Szépen csendben, lassan, de biztosan megkapjuk azt a Forma–1-et, amelyre mindig is vágytunk. Vagy legalábbis nagyon régóta. De hogy mi vezetett ide? Vizsgáljuk meg!
Nagy a baj a Red Bullnál, de most tényleg
Immáron nem maradt kérdés afelől, hogy az „energiaitalosoknál” óriási mértékűek a problémák. A zandvoorti vereségük után – amikor Lando Norris 22 másodpercet adott a második Max Verstappennek – még mindig sokan csak kilengésnek aposztrofálták ezt az eredményt, annak ellenére, hogy már a Holland Nagydíj előtt elkezdődtek a gondok. A monzai versenyhétvége viszont végleg kidomborította, hogy a krízis nem kicsi.
Max Verstappen az időmérőn hetedik, a versenyen pedig erőből csak hatodik lett Olaszországban – leírni is szürreális –, és rögtön meg is kongatta a vészharangokat, miszerint nem reális, hogy idén mindkét világbajnoki címet behúzzák. (Ez is szürreális…)
A fenyegető „dupla dinamit”
Verstappen per pillanat 62 ponttal vezet Norris előtt az egyéni összetettben, a konstruktőri tabellán pedig a Red Bull előnye csak nyolc pont a McLaren előtt. Utóbbi már önmagában sem hangzik számukra túl jól, de ha megnézzük az utolsó öt versenyhétvége formatabelláját, akkor derül ki igazán, mennyire cudarul állnak a vörös bikák.
Persze ez nem csak a csapatversenyre igaz, hiszen a közelmúltban Norris jóval több pontot szerzett mint az éllovas Verstappen, és a tendencia egyértelműen a brit felé mutat. Az előny ugyanakkor (még) nem elhanyagolható, és a Red Bullnál abban is bíznak, hogy a McLaren még egy kicsit elszórakozik azzal, hogy végtére is legyen-e csapatutasítás, vagy sem, kedvezzenek-e Norrisnak – adott estben Oscar Piastri kárán –, vagy sem.
Azt mindenki döntse el maga, hogy a papaya-színűek elöljáróinak helyében hogyan oldaná meg ezt az egyenletet, az viszont nem lehet kérdés, hogy Piastri is hihetetlen érettséggel, eredményesen versenyez, és minden joga megvan az egyenlő bánásmódra.
Norris és Piastri, azaz a „dupla dinamit” tehát fenyegető veszélyt jelent, de azért a McLarentől komoly tűzszerészeti tudás kell(ene), hogy megfelelően kezeljék ezt az amúgy kiváló fegyvert a Red Bull ellen. A célpont mindenesetre bemérve, a Red Bull már karnyújtásnyira, Verstappen pedig látótávolságban.
És a többiek…
Mert hogy nem csak a McLaren-Red Bull-csatára kell ám figyelni. Maradva még kicsit a formatabellánál, az utóbbi hat verseny egyiken sem született „bikás” siker, de nem a McLarenhez fűződik a legtöbb győzelem ebben az időszakban. A Mercedestől Lewis Hamilton ugyanis Silverstone-ban és Spában sem talált legyőzőre, George Russell pedig Spielbergben bizonyult a legjobbnak. Piastri a Hungaroringen, Norris Zandvoortban szállította a sikert a McLarennek, és amikor talán már kezdtük leírni a Ferrarit, Charles Leclerc nyerni tudott Monzában. Verstappen mindeközben két dobogót tudott összehozni – második lett Nagy-Britanniában és Hollandiában.
Összegezzünk!
Az istállók között van egy gyengélkedő favorit, egy brutálisan kiegyensúlyozott trónkövetelő, és két, győzelemre képes üldöző. És hat-hét versenyző, aki bármikor esélyes lehet egy-egy sikerre, a pódiumra pedig aztán pláne. Hogy mikor volt ilyen? Nagyon régen. Túl régen…
Apa, kezdődik? Kezdődik!