Három nap…
Elvek és hozzáállás, sikamlós terep. A hatalom MLM-rendszere viszont szilárd, akár a fagyott kutyaszar. A társadalom szélkasakasa a sötétzöldek felé mutat, a torony alsóbb szintjei pedig engedelmeskednek, és egyszerre, szinte meggyőződéssel dőlnek ugyanabba az irányba.
Az F1 eljutott addig, hogy három napnyi tesztelés elegendő egy teljes évadot megelőző tesztsorozatra. Lassan tényleg ott tartunk, hogy a pilóták a Magyar Honvédség vadászainál is kevesebbet lesznek bevetésen. Még jó, hogy a tartalékoknak van egy-két alsóbb széria.
Vajon jövőre a vattaúj technikákkal kell egyáltalán ez a három nap?
Minden tolódott
Ahogy a hosszú hétvége derekán figyeltem a teszteket és írtam a RaceTech cikket, felmerült bennem a kérdés, hogy ha bukik az F1 2022-ben, lesz-e visszaút?
Oké, kicsit igazságtalan voltam, hiszen a koronát az F1 fejére is feltették tavaly, későn ért véget az évad. Na és nem mellékesen az autók is később készültek el. De ez a teszt akkor is durva. Nagyjából hat hónapnyi kíméletlen munka végeredményét kellett 6×4 óra alatt végigpróbálni, méghozzá értékelhetően. Így, hogy Melbourne kiesett erről a hétvégéről, biztosan megtoltam volna még 2-3 nappal a tesztet ezen a héten.
A trendek viszont erre tartanak. Ha itt most nem töri össze magát senki bizonyított műszaki hiba miatt az első néhány futamon, jó multiként rávágja majd a Liberty az FIA-vel karöltve, hogy ezt így is lehet – sőt! Még ez sem kell! Csak termeljük a szén-dioxidot vele. És amúgy is rezsicsökkentés van.
Noha a vezetőség erősen extrovertált magatartást mutat a jövőbeli lehetőségek kutatásában, nem igazán akarják észrevenni, hogy lassan egy feloldhatatlan ellenmondás kellős közepébe kormányozzák a sportot.
Na, de most már koncentráljak a kezem ügyében lévő 2021-re.
Lendületes formák, vagány színek
Mercedes
Ha valaki, akkor én biztosan kalapot emelek a csillagos brigád munkássága előtt az elmúlt 10-12 évben, de ki kell mondjam: most már sokkal többet árt a csapat fölénye a sportnak, mint használ. Soha, senki nem volt ennyit zsinórban a mezőny előtt, és ez nem véletlen. Még ha lett is volna lehetőség rá, az FIA mindent megtett az informális BoP megteremtéséért.
Sajnos az nem derül ki idén, hogy a grandiózus változások milyen hatással lesznek az ezüstnyilakra – akarom mondani… na, szóval érted.
Az talán látszik, hogy a leszorítóerő hátulról hiányzik nekik, nem volt olyan stabil az autó feneke a pilóták alatt, mint ahogy megszokták az elmúlt években. Ráadásul nem várt módon ez a csapat teljesítette a legkevesebb kört a három nap leforgása alatt. Váltóhibák, kicsúszások, szinte fekete mágia szállta meg őket. Ez vajon maradhat?
Rendben, elismerem, rég volt már ilyen. De senkinek ne legyen kétsége: a Merga menni fog a címvédésért. Még akkor is meccsben lennének a győzelmekért, ha semmit nem fejlesztettek volna, csak kireszelgetik a kényszerű módosításokat a tavalyi autón, és heló.
Persze nem ez történt, a bajnok istálló komolyan vette a holtszezont (valószínűleg közben 2022-t is), és megpróbálták megtartani megszokott előnyüket.
Nagyon kíváncsi leszek, hogy a kenyérvágó kés-profillal rendelkező padlólemezük eleget fog-e hozni a konyhára (ez még nekem is fájt).
Hamilton megkapta a lehetőséget, hogy nyolcadjára is bajnok legyen, beülhet a halálcsillagba idén is. Ja igen, Bottas… szegénykém még most is azt hiszi, hogy köze van a nagyok dolgához. Megkapta minden kritikusa, hogy ne szóljunk be, mert nem értünk hozzá. Oké, cimbi, te vagy a főnök, csak a szövegelés helyett nyerni kellene. Akkor lehet, hogy nem piszkálnának annyian.
Szerintem belharc nem lesz a Mercedesnél, csak az a kérdés, hogy Lewisnak meg kell-e küzdenie valaki mással a címért. Ja, és hogy ér-e annyit a nagy BLM egyház, hogy ne álljon ki a szocializmus befőttjének országában a rajtrácsra. Lesz ebből még Arábiai Lewis…
Red Bull
A bocik nagyon fogadkoznak, dicséretek kívülről, belülről, alulról, felülről, meg még ki tudja, honnan. Szinte teslai magasságú hype veszi körül jelenleg a csapatot – úgy látszik, megirigyelték a Ferraritól az előszezoni pr-dömpinget.
Hogy ott van-e mögöttük a hasonó mértékű teljesítmény, azt nehéz megmondani. Reménykedem, hogy igen, mert talán rajtuk múlik leginkább a valódi meccs lehetősége az élen. Érdekes lenne látni, hogy hogyan harcol Hamilton a címért, mint veterán, egy nálánál sokkal fiatalabbal. Ő már volt Verstappen helyében, az általam vizionáltban viszont még soha.
Pérez szerepe nekem még nem egyértelmű az istállónál. Tudjuk, hogy ügyes, versenyen nagyon stabil, de ilyen jó vasban még nemigen ült. Ez más liga, más elvárásokkal és más szintű ellenfelekkel. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem szorongatja meg Mad Maxet, de nagyot néznék, ha a holland előtt végezne. Ám azonos szintű autóval Bottast simán foghatja, és ez sokat számíthat a pontversenyben. Marko papa ezzel pont elégedett is lenne.
A Honda logói búcsúévében beterítették a Red Bullt. Érdekes, hogy amíg nem látszott az együttműködés vége, alig látszott a japánok szimbóluma. Most kinyomták az orrkúp elejére nagyban, előtte az orrkúp végén volt a kék zónában, az előtt meg a sárgában, de olyan méretben, hogy egy pehelytollas veréb különb csomagot hagyna rajta.
Hirtelen fontosabb lett a partnerség, még a hátsó szárnyakról elköszönő Aston Martin helyére is a Honda felirat került. Lelkük rajta, nekem tetszik, az eddigi magatartást nem értettem.
Határozottan sokat fogtak az orrkúp szélességén, teljesen más az autó eleje. Ja, és a visszapillantó tükör külön megér egy misét. Érdeklődéssel fogom figyelni, hogy megtarthatják-e a bocik ebben a formában a versenyekre is. Minden bizonnyal, mert ehhez hasonlóval mentek 2019-ben és 2020-ban is.
Elviekben az FIA nem szereti, ha a visszapillantó aero-célokra van felhasználva. A Ferrari korábban nagy művésze volt ennek az ágazatnak, nem egyszer tiltották be a tükrös ötleteiket az elmúlt években – elég, ha csak a szélre kipakolt visszapillantóra (talán 2007-8), vagy a glóriára pakolt csápokra (2018) visszagondolunk. Hát, elnézve a képet, nehéz elhinni, hogy annak az állványnak a nézelődés az elsődleges funkciója. Hozzáteszem, sok más csapat is nagyon hasonló megoldásokkal állt elő, szóval ez ma már hallgatólagosan legitimnek tűnik.
De bánja a fene, csak racse legyen. Lehetőleg most ne untermann legyen a Red Bull.
