F1

Mindennek van határa!

 

Kijelenthetjük: 2021 jobb év lehet az F1-ben, mint a legtöbb szezon 2014 óta!

A Bahreini Nagydíjon kegyetlen darálás ment a középmezőny valamennyi szegmensében, és hasonlóan feszített küzdelem zajlott az élen is! Hiába nem hátráltatta semmi a Mercedest, hiába a trükközés, hiába a magic button – és hiába a Hammer time -, a Red Bullé volt a leggyorsabb autó a hétvége valamennyi napján.

 

Ráutaló magatartás

Ismerve az előzményeket, melyek egy részét össze is foglaltam neked az előző írásomban, nem volt ez olyan nagy meglepetés. A Red Bull már az előző szezon végére is nagyon megközelítette a Mercit, a teszteken pedig hamar feltűnt, hogy nyoma sincs a formahanyatlásnak.

De mennyire nem volt! Az még hagyján, hogy Mad Max hozta a három szabadedzést. Egy rendeltetésszerű hétvégén ez lényegtelen információ. Az időmérőn viszont odapakolt négy tizedet! Egy olyan pályán, amin elég ritkán győzték le a Mergákat (kétszer a Ferrari 2014 óta). Még tavaly is egy tavaly előtti csillagos nyert.

Erre a különbségre kevesen számítottak, viszont legalább ekkora meglepetés volt Pérez kiesése a Q2-ben. Utólag persze világos, hogy néha nagyon jól jött volna Maxnek Checo közelsége, de végül Bottas sem zavart sok vizet, szóval ez ega.

Leclerc a negyedik helyével ezen a szombaton is megmutatta, hogy egy körön kevesen jobbak nála. Egy darabig én is elhittem, hogy Sainz megfogta.

A McLarenek kicsit megleptek az időmérőn, jobbra számítotam tőlük. Az Astontól szintén, bár Vettelt a sors tolta le a rajtrács végére. A többi esemény annyira nem állt messze a papírformától. Nyilván én is a vasárnapot vártam, hiszen egy olyan pályán, ahol DRS-sel sima az előzés, 1-2 rajthely fel-le nemigen számít.

Végre nem kellett legyintenem szombaton, komoly kíváncsisággal ülhettem vasárnap a messzelátó készülék elé.

 

Tartalmas 56 kör

Amilyen döcögve indult a futam, annyira pezsgővé vált azt követően. Igen, Mazepin az egész hétvégén ékesen bizonyította, miért őt választotta a csapat. Igaz, Schumacher sem verte végig a mezőnyt a látványosat fejlődő Haas volánja mögött, és ő is forgott egy szépet, de legalább célba ért – és ami fontos: gyűjtötte a kilométert az autóba és a lábába. Sajnos bejött az az elképzelés, hogy az amerikai csapat számára a Williams is komoly kihívást jelent majd idén. Szinte esélytelenek a pontszerzésre – nagy dobás lesz, ha bármelyiküknek sikerül.

Gasly szárnytörése sajnálatos volt, mert így nem tudtuk megnézni az Alpha Tauri valós erejét. Cunoda újonc mércével nézve nagyon szépen ment, időnként parádés előzésekkel, pontokat szerezve. Nálam abszolút jár a keksz, ennél több aligha elvárható az első futamon. Legyen is jó, mert a szumó ilyen testalkattal aligha lesz alternatíva.

Az első és a második rajt is mozgalmasra sikerült. Pérezt az ág is húzta ezen a hétvégén, vasárnap a változatosság kedvéért a vindóz fagyott le a felvezető kör végén. Checo tudta, mi a megoldás: ha lefagy az elektromos kütyü, akkor újraindítás. Na ja, csak utána már a boxból jött a rajtja.

 

Birkózószőnyeg

A mexikói a tavalyi hagyományokat folytatva most is intézett egy szép feltámadást. Ezúttal nem nyert, de azt azért megmutatta, hogy bele kíván szólni a nagyok dolgába, és van is mivel. Méglátjuk, mit tud Maxhoz képest, ha nem hátráltatja semmi.

