„Nekünk miért jó? Nekünk miért kell?”
Edda Művek
Miután eladtam az akkor huszonegy éves, kettőötvenes Honda Rebelt, Gergő nagyon rá akart beszélni, hogy vegyem meg az új, ötszázas Rebelt. Mert hát az mennyivel jobban megy. Meg annak is alacsony az ülése. Meg normálisabb az első villa szöge, szóval akár még kanyarodni is lehet vele.
Megnéztem az említett új motor katalógusadatait, és először is a 191 kg menetkész tömegen szaladt fel a szemöldököm. Ugyanis a beszélgetés idején még 51 kg voltam, 71 cm belső lábhosszal. A lábhossz azóta is ugyanannyi, mivel a növekedési hormon tizenkét éves korom óta nagy ívben elkerül, a testsúlyom meg továbbra sem éri el egy átlagos motorosét, szóval nem is érdemes említeni, annyira nincs jelentősége. Egy megtankolva 191 kilós motor aránytalanul nehéznek tűnt számomra. Gergő egyszer kipróbáltatta velem az akkori 230 kilós Yamaha Dragstarját egy elhagyatott parkolóban. Azzal a nehéz csatalóval én csak egyenesen tudtam menni. Az új Rebel második hátulütője a formája volt. A dizájn megítélése szubjektív dolog, és a régi, szabályos csepptankos kettőötvenes után az új Rebel nálam nem nyert formatervezés-díjat.
Mert púpos.
Bizonyos szögekből meg iszonyatosan púpos.
Ha lenne egy új Rebelem, Quasimodónak nevezném.
Egyébként semmi bajom az új Rebellel, félreértés ne essék, még egyet sem lőttem ki aknavetővel, szóval, akinek bejön, vegye nyugodtan, megbízható, pöpec motor, csak nekem nem kéne ilyen púpos rém, na.
Elkezdtem nézegetni az új motorok kínálatát, mert hát nem akartam én már klasszikus choppert; kanyarodásgátló első villát, kézi szívatót, meg léghűtést, meg a pesti forgalomban azért nem ártott volna az ABS. Hamar beláttam, hogy A2-es jogsihoz eleve nem is olyan könnyű motort találni, és ha még hozzávettem a motorozáshoz alkalmatlan testi adottságaim szabta határokat, a keresés elképesztően szűk modellválasztékot eredményezett:
- Púpos Rebel
- 400 cc körüli Suzuki cruiser, ami japán belpiacos
Nem éreztem az erőt, hogy kontinensünkön ismeretlen, vásárlás előtt próbálhatatlan csodát importáljak elsőként kis országunkba.
Ezt Gergő sem javasolta, viszont megint mondta, hogy akkor vegyek Rebelt, én meg elküldtem a francba, hogy púpost akkor se veszek, inkább nem motorozom, és nem is motoroztam hat éven keresztül.
Úgy jött el 2022, hogy azt gondoltam, nem is fogok többé motorozni, mert a Púpost leszámítva a piac üres volt számomra 125 és 650 cc között. Aztán szembejött egy érdekes ajánlat. Kínai motor – már húztam a számat, de azért megnéztem alaposan. 300 cc V-motor, szép hang, körlámpa, csepptank, szíjhajtás, ABS, alacsony ülés… látszólag nekem találták ki. Gondolkodás nélkül meg is vettem, aztán az első túrákon szembesültem vele, hogy az ára közel a Púpos Rebel kategóriája, de a váltó a majdnem harminc éves kettőötvenes Rebel szintjén volt: csak hidegen adott üreset, melegen azt többé nem találtam, a kuplungkart pedig olyan nehéz volt húzni, mintha bosszúból Quasimodo kapaszkodna a másik végén. Nagy melegben meg szeretett beragadni egyesbe.
Gergő próbált állítani a kuplungkaron, de nem lett lényegesen jobb a helyzet. Az meg, hogy minden piros lámpánál leállítsam, üresbe tegyem, újra beindítsam, megint egyes – élhetetlenül bonyolult lett volna. Így aztán húztam a nehéz kuplungot, amíg bírtam. Másfél év és két ínhüvelygyulladás után eladtam a kínai motort. Vidékre került, ahol nem kell annyit kuplungolni.
2023-ban hirtelen fellángolásból elmentem a Triumph 400-as sorozatának típusbemutató ünnepségére, ahol a nyitóbeszéd után második voltam, aki ráült a kiállított Speed 400-ra.
