F1

Verstappen megint megcsinálta, de a Red Bullt letaszították a trónról

Még le sem zártuk a szezont Las Vegasban, de az egyéni világbajnoki cím eldőlt, Mad Max harmadjára is megvédte a trófeát – rajta kívül csak Fangio, Vettel és Hamilton volt képes erre, na és Schumacher, aki rekorderként négyszer tudta összehozni ezt. Ha valakinek voltak kétségei Verstappen klasszisa felől, annak lehetősége volt idén eloszlatni, bár én személyesen nagyon sajnálom, hogy nem szorongatták meg igazán. Nem úgy a Red Bullt, ugyanis a csapat még asszisztálni sem igazán tudott a McLaren diadalmenetéhez.

 

Sima ügyből vészhelyzet

Szerencsére Esteban munkája és az én utolsó ide vonatkozó firkálmányom is jól öregedett, csak talán mindketten izgalmasabb végjátékban reménykedtünk.

Na azért az eleje még ilyen sem volt. Verstappen az első 10 versenyből 7-et behúzott, nyoma sem volt annak, hogy esetleg veszélyben foroghat a végső győzelme. Aztán a következő 14-ből már csak 2-t (!) tudott megnyerni. Ha csak ezt a szakaszt nézzük, Norris a szezonzáró után 6 ponttal Verstappen előtt lenne (224 vs. 218 pont), Leclerc pedig mindössze 10 ponttal lenne lemaradva a hollandtól (208).

Max Verstappen negyedik világbajnoki címét szerezte

Az év második felére a bocik teljesen visszaolvadtak az élmezőnybe, annak is inkább a második felébe – vagyis inkább csak Max. Pérez ugyanis ezen az utolsó 14 futamon mindössze 7 pontos gyűjtést tud felmutatni legjobb eredményeként (összesen 41 pont), amivel jóindulattal is csak a középmezőnyben foglalhat helyet. Ilyenkor sajnálom igazán a Gasly-Albon duót, akiket szemrebbenés nélkül dobott ki egy-egy csonka szezon után a Red Bull, mert nem hozták Verstappen szintjét. Félre ne érts, eszemben sincs bántani Checót, de ez az év édeskevés volt, mint stop táblán az irónia. Pedig az előző is elég harmatosra sikeredett.

Egészen megmosolyogtató azt hallgatni Hornertől és Markotól, hogy Pérez miatt ment el a konstruktőri cím – mondják ezt olyan ártatlansággal, mintha nem ők írtak volna alá vele idén nyáron még két évet.

A hajó tehát folyamatosan süllyedt Max alatt, néhány korábbi cikkben hosszan ecseteltem ennek az okait. A lényeg, hogy ennek ellenére is bravúrosan hozta a pontmentéseket, miközben Norris képtelen volt kihozni mindent az előnyéből úgy, ahogy riválisa tette az év elején. Konzisztens volt, nagyon ritkán hibázott, egyértelműen ő érdemelte meg a legjobban ezt a serleget.

 

Nyerhetett volna Norris?

Mondhatnánk a számok alapján, hogy a kezdeti Red Bull dominancia nélkül nem lett volna világbajnok Max – igen, ha az a volna ott nem volna. Mind Norris, mind a McLaren elkövette a maga, mondhatni tapasztalatlanságából adódó pontvesztéseit, miközben Mad Max idegőrlően jól hozta a kármentéseket. Hiába nem volt esélye futamot nyerni, gyakran csak marginális pontmennyiséget tudott rajta hozni a brit, sőt, olykor még a semmiből is növelte az előnyét a címvédő. Hiába került csak kétszer a dobogó legfelső fokára Verstappen az utolsó 14 versenyen, mindössze 6 pontot hozott rajta Lando ebben a szakaszban – Verstappen pedig 69-et az első 10 futamon. A holland kíméletlenül kihasználta a főlényét, Norrisnak ez nem sikerült.

Utólag azt gondolom, hogy inkább csak én akartam azt látni, hogy valódi, éles csata lesz majd a két ember között, és igazság szerint Verstappen mindig túl messze volt, mint az arnhemi híd.

Más kérdés, hogy a McLaren sem volt ennyire stabilan domináns. Azzal kevesen számoltak, hogy a Ferrari bele fog dumálni a győzelmekbe, és ezzel sokkal inkább a Red Bullnak, mint a McLarennek dolgoztak. Olyannyira komolyan kellett venni őket, hogy valós veszélyt jelentettek még a McLaren konstruktőri címére is.

 

Pozitívumok

Ennek ellenére ez az év egyáltalán nem volt rossz. Rengeteg futamgyőztes volt, főleg a szezon második részében; 6-7 ember bármikor esélyes lehetett a dobogó tetejére, rekordszámú, legalább kétszeres győztes lett az évben, és voltak kimondottan pörgős, izgalmas versenyek, amikre még én is csettintettem, pedig a mai F1 már elég nehezen nyűgöz le, ami a versenyélményt illeti. Mondhatnám, hogy ez minden idők egyik legjobb bajnoksága lehetett volna, ha nincs a kezdeti bocis dominancia – talán ez jó előjel 2025-re.

Ollie Bearman két csapatba is beejtőernyőzött idén, amire szintén nem sokszor volt eddig példa – és mindkét helyen egész jól ment, jelenleg jó választásnak tűnik a Haas számára jövőre. Colapinto viszont nagyon ambivalens érzéseket keltett bennem, egyelőre fogalmam sincs, hová tegyem a srácot. Bár tény, jelen állás szerint nem sokat kell majd gondolkodnom rajta, ugyanis nincs szerződése jövőre.

Kimondottan élveztem a McLaren és a Ferrari együttes feltámadását. Talán először Bakuban éreztem azt Leclerc és Piastri harcánál, hogy picit megpiszkálták a Häkkinen-Schumacher küzdelmeken szocializálódók lelkének parazsát. Nagyon tetszett ez a klasszikus csata a két legendás konstruktőr között, megnéznék egy ismétlést.

Pierre Gaslyt külön kiemelném két okból is. Az egyik, hogy bár nem gyakran emlegette senki, erőteljesen beárazta a sokak által nagy tehetségnek tartott Ocont (42 vs 23 pont), miközben NULLA euró anyagi kárt okozott a csapatnak a versenyhétvégék során. Ő volt az első a költségvetési sapkás érában, aki ezt meg tudta csinálni. A középmezőny abszolút underdog-ja volt idén, Alonso mellett nálam ő vitte a prímet.

Fernandóra továbbra sem nagyon találom a szavakat. Az egy dolog, hogy most is megsemmisítette Strollt (70 vs. 24 pont), akinek akár az apja is lehetne. Az talán még elképesztőbb, hogy még mindig van motivációja. El tudom képzelni, hogy ha még a mezőnyben lesz 2026-ban, és az Aston betalál a fejlesztésekbe, akár még az egyéni címért is versenybe száll. Az egy szép törlesztés lenne Fortunától a spanyol irányába.

 

Amire nem fogok szívesen emlékezni

Teljesen érthetetlen volt számomra a McLaren naivitása a Magyar GP magasságában. Verstappen 255 ponttal állt a futam előtt, Norris 171-gyel, Piastri 124-gyel. Ennél a helyzetnél a McLaren úgy érezte – a bajnokság felénél -, hogy nincs szükség rá, hogy Norris nyerjen. Persze, én elhiszem, hogy nem lett volna szép elvenni ezt Oscartól, elvégre megérdemelte a győzelmet, ezen nincs vita. De ha én vagyok a csapatfőnök, akkor ezen a ponton kicsit sem kérdés, hogy a teljes csapatnak Norris mögé kell beállni, ha kell az egyéni cím. Ezeket a helycseréket már csak akkor kezdte el csinálni a csapat, amikor elkéstek vele.

Minden tiszteletem Norrisé, hogy visszaadta a pozíciót, tényleg. Ugyanakkor, ha ebbe a szituba beleképzelem a mezőny világbajnokait… egyiknél sem tenném tűzbe a kezem, hogy az első címükért hajtva ugyanezt megtették volna.

undefined

Nem akarok úgy tenni, mintha csak ezen úszott volna el a cím, Norris is hozzátette a magáét ehhez, de ez a döntés nálam akkor is hiba.

Ahogy súlyos hiba volt Ben Sulayem alkalmazása is az FIA elnökeként. Ez az ember valami olyat művel a hatalmánál fogva, ami nem ígér semmi jót. Véletlenül sem akarok politizálásba belemenni, de az biztos, hogy amikor egy pilóta mer olyat tenni, mint amit Piastri tett a regnáló FIA elnökkel, akkor ott biztosan nincs a helyén valami – mondjuk Oscar töke biztosan ott van.

Történt ugyanis, hogy Katarban a dobogó után az ausztrál versenyző ellökte Ben Sulayem kezét, amikor az gratulálni akart neki (itt meg tudod nézni az ominúzus jelenetet).

Mindenféle prekoncepció nélkül mondom, hogy néhány csoportnak túl nagy lett az érdekeltsége a Száguldó Cirkuszban.

Verstappent korábban agyondicsértem, amit meg is érdemel, de meg kell jegyeznem, hogy két alkalommal azért így is kibillent az egyensúlyából. Magyarországon gyakorlatilag végigkáromkodta a versenyt, és kis híján kiejtette Hamiltont magával együtt egy, valószínűleg szintén frusztrációból eredő elfékezés miatt. Hasonlóképpen tolta túl Mexikóban is, amikor Norris ellen még a pályán kívül is védekezett, csak ne tudjon elmenni mellette a brit. Aztán persze a szezonzárón is túl optimistan ment bele az első kanyarba, de végül nem lett érdemleges tétje a dolognak. Nyilvánvalóan iszonyatosan hideg fejjel csinálta végig az évet annak ellenére, hogy folyamatosan szorult a hurok a nyakán, és zseniális mentéseket produkált, de néhol azért elszakadt a cérna.

 

Russell, a patkány

Amit még szintén sajnálok, az az, ahogy George Russell pole pozíciót csinált magának Katarban. Elérte, hogy Verstappent egy (!) rajthellyel hátrébb sorolják azért, mert a angol pilóta a felvezető körén (!) lassításra kényszerült miatta.

Persze, egyfelől védhető volt az álláspont, hiszen 1:40.000-ban volt meghatározva a nem éles körök szintideje, és ezt Max tényleg nem hozta azon a ponton. Másfelől viszont a 20 pilótából 17 szegte ezt meg az időmérő alatt legalább egy alkalommal, köztük maga Russell 3-szor.

undefined

Az igazi aljasság csak utólag derült ki számomra, amikor kibukott az a nem elhanyagolható tény, hogy George csak azon a néhány száz méteren kezdte el tolni a Merci szemét, sem az előzés előtt, sem utána nem történt ez meg. Nehéz azt kijelenteni, hogy nem eleve a büntetésre játszott, de ha tényleg nem, akkor is szemétség volt ezért sírni. Semmilyen kár nem érte, mindig ugyanez történik az időmérőkön, semmi nem magyarázza, hogy erre miért volt szükség.

Még az Alonso-féle balhét Ausztráliában elnéztem George-nak, ehhez már nem tudok naivan hozzáállni. Az élelmesség oké, a patkányság nem. Nagyon sajnálom, hogy pont egy ilyen tehetséges pilóta érzi úgy, hogy erre szüksége van.

 

Carlos le, Lewis be

Kicsit tartok attól, hogy Sainz karrierje ketté fog törni a Ferraritól való lelépéssel, de szívből kívánom neki és a Williamsnek, hogy visszatérjenek a mezőny elejére.

Nem tudom megállni, hogy ne fűzzem rá erre a gondolatszálra, hogy A Red Bull szezon közben ennek kapcsán is háttal ült a tévének: nem elég, hogy Checo szerződését megtolták két évvel, a legpotensebb elérhető pilótát is hagyták aláírni a Williamshez, akit nem mellesleg még ismernek is (lehet, hogy pont ez a gond?). Őszintén nem értem, mit csinálnak az osztrákok, valószínűleg pár hét múlva okosabb leszek. Nem szeretném én kimondani, hogy megéri a szponzorok pénzére lecserélni az a kb. 20 millió dollárt, amit a harmadik hellyel buknak – de ezt ők sem fogják soha kimondani. A gond majd akkor lesz, ha onnan indul a bajnokság, mint most a szezon közepe, és Maxnak ezúttal sem lesz segítsége.

undefined

Hamilton igazolását megénekeltük már. Szerintem Sainz távozása szakmailag nem volt indokolt, ahogy Hamilton érkezése sem. Ettől még lehet ebből valami, bár hozzáteszem, sokkal lényegesebb, hogy milyen autót kap majd a két versenyző. Ha menni fognak a címekért, akkor nagyon kíváncsi leszek az erőviszonyokra. Nincs kétségem, hogy Lewis most is nyerni akar majd, viszont az ellenfele nem lesz könnyebb, mint a Mercedesnél.

 

Érdemes lesz nézni 2025-öt?

Nem szeretek jósolni, de abban reménykedem, hogy a korábbi tendenciák fognak jövőre érvényesülni. Nem igazán változnak jövőre a szabályok, ez lesz az utolsó év, amiben lényegében a 2022-es specifikációjú autók mennek, mostanra sokkal nehezebb jelentős előnyre szert tenni, mint a korábbi szezonokban.

Ennek fényében abszolút van realitása, hogy akár négy csapat is harcolhat a két címért, ami nagyon érdekes lenne. Nem bánnám, ha a Pirelli nem csesztetné a gumikat a következő szezonra, és akkor még kevesebb a sansz, hogy valaki ellép a többiektől.

Folytatódjon a szezon második fele, és nem leszek boldogtalan.

 

Forrás
A képek forrása: Wikipedia

Knightwish

Alapító, CEO, járműrajongó, wannabe firkász.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb