványa, messze nem tart ott, hogy ezen legyen értelme gondolkodni. És hogy ez mekkora fegyvert vett ki a kezemből a projekt során, arra egy bolttulajdonossal való társalgás során döbbentem rá: az alapítvány számlaképes, én pedig nem.

Hamar összeállt a kép. Egy random cégnek sokkal inkább megéri egy alapítvány számára “adni”, mint egy random magánembernek, akitől nem kapnak vissza semmit. Pedig az alapítvány és jómagam is csak közvetítők vagyunk ebben a folyamatban. Ez általában így nincs kimondva, ezért engem is meglepetésként ért.

Kíméletlenül őszinte leszek: ez az akció méreténél fogva nem váltotta meg a világot, és nem volt nagy biznisz sem. Hatalmas mennyiségű energia, rengeteg e-mailezés, telefonálás, utazás – sokszor a semmiért. És a végén nyilván erős mínuszban leszel, ha te is belevágsz, hiszen ez nem éppen a profitszerzésről szól.

Ebben csak akkor látod a “profitot”, ha kárpótol a gyerekek öröme, és hogy valami jót teszel értük. Nálam ez nem volt kérdés. Bármekkora is volt a projekt, szívesen tettem, és megtenném újra. Remélhetőleg meg is fogom.

Na és bármekkora córeszbe is szaladtam bele az elmúlt két hónapban, semmi nem volt elég, hogy végleg letörje a lelkesedésem. Nyilván a tapasztalat révén legközelebb sok dolgot másképp fogok csinálni, de a cél mindig ugyanaz marad.

 

Végszó

Talán már látod, hogy ez az ügy, pontosabban annak indítéka bármilyen fórumon, bármelyik portálon publikálható lenne. Úgy vélem, fontos tudatnom veled is, hogy a blog nem teljesen öncélúan és profitorientáltan működik.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jelenleg megéri ezt csinálnom. Mi több, ezzel a karácsonyi ajándékozással együtt valószínűleg akkor is deficites jelenleg az oldal másfél éve, ha az írásba fektetett munkát nem is veszem figyelembe.

Ám ma már sokkal több az aktív olvasó, mint akár néhány hónapja, egyre nagyobb a látogatottság, így leszegett fejjel csinálom tovább, remélve, hogy meghozza a várt eredményt.

És hatalmas öröm lenne számomra, ha ezeket a sorokat olvasva az a pár ezer ember, akik közül te vagy az egyik, átgondolja saját és mások helyzetét, vagy akár azt, hogy mivel segíthetne azoknak, akik nála jóval nehezebb és kilátástalanabb életet élnek.

Biztosat nem tudok a jövőt illetően, de annyit megígérhetek, hogy ha nem akarsz egyedül nekivágni, de mégis adni szeretnél valamit, meg fogom adni a lehetőségét, hogy csatlakozz hozzánk – és azt is, hogy amit adni akarsz, az el is jut a címzetthez. Azzal is rengeteget segítesz, ha itt vagy, olvasol, hozzászólsz, terjeszted a blogot, hogy minél több emberhez eljusson – jelenleg talán ez a legnagyobb támogatás.

 

Szeretném megköszönni neked, hogy idén is követtél minket és olvastál az oldalon. Nem fogunk itt megállni, érkezni fognak a tél folyamán is az érdekességek.

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

'Fel a tetejéhez' gomb