Műszer

A császár bosszúja

 

A legutóbbi cikkben megszülettek a karra biggyeszthető mechanikus órák, és az európai gyárak gombamód nőttek ki a semmiből az 1800-as évek végén/1900-as évek elején. Ebben a szerzeményben a jelenkorig fogunk eljutni, tehát a maradék uszkve száz évet lapozgatom végig neked az óragyártásban, megfűszerezve néhány érdekességgel.

 

Svájc letarolja az órapiacot

Először is bele kell állnom abba, hogy a mechanikus és automata óra között létezik a halmazmetszet, de nem ugyanazt jelenti a kettő. Ahogy az előző cikkben is finoman utaltam rá, a mechanikus óra energiaellátása igen sokrétű lehet.

A Seiko videójában látott automata felhúzószerkezet, amely a karórán feszegeti folyamatosan a motorrugót, ironikus módon sokkal idősebb, mint a karóra.

Bizonyos Abraham-Louis Perrelet svájci feltaláló és órakészítő mester már 1777-ben megalkotta az első automata felhúzású mechanikus szerkezetet, amely röpsúllyal húzza fel a rugót. Egy baj volt vele: túl hamar jött.

Perrelet zsebórája

Ugyanis az akkor létező zsebórák nem mozogtak eleget ahhoz, hogy érdemben működjön a szerkezet, a karórára pedig még majdnem 150 évet kellett várni. Perrelet találmánya tehát egy időre feledésbe merült. Nem kell azért sajnálni, számos óraszerkezetet álmodott meg élete során, sőt, a lépésszámláló is az ő nevéhez fűződik.

Az előző firkálmányban már említést tettem az első karóráról, ami végül elindította a lavinát az óragyártásban. 1904-től grandiózus futóverseny indult a még szinte nem is létező órapiac globális leigázásáért.

A zsebórák féltett dolgok voltak, nem tették ki a gazdáik őket semmilyen extrém környezeti hatásnak. A karóra azonban már számos ilyen problémával szembesült. Ennél valós és igen kellemetlen gondot jelentett a tok nem megfelelő szigetelése, törékenysége – és ha már szigetelés: a víz- és porállósága. Pontosabban annak hiánya. Ehhez hasonló ügy a felhúzás kérdése és a piac növekedésével a pontosság is.

A frissen megalakult Rolex (1905) mindent megtett, hogy ők álljanak elő az első vízálló tokozással. A kor technikai nehézségeit mutatja, hogy 1926-ra sikerült úgy megcsinálni a Rolex Oystert, hogy az üzembiztos is legyen. A svájci gyártó már akkor sem dugta el a termékeit az éter elől, 1927-ben a La Manche csatorna átúszásával demonstrálták az óra hatékonyságát. Az órát az akkor már úszólegendának számító Mercedes Gleitze viselte a nem épp visszafogott promóció közben.

Mint minden első dolognak a világban, ennek is árnyalt a valós sztorija. A vízálló tokozásra már a zsebóránál is voltak próbálkozások. A brit Aaron Dennison már 30 évvel a Rolex megalapítása előtt dolgozott egy menetes elemekből álló óraszerkezeten. Meg is jelent a zsebóra, de a hirdetésében nem szerepelt kifejezetten a vízálló/porálló kifejezés. Ráadásul a korona valószínűleg nem volt vízálló, így bizonyítottan a Rolex az egyedüli pionír ebben a kérdésben.

Rolex Oyster

Ezzel a gyártó feltette magát a világtérképre, nagyon sokáig csak felfelé vezetett az útjuk. Nem mellékesen ezt a menetes hátlap-lünetta-korona tokozást használják a mai napig számos modelljükön.

De bármekkora király volt a Rolex, az első automata karóra nem az övék.

Egy sokkal kevésbé ismert (hozzáteszem, érdemtelenül) jómunkásember cégéhez fűződik a találmány:  John Harwood zsebvállakozása alkotta meg az első “kalapácsos” karórát. Ez az elnevezést egyébként téves, John az ötletet egy hintáról mintázta.

Harwood az I. világháborúban őrmesterként szolgált, és egy fejlesztő alakulatban automata fegyvereken munkálkodott a brit hadsereg számára. A háború után tért át az órák világába, és egyből belevetette magát a közepébe.

1924-ben Harwood már levédette ötletét, 1926-ban pedig az ’12-es alapítású, szintén svájci Fortisszal társulva előállt az első tömeggyártásra alkalmas automata karórával.

Az első automota karóra
(ha a 6-os fölött piros foltot láttál, akkor működött – másodpercmutató nem volt)

Ez tényleg begyújtotta a kanócot a bombán, rohamléptekkel nőttek ki a cégek automata adaptációi, és egyre több embernek támadt igénye a karóra viselésére. A 20-as évek közepétől a II. világháborúig, azon túl pedig újra megállíthatatlanul nőtt a piac. A svájciak taroltak.

 

Rolex, a tolvaj

A gazdasági világválság persze mindenkinek betette az ajtót – kinek jobban, kinek kevésbé. Harwood cégét sajnos elvitte. Ellenben a Rolex sok konkurensével együtt túlélt. Miközben teltek az évek, Harwood emléke pedig lassan feledésbe merült, a nagy svájci manufaktúra magához nem méltó bűnt követett el.

1955-ben kiadott a Rolex egy újságot, amelyben önmagukat jelölik meg az automata karóra feltalálójaként.

Valószínűleg még akadtak párak a bizniszből, akik emlékeztek John munkásságára, így a gyártó kénytelen volt kiadni egy helyesbítést 1956-ban, ahol megemlékeznek Harwoodról. A Rolexet ugyanitt az első rotoros automata karóra feltalálójaként említik. Az ő termékükben ugyanis már körbefordult a röpsúly, a Harwoodéban csak 270 fokot fedett le forgás közben.

Megjegyzem, a Rolex erre vonatkozóan ma is egy elég érdekes mondattal hirdeti magát a saját oldalán. Lentebb találod a screenshotot róla – hagyom, hogy eldöntsd, mennyire fair a Rolex.

“1931-ben a Rolex feltalálta és szabadalmaztatta a világ első önműködő rotoros önfelhúzó mechanizmusát. Ez az ötletes rendszer, mely igazi műalkotás, ma már minden modern automata óra szíve.”
(forrás: rolex.ch)

 

Egész pályás letámadás a felkelő nap országából

A II. világháború után ha lehet, még nagyobb lendületet vett az óragyártás. Az 50-es, 60-as évektől lett igazán divat karórát hordani, a svájciak pedig továbbra sem engedtek senkit a moslékos vödör közelébe, érdemi ellenfél nélkül uralták az iparágat. Legfeljebb egymással konkuráltak a svájci cégek, ami viszont edzésben tartotta az élmenőket.

Közben volt idejük sok merész ötleten gondolkodni. Az egyik kedvencem a Jaeger-LeCoultre Atmos nevű asztali órája.

A cégről csak annyit, hogy már akkor nagypapa korba lépett (1833-ban jött létre, akkor még csak Jaegerként), amikor a Rolex alapítója, Hans Wilsdorf még kósza gondolat sem volt a szülőknél.  Ennek ellenére ez a márka sem csap nagy hírverést maga körül. Noha a figyelmesebbek néhány Marvel filmben kiszúrhattak pár modellt.

A lényeg, hogy a cég mérnökei hozták ki a 80-as években az Atmos II-t, ami szintén messzire és másokhoz nyúlik vissza időben, most nem részletezem.

Az Atmos II-es

Ez az óra azt tudja, hogy az adott szoba hőmérséklet-ingadozását használja ki a szerkezet felhúzásához. Etil-klorid gázzal teli kis, rugalmas falú tartállyal rendelkezik, melynek térfogata látványos módon változik akár egyetlen Celsius foknyi melegedés vagy hűlés hatására. A tartály tágulásából/összehúzódásából egy trükkös mechanizmus csinál mozgási energiát, amely aztán felhúzza a motorrugót.

Az Atmos II-es metszeti ábrája

Zseniális dolgok jöttek egymás után, sőt, még a 80-as években is volt kedve pár cégnek megalakulni (Hublot).

Ámdeviszontazonban 1980-ra már állt a kés a svájci órás közösség hátában, mint Piszkos Frednek – és ők is ugyanúgy keresték.

Amikor Harwood előállt az automata felhúzó szerkezettel, már zajlottak a kutatások az idő elektromos úton történő meghatározásához. Két oka volt a hosszú lappangásnak: az egyik, hogy az elektronikát ekkor maximum hatalmas elektroncső-halmaz jelenthette; másik pedig, hogy nem volt meg az az alkatrész, ami az ütemet adná.

Ez utóbbit oldotta meg Warren Marrison és J.W. Horton 1927-ben, és alkotta meg ezzel az első kvarcórát.

Rájöttek, hogy a kvarckristály kitűnő piezoelektromos tulajdonságokkal bír, amely lehetővé teszi, hogy elektronikus áramkör rezgéskeltő elemeként működjön (áram hatására tud egész pontosan meghatározható és stabil frekvencián rezegni). A stabilitás abból adódik, hogy nemigen zavarja semmilyen környezeti hatás, legalábbis abban a tartományban, ahol az ember is életben képes maradni (hőmérséklet, páratartalom, nyomás, gravitáció). Ezzel a legtöbb mechanikus óra aligha büszkélkedhet, ráadásul már ez a prototípus is képes volt egy ezredmásodpercnyi pontosságra naponta.

Igen ám, de egy ekkora jószágot senki nem vesz meg, főleg nem az előállítási költségén. Az ötlet itt is megelőzte a korát.

A megoldás Japánból érkezett a 60-as évek végén, amikor a félvezető technika grandiózus előretörése elkezdődött. Seiko kapitány 1969-ben csatába küldte a sorozatgyártásra kész, Astron nevű kvarcóráját, és ezzel mindent megváltoztatott.

Seiko Astron 35SQ 1969-ből

Igaz, hogy az első kvarcórák semmivel nem voltak olcsóbbak mechanikus társaiknál, de Japánban tudták, hogy ez nem lesz mindig így.

Ahogy folyamatosan egyszerűsödött a gyártástechnológia és adták le a megrendeléseket az órákra, drámaian zuhant be a kvarcok előállítási költsége. A sorozatgyártás, és az automatizált sorok bevezetésével túlzás nélkül nagyságrendekkel olcsóbban tudták értékesíteni az órákat. Így történt, hogy minden háztartáshoz elért a karóra.

Hamar kiderült, hogy pontosságban könnyedén felveszik a versenyt a mechanikus szerkezetekkel, ráadásul óriási előnye az ára mellett, hogy gyakorlatilag gondozásmentes, ellentétben konkurensével. Néhány évenként elemcsere, pont.

Ez a produktum annyira betalált a svájci óraiparnak, hogy a legnagyobbak is megtérdeltek. Patinásabbnál patinásabb manufaktúrák kerültek a totális csőd szélére, némelyik csak komoly állami segítséggel maradt életben.

 

Az okosórák időszaka

A kvarcszerkezetek mindenhová befúrták magukat, akár analóg, akár digitális időkijelzéssel. Ez volt az órák második nagy forradalma. Egyik gyártó sem kerülhette el a kvarcórák forgalmazását, még Svájcban is találunk erre (is) szakosodott szerkezetgyártókat (ETA, Ronda, stb.). Persze ők ezt is megpróbálják színvonalasabbá tenni minőségibb anyaghasználattal, kézi összeszereléssel, hiszen rangon aluli egy svájci órát egy japánnal egy árban adni.

Citizen CB5887-55H

Erre egyébként jól éreztek rá, mert pont a presztízs tartotta a víz felett őket – és teszi a mai napig. A legtöbb ember 2021-ben nem azért vesz svájci automatát, mert nincs más választása, ha látni akarja az időt a csuklóján, hanem mert az jelzi, hová tartozik az egyén – vagy mert csodálja a működését. Sok dologra költünk, ami mellett nehéz ész érveket felsorakoztatni. Nem vagyok én sem elvakult rajongója a mechanikus óráknak, de akad számos olyan modell, amit nem tépnék le a csuklómról.

A 2000-es évek már olyan szintre hozták a kvarcok pontosságát, amivel tényleg nehéz versenyre kelni: megjelentek a rádióvezérelt és a GPS-alapú karórák (ez is Seiko találmány, 2012), sőt az energiaellátás is megoldható ma már napelemcellával gombelem helyett. Így már a kvarc is önműködő, mindig pontos, és jó esetben elnyűhetetlen.

Csakhogy a dolog itt nem ér véget. A kvarcóra olyan lavinát indított, amely lassan őt is betemeti.

A számítástechnika megkerülhetetlen földesúr lett a világban, és mindenki azt kutatja, hogyan tud a legkevesebb energiabefektetéssel véghezvinni valamit.

Ma már arra is lusták vagyunk, hogy a mobiltelefonunkat megnézzük egy értesítésnél – lett rá megoldás.

Több, mint 20 éve jelent meg az első Linux-alapú okosóra. Ekkor még kevésbé ismertük, de a világhírnevet 10-12 évvel később az Androidra és IOS-re épített okosórák már meghozták.

Ezek a kütyük az óra mutatása mellett mindent (is) tudnak, sőt, igazság szerint kvarcszerkezet sem kell beléjük, a telefonról úgyis átszippantja ezt az infót is különböző rádiófrekis protokollokon keresztül (ez többnyire a bluetooth).

WowME okosóra – ne kérdezd, nem voltam hajlandó a cégnek utánanézni

E mellé az utóbbi néhány évben megjött a kistesó aktivitásmérő néven, ami majdnem okosóra, de mégsem. Viszont tud neked pulzust, ha minden igaz, nemsokára vérnyomást is, meg mindenféle egészségmonitorozó paramétert mutatni a habtestedről.

Jön ugyanaz a játék: a nagy óragyártók nekiálltak smartwatchot gyártani (még néhány svájci is!), mert most épp ez kell a népnek. Nem csak a mechanikus szerkezet, hanem a szerkezet egyáltalán kezd nélkülözhetővé válni.

2021-ben ott tartunk, hogy még mindent vehetsz: létezik automata mechanikus, kvarc, ezek szinte minden változata, és létezik okosóra is. Hasonlóképp, mint az autóiparban, jelenleg dönthetsz, mit vásárolsz inkább. Nem biztos, hogy ez sokáig így marad, ezért becsüljük meg ezt a lehetőséget.

 

Forrásjegyzék

A jelöletlen képek és a szöveg forrásai:

  • https://legacywatches.hu/2019/04/09/story-john-harwood-es-az-elso-automata-karora-tortenete/
  • https://legacywatches.hu/2019/02/09/story-rolex-oyster-a-vilag-elso-vizallo-tokja/
  • https://en.wikipedia.org/wiki/Abraham-Louis_Perrelet
  • https://en.wikipedia.org/wiki/Mercedes_Gleitze
  • https://seikoboutique.hu/blog/seiko-astron-tortenelem/
  • http://www.svajciora.com/ora/ora_tortenete/nyelv/magyar/oldal/12

Knightwish

Alapító, CEO, járműrajongó, wannabe firkász.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb