Ez az oldal sokkal inkább az ember alkotta gépekre fókuszál, mint magukra az emberekre, de önámítás lenne a részemről, ha az emberi zsenialitást, a végtelen kitartást, amelyek nélkül semmi nem létezne a Forma-1-ből, figyelmen kívül hagynám.
2021. november 28-án egy olyan személy távozott a Száguldó Cirkusz ikonjai közül, akinek a saját szatellit sportvállalkozása számos alkalommal világbajnoki címeket hódított el a gyári istállókat megelőzve, és évtizedeken keresztül élharcosa volt a privát csapatok sokszor reménytelen küzdelmeinek.
Sir Frank Willamsre emlékezünk.
Gyors orientáció
Francis Owen Garbett Williams 1942. április 16-án született az észak-angliai South Shieldsben. Édesanyja tanárnő, édesapja a Királyi Légierő tisztje volt. Részben a Jarrowban élő nagynénjénél és nagybátyjánál nőtt fel, mivel szülei kicsi korában elváltak.
Fiatalkorának jelentős részét a skóciai St Joseph’s College-ban töltötte. Itt ragadta magával először az autók világa, miután az egyik barátja elvitte egy körre a Jaguar XK150-esén. Igen, ez a gép nagyon menőnek számított az 50-es évek végén.
Jaguar XK150
Pilóta/szerelő szerepben kezdett a motorsportban (akkor még egészen mást jelentett a duális képzés), 19 éves korában versenyzett először – egészen a Formula-3-ig vitte. Ám még Enzo Ferrarinál is hamarabb belátta, hogy nem elég tehetséges pilótának, így a hatvanas években szenvedélyének üzleti oldala felé vette az irányt.
Menedzsment és mélypont
1966-ban megalapította a Frank Williams Racing Carst. F2-es és F3-as autókat futtatott. Három évre rá a Brabhamtől vásárolt F1-es kasztnikkal benevezett a Formula-1-be. Piers Courage, fiatalkori barátja szerzett is neki két második helyet.
A gyors eredményesség felbátorította Franket. 1970-re műszaki együttműködési megállapodást kötött Alejandro de Tomasóval (róla majd külön írok), így az ő autóit használták a szezonban. A Holland GP-n Zandvoortban Courage halálos balesetet szenvedett, amit Williams erős traumaként élt meg. A szezon során a de Tomaso-kapcsolat is megszakadt.
Az FX3
1971-re bizonyos Henri Pescarolo és Max Jean csatlakozott a csapathoz, és a March Engineering Fordjaira váltottak. Nem hasítottak nagyot, egy negyedik hely és négy darab pont lett a szezon mérlege. ’72-re azonban már elő volt készítve a következő lépés: a Williams előállt az első saját építésű versenyautójával, a Politoys FX3-mal. A Len Bailey által megálmodott vasat egy Cosworth blokk és egy Hewland váltó segítette a haladásban. A nagy mérföldkő hamar porrá lett, mert Pescarolo szinte azonnal rommá törte a járművet.
A következő szezonok a túlélésről szóltak. Williams feje fölött egyre gyűltek a felhők – és a kifizetetlen számlák. Frank kétségbeesetten próbált támogatókat találni. A próbálkozást siker koronázta – látszólag. A Marlboro és az Iso Rivolta (ami szintén külön megér egy misét) jelentkezett a feladatra, de 1974-re végül mindkettő kihátrált. A kanadai olajmégnás, Walter Wolf még ott állt a csapat mögött, de ez sem tartott örökké. 1976-ig élt túl így a Williams, amikor jött a valóban történelmi fordulat.
Egy világbajnok alakulat születése
1977-ben született meg az a csapat, amely ma is tagja a Forma-1-es mezőnynek Williams Grand Prix Engineering néven. Az eredeti istállót ugyanis az elviselhetetlen anyagi nyomás miatt elvesztette. Maga Frank is távozni kényszerült – őt követte Patrick Head is, akivel a közép-angliai Didcot városában, egy raktárépületben kezdték el felépíteni az új gárdát.
1978-ban rajthoz is tudtak állni – elsőként az Argentin Nagydíjon. Igaz, Alan Jones kiesett azon a futamon, de Williams álhatatossága felkeltette a figyelmet a csapat iránt. Ebben az évben csatlakozott egy bizonyos Ross Brawn is, a fiatal vasúti mérnök, akire az aero-tervezések egy részét bízták.
Csak a következő szezonig kellett várni, hogy valamelyik Williams-Ford megszerezze a feltörekvő istálló első győzelmét: Clay Regazzoni a Brit Nagydíjon, Silverstone-ban kormányozta az élre az FW07-est.
És mindössze egy év múlva, 1980-ban már kettős világbajnoki címet ünnepelhettek! Alan Jones révén került a Williamshez az egyéni elismerés.
Innentől pedig nem volt megállás. Az istálló 1981 és 1997 között további hat egyéni (’82 – Rosberg, ’87 – Piquet, ’92 – Mansell, ’93 – Prost, ’96 – Hill, ’97 – Villeneuve) és további nyolc konstruktőri világbajnoki címet gyűjtött be (’81, ’86, ’87, ’92, ’93, ’94, ’96, ’97).
Magánélet és tragédiák
Későbbi feleségével, Virginia Berryvel 1967-ben ismerkedtek meg, és 1974-ben kötöttek házasságot, melyből három gyermek (Jonathan, Jamie és Claire) született. Neje 2013-ban hunyt el, 3 éves rákkal való küzdelem után – 66 évesen.
1986. március 8-án súlyos autóbalesetet szenvedett, amikor a Paul Ricard versenypályáról a nizzai reptér felé tartott egy bérelt személygépkocsival. Egy enyhe balosban az autópályán elvesztette az uralmat a jármű felett, letért az útról, és majd’ két és fél métert zuhant az autóval, amely a vezető oldallal lefelé ért földet. Williams végig magánál volt, de rögtön érezte, hogy képtelen mozgatni a lábait, és félt az üzemanyag begyulladásától.
Nem volt biztos a túlélése. Mind Franciaországban, mind később Angliában az életéért küzdöttek. Virginia úgy utazott el hozzá, hogy nem volt biztos benne, hogy látja még életbe a férjét.
Frank végül megmenekült, de a négyes és ötös csigolya, valamint a gerincvelő végleges rongálódását nem tudták helyrehozni.
Peter Windsor, a csapat menedzsere is az autóban ült, de ő könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet.
Hasonlóan személyes tragédiaként élte meg, hogy 1994-ben Ayrton Senna halálos kimenetelű balesetéhez az ő csapata szolgáltatta a versenyautót (FW17) Imolában. Bár Franket nem tették felelőssé az esetért, valószínűleg élete végéig vele maradt az a vasárnap.
Hanyatlás és elmúlás
A 2000-es évektől már jóval kevesebb babér termett az éveken át verhetetlen privát istállónak. Futamgyőzelmeik voltak, de bajnoki címük azóta sem.
Frank 2012-ben döntött úgy, hogy kevesebb szerepet ad magának a csapatban, és háttérbe vonul. Saját helyére lányát, Claire-t nevezte ki.
2020 szeptemberében pedig véget ért a nagyívű pályafutás: Sir Frank Williams eladta a csapatot. Nevét továbbra is viseli, de a családnak már nincs köze a patinás alakulathoz.
2021. november 26-án egyelőre ismeretlen okokból kórházba szállították, és november 28-án reggel végleg távozott a sikerkovács. A Brit Birodalom Rendjének parancsnoka, Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagja – és a Williams istálló mindenható atyja – elköszönt.
Hálásak lehetünk, hogy mindenki számára megmutatta a világon: minden pofon után megéri felállni a padlóról.
Soha nem feledünk, Frank!