Aston Martin
Jaj, te… tudod már, mi a zacskó az a Cognizant? Felrakták magukat a globális térképre rendesen.
Ez egy tanácsadó, üzleti folyamat kiszervező, információ technológiai vállalkozás, és minden ehhez hasonló körmönfont apróság, amivel pénzt lehet keresni. Lásd, kivel van dolgod: kikerestem neked ezt a teljesen érdektelen információt. Itt megtalálod a honlapot.
Szóval a Pink Merci keményen profilt váltott, és legalább annyira Aston Martin lett, mint amennyire az Alfa Romeo az Alfa Romeo.
Annyira azért nem váltottak profilt, hogy ne lenne vakon kimutatható a megmosolyogtató rokonság a Mercedesszel (na ja, az Ezüstnyíl és a Ződíjász). Valahogy a padlólemez is épp most kezdett kirojtosodni az Astonon… hej, már ebben a nyüves karbonszálban sem lehet megbízni.
Vettel érkezése fűszer ebben a történetben. Hozzászokni nem sok ideje volt az autóhoz, de ez mellékes lesz a teljes sztoriban. Inkább az bizsergeti az agyalapom, hogy engedi-e a Merga saját magával versenyezni a kistesót. Szép együttállás lenne, ha Hamilton és Vettel megint összeakadna a címért. Sok esélyt nincs rá, de szép lenne.
Strollban továbbra sem látom azt a fantáziát, mint sokan, szerintem Seb még a tavalyi formájával is le fogja győzni. Pedig azzal kihívás.
Szinte hallom az anyázást, amikor a kellemetlen szögben érkező napfény hatására nem tudjuk megmondani, hogy az egy Aston, vagy egy Merci, amit a kamera épp mutat… végül is a szín nekem tetszetős, a Jaguarnál remélhetőleg sikeresebbek lesznek.
McLaren
A Honda visszatérése óta nem ígért ennyi előrelépést a csapat, mint ebben a téli szünetben. Szerintük most közel vannak a bajnoki címhez. Hogy ezt hogy értik pontosan, azt nem tudom, de próbálom elképzelni.
Szerintem a bajnoki dobogó harmadik helyétől feljebb aligha érnek. Nagy, és hosszan esdeklő posztot fogok írni róluk év végén, ha mégis az első vagy a második helyen futnak be.
A diffúzor megoldásuk mindenképp érdekes, és nekem is fura, hogy ezzel a többiek elsőre nem próbálkoztak. Azért várjuk ki, hogy az FIA esetleg lefejezi-e az ötletet a szezonnyitóig, mert ez mégiscsak a geometriai korlátok szabad értelmezése.
Ahogy az előző tech posztból is kiderült, az idei évre a diffúzorokat vastag 50 milliméterrel meg kellett kurtítani. A trükk abban rejlik, hogy a szabály nem teljes szélességében érvényes az autóra, csak az Y250-es örvénytől (ebbe most ne menjünk bele) kezdve – azaz az autó hosszanti középvonalától mindkét oldalon 125-125 milliméter kvázi szabad préda. Csak kvázi, mert maga a diffúzor nem lehet hosszabb.
Ezért a McLaren egyszerűen meghosszabbította az autó padlólemezét középen, és faszául kicsipkézte, mint négy hónapos kiskutya a kanapé szélét (fekete nyíl).
Szerintem nagyon elmés, de ettől még Golyva Elemér és a haverok simán ráverhetik a piros pecsétet a gépátvételnél.
Technikai oldalról a csapat nagyon bízik az előrelépésben, és még albérlőnek is felcsaptak, csak legyen lóvé az istállónak (is).
Ricciardonak nagyon szorítok. Nem csak azért, mert hatalmas figura, hanem mert tehetsége alapján járna neki, hogy legalább egyszer megküzdhessen a világbajnoki első helyért. Ez talán még nem az az év lesz, de ’22-től a McLaren