Azaz ráültem volna…
Jól leégettem magam a teli szalon előtt, mert hát… nem ért le róla a lábam.
Az újabb kihagyás után, 2025-ben jött el a nagy nap, amikor megvettem a Nekem Való Motort. Előtte még megláttam egy hirdetési oldalon a régi kettőötvenes Rebelt, amit Gergő újított fel, és rá akart beszélni, hogy vásároljam vissza (lelakva? kétszer annyiért? elmész te a…). Ezután a nemrég eladott kínai motorom is újra gazdát keresett a hirdetési oldalon (nahát, hogy mik vannak!).
A jó tulajdonságaik miatt azért társult hozzájuk sok szép emlék is, és hiányoztak a maguk módján, de nem kaptak nálam új esélyt. Ezúttal lassan, körültekintően hoztam döntést. Fél évig agyaltam a dolgon. Kétszer is jártam a Kawasaki szalonban. Ráültem a 2025-re megszaporodott konkurens kínai modellekre is.
Aztán megvettem a japánt.
A 2024-ben megjelent Kawasaki Eliminator 500-ról szóló egyik angol nyelvű cikk azzal a felütéssel kezdődik, hogy ez a modell felesleges, mert majdnem ugyanannyiba kerül, mint a hatötvenes Vulcan S, amely többet tud.
Ezt a felesleges jelzőt most rögtön meg is cáfolnám. Egyrészt, a Vulcan S alapkivitelben nem vezethető A2-es jogosítvánnyal. Le lehet ugyan butítani 35 kW-ra, de attól még ugyanúgy 230 kilós marad, ami összehasonlítva az Eliminator 176 kg-os menetkész tömegével eléggé arra utal, hogy – a legális eljárások talaján maradva – nem érdemes A2-es jogsival megvenni egy butított, igen nehéz valamit, ami így lomhább lesz, mint az Eliminator.
A száraz tények alapján (45 LE, 43 NM, 451 cc soros kéthengeres DOHC, elöl 41 mm átmérőjű hagyományos teleszkóp, hátul dupla rugóstag állítható előfeszítéssel, átlagos, a motor súlyához, teljesítményéhez passzoló kétdugattyús tárcsafékek, lánchajtás) senki sem számít nagy tűzijátékra, de nem is ez a cél. Az A2-es kategóriában a kiszámítható viselkedés, jó vezetési pozíció, optimális súlypont, kanyarodási képesség lényeges, és ezek szerintem ötcsillagosra sikerültek az Eliminator esetében. A tapasztaltabb motorosok sem unatkoznak feltétlenül a modellen, mivel az erőforrás a sportos 399 cc-s Ninja blokk átszerkesztett változata, és 9000-es fordulat környékén előjön belőle az állat. Szakirodalmi adatok alapján 165 km/h a vége, én csak 120-ig kergettem, de ott még érezhetően ereje teljében volt.
A jól adagolható, kiszámítható gázreakció, a pillekönnyen járó kuplungkar, a rigolyák nélküli, pontos váltó, a bármikor megtalálható üres fokozat kifejezetten vonzóvá teszi a modellt, nem csupán kezdők számára, hanem olyanoknak is, mint én, akiknek harmadszorra sikerült csak megfelelő motort találniuk (Istenem, végre!). A 735 mm-es ülésmagasság nekem egy kicsit magas, de a lábhosszom olyan szinten kilóg az átlagos riderek adatai közül, mint egy statisztikai hiba, szóval gyanús, hogy ez az egyéni szociális problémám. A motoros közösség nagy többségének kényelmes, biztos talajfogást nyújt. A vezetőülés 200 km-es túrán semmilyen kellemetlenséget nem okozott, az utasülésről nincs tapasztalatom, de sok jót nem várnék tőle a mérete alapján.
Összességében a Kawasaki Eliminator nem egy kimagaslóan szép motor. Nem is egy nagyteljesítményű cirkáló. A hangja se valami nagy durranás. Az üzemanyagszintjelző meg pesszimista, és túl korán panaszkodik. Cserébe viszont:
Púpmentes.
Nem kell felnőni hozzá.
Dombon felfelé is van benne erő.
Kiváló a váltó, egyujjas a kuplung.
Elfér a dugóban.
Könnyen manőverezhető.
Lehet, hogy mindez véletlenül sikerült így, és valójában senki nem gondol a motorozni vágyó apró nőkre, de azért köszönöm a Kawasakinak, hogy összehozták a Nekem Való Motort.