Leclerc szépen startolt a lágyabb abroncsokon, még Bottast is levadászta. Már-már úgy tűnt, hogy a Ferrari a versenyekre is hatalmasat lépett előre, de néhány kör elteltével eltűntek ezek az illúziók. Bottas visszavette a dobogót, és még Norris is lelépte a monacóit. Nem kétséges, a Ferrari fejlődött, kiváltképp az időmérős teljesítményét figyelembe véve, de a futamon még a negyedik helye is kérdéses. Már ebből is gyanús, hogy a motor bikább, maga az autó viszont kevésbé, gumikezelésben még nincsenek ott a szeren a csikók. Maguk a pilóták nem mentek rosszul, Sainz talán túl óvatos volt a rajtnál. Ez megpecsételte a későbbi futamát, de azt kell mondjam, Vettel utolsó éves szintjét így is elsőre hozta.

Hogy mennyin múlhat egy jó szereplés, azt mi sem bizonyítja ékesebben, mint Lando előzése: azzal, hogy Norris túl tudott lépni Leclerc-en, Ricciardo pedig nem, a brit végül megúszhatta Pérez előretörését, és így két pozícióval előrébb végzett. Ez a negyedik hely jó előjel a McLaren számára. Hozzáteszem, a két élcsapattól való tisztes tempóbeli távolságuk szerénységre ad okot. A holt szezonban említett „Közel vagyunk a bajnoki címhez” mondat egész más értelmet nyert vasárnap.

Ami nekem a futamon váratlan volt, az az Aston Martin szereplése. Oké, nagyot lépett a középmezőny, dehát ők is az egy évvel frissebb Mergát festették át de nem hogy előttük voltak, versenyezni sem tudtak velük. Jó, Strolltól nem is vártam csodát, tavaly is a kilencedik volt itt. Pérez viszont harmadik lett (a vicces pályán mellesleg nyert), és ettől Vettel nem is lehetett volna messzebb.

Világos, hogy első futam, nem ismeri a közeget, mindent megértek. Elismerem, emberként kedvelem is a srácot, pilótaként zseniális meglátásai vannak, az alapján, amit a jelleméből látok, ki lehetne a gyerekek elé állítani tankönyvi példaként.

Ám sok dolgot nem lehet megkerülni ebben a kérdésben.

A 2015-ös bemutatkozásánál a elsőre dobogón végzett a Ferrarival, pedig az is más közeg volt. És hát az F1 nem szimpátia-bajnokság. ’17-’18-ig láttuk azt a Vettelt, aki most nincs a rajtrácson. Szerintem soha nem fogja túltenni magát a két bajnoki vereségen – különösen a németországi bakiján, ahol kiadta a kezéből az irányítást.

Nehéz ezt leírni, de az az érzésem, hogy az a pont végleg megtörte, és sosem látjuk viszont a négyszeres bajnokot, akinek az volt az egyetlen álma, hogy a Ferrarival nyerjen címet.

Alonsoval és Sainzcal azért jó kis csihi-puhit mutattak be. Az ovideói sokszoros visszatérő bár kiesett egy hanyag szenvicses zacsi miatt, azt azért megvillantotta, hogy még mindig ott van a szeren.

Bejött, amitől féltem: ez az Alpine csak annyira gyors, amennyire szép. A bojler-kialakításnak pont itt, a sok egyenessel tarkított Bahreinben kellett volna domborítania. Hát, örülhetnek, ha az Alfa Romeo nem lép a tökükre év végén.

Bezzeg az olaszok! A lesajnált alakulat kimondottan tetszetősen haladt tavalyi önmagához képest. Tényleg komolyan vették a fejlesztéseket. Mick sajnálhatja, hogy nem Kimi mellé tolta be a Ferrari, mert az Alfával most is reális esély mutatkozott a pontszerzésre. Oké, lemaradtak róla, de ez nem lesz mindig így. A Haasra ellenben nem tennék nagy összeget.

A Williams hozta a szokásos koreográfiát. Russell más ligában Latifihez képest, csak a kanadai sem lett (volna) utolsó, mert a hippi csapat mögéjük került.

 

Hajtóvadászat

Az igazi változatosságot az élmezőnybeli ütközet jelentette.

A Mercedes versenyen közelebb ért a Red Bullhoz. Nem volt már meg a körönkénti négy tized, de lenyomni sem sikerült a bocikat.

Bottas azzal, hogy Charlie leválasztotta a duóról, el is bukta a győzelmi esélyeit. Mire visszaelőzte a véres paripát, már csak hunyorítva látta az első kettőt. Földön fekve még a csapat is belerúgott egyet az egyik kitűnő boxkiállása során, hogy teljes legyen a kép.

10-12 kör elteltével Verstappen és Hamilton laza emberfogásban haladt előre. Látszott, hogy nagy erőkülönbség nincs, maradt a taktika.

A Merci 15 kör után kihozta Hamiltont keményre, Bottast kint tartotta (itt még viszonylag közel volt a finn). A Red Bull nem reagált, mentek tovább. Ezzel feladták a pályán a helyüket azt remélve, hogy Lewis a végén elfogy gumiból, és ledarálják.

Az izgalom végig jelen volt, hiszen a Red Bull látszólag végig uralta a játékot, Hamilton kétségbeesetten próbált előre menekülni.

Úgy éreztem, Verstappen utolsó cseréjét szerintem kicsit későn lépte meg a Red Bull, Hamilton pedig talán túl korán jött az elsőnél. Így kiegyenlített erőviszonyokkal indulhatott a hajsza.

Sok volt hátra, Mad Max tempója megjósolta az eljövendő párharcot. Lewis is próbálta beosztani az erejét, és készülni a védekezésre. Már amennyire lehetett. Hosszú körökkel a vége előtt történt egy olyan esemény, amelyet ritkán látni Hamiltontól: megroppant a nyomás alatt, és túlcsúszott a 10-es kanyarban. A hétszeres bajnok már többet akart az autótól, mint amennyire képes volt.

Ez azonnal lehetősége adott a holland számára. Már a hátsó egyenesben támadó pozícióba került, de okosan kivárta a célegyenes DRS-zónáját. A Red Bull végtempója nem volt elég a Mercedes körbeautózására, de kikényszeríteni sikerült az ideális ívről, innentől pedig már csak az volt a kérdés, hogy hová helyezkedik a 4-es kanyar előtt Verstappen.

A kibillentés után azonban nem volt választása – megléphette volna a hirtelen belső ívre váltást, de belül útban volt egy Alfa Romeo, így csak a külső megkerülés maradt. A tempófölény megvolt, be is tapadt a boci, és körbe is autózta Hamiltont – az első adandó alkalommal.

Nagyon vártam egy ilyen futamra, szuper volt, tényleg le a kalappal – legalábbis eddig. Kár, hogy itt nem ért véget.

 

Mézi

Az FIA mindent megtesz a szurkolókért és a sportért. Például, ha ötévente beleakadsz egy igazán jó versenybe, segít eltolni az utadból, hogy ne zavarjon téged.

Egyszer csak Mad Max lelassít, és maga elé engedi Hamiltont csapata utasítására. Ugyanis az ember az előzés közben a 4-es kanyarban kiment a pályáról. Újra támadni már nem tudott, és Lewis így behúzta a futamot.

Ezzel még önmagában nem is lenne baj.

Számomra a probléma ott kezdődik, hogy az FIA versenybírói (a második szabadedzéstől!) tiltották a 4-es kanyar kiszélesítését, beígérték az idők elvételét ilyen esetekben. Majd írásba adták, hogy a versenyen ezt nem fogják nézni.

És basszus, ami a verseny közepén zajlott, azt még most sem akarom elhinni.

Odaszólnak Maxnak, hogy nyugodtan menjen ki a 4-esben, mert a Mercedes is csinálja, és semmi nem történik (még vissza is kérdezett, hogy az nem-e szabálytalan…). Pillanatok múlva érkezik Hamiltonnak a jelzés, hogy ne menjen túl a pályán a 4-esben. Lewis nyilván nem érti, eddig lehetett… Laza 29 körben csinálta meg ezt előtte. Hirtelen megfenyegette őket a versenybírói gárda egy fekete-fehér zászlóval. 30 kör után, ember!

És hogy megkoronázzák a saját f@szságukat, Verstappent azonnal hátraparancsolták az előzés után. Persze Lewis is azonnal felvette a ritmust, rögtön nyomta a rádióban a levágást.

Ez már önmagában elegendő, hogy a teljes versenybírói testület alkalmatlannak találtasson, de a kedvemért a Shrekből a keksz még meg is magyarázta a hülyeségüket:

„A Red Bullt én magam értesítettem, hogy a sportszabályzat szerint vissza kell adniuk a pozíciót, amit ez után meg is tettek. Ez nem a pálya kiszélesítése miatt történt, hanem mert jelentős előnyre tett szert azzal, hogy a pályán kívül előzött”.

Na ja, csak ezek szerint Lewis 29-szer hibázott abban a kanyarban, nem pedig előnyt szerzett vele. Felhívnám a figyelmet a jelentős kifejezésre.

És ha ez még, nem elég, azt is elmondta, hogy miért – pontosabban miért nem – változott a verseny során a szabály:

„Nem, egyáltalán nem változott semmi. Két emberünk figyelte a négyes kanyart, minden autót minden egyes körében, gyakorlatilag kivétel nélkül minden versenyző helyesen járt el, ahogy azt előzetesen elvártuk. Volt alkalmi jelleggel kifutó autó, amelynek nehéz pillanatai voltak, de ez nem volt folyamatos.”

Természetesen a fenti idézet több sebből vérzik. Olyannyira, hogy a Verstappenéhez nagyon hasonló manővert végrehajtott Esteban Ocon is Cunoda ellenében – ez kimadat a közvetítésből. Az FIA nem is vizsgálta az esetet, noha a helycsere megmaradt…

Írhatnék megalázó, gúnyos, humorosan szemét megjegyzéseket, de szükségtelen. A vak is látja, hogy nem való ez neked, haver.

Szánalmas, hogy az FIA ezzel a pályalevágósdival/szélesítősdivel évek óta szenved, és nem talál rá egzakt, megkerülhetetlen megoldást. Az pedig még jobban, hogy mennyire következetlenek.

Most őszintén, mire való a fehér vonal a pálya szélén? Roppant egyszerű: cimbi, eddig mehetsz, futamon van két dobásod, a harmadiknál 5 másodperc. Nem a pilóták rinyálását kell figyelembe venni, nem szabad szürke zónákat teremteni, mert annak mindig ez a vége. Csak az első futamon kell 2-3 pilótát megbüntetni, utána fogják tudni, hol a pálya széle. Ez így az F1 paródiája, mintha eleve a nevettetés lenne a cél.

 

Hamilton nem bírta ki

Úgy szerettem volna, ha erre a fejezetre nem kerül sor. De Lewis csak nem bírta befogni.

Már pénteken, amikor még egyetlen tétre menő kör sem ment le az idényből, kijelentette, hogy az FIA ellenük dolgozik. „Nem titok, hogy milyen változások történtek, és ezt nyilván azért csinálták, hogy hátráltassanak bennünket.” Van is ebben igazság, csak az ő szájából eleve kimosdatásnak tűnik a dolog ebben a helyzetben.

De ezt nem írtam volna le külön, ha nem olvasom, mint mondott a verseny után:

„Mindig van lehetőséged bizonyítani azt, hogy az emberek tévednek, és hiszem, hogy ez most egy ilyen pillanat. Sok ilyen történt a múltban, régóta vagyok már itt, de remélem, hogy még sok olyan lehetőséget kapok bizonyítani a jövőben, mint a mai. Jelenleg nem az enyém a leggyorsabb autó, de ez jó így nekem. Nincs ellenemre, amikor pluszt kell nyújtanom, és én kell jelentsem a különbséget.”

Oké, jól ment Lewis, szó se róla, de bármennyire is próbálom mercis oldalról nézni a dolgot, ezt a győzelmet ajándékba kapta. Nem volt érdemtelen a siker, de ezt nem lett volna szabad meglovagolni, pláne az előzmények tükrében. Amikor felvetődik a kérdés, hogy általában mi váltja ki a Hamiltonnal szembeni unszimpátiát, érdemes végigolvasni ezeket a sorokat.

Bár te jelentetted volna a különbséget…

 

Remélem, hogy rossz szájíz nélküli, hasonlóan izgalmas futam vár ránk Imolában két hét múlva. Érdekes lesz figyelni, hogy a Red Bull-Merci erőviszony hogyan alakul majd egy nagy leszorítóerős pályán.

Talán a blog létezése óta nem írhattam le ezt őszintén, de most megtehetem: minden jel arra utal, hogy az idei F1-et érdemes lesz nézni.

 

Knightwish

Alapító, CEO, járműrajongó, wannabe firkász.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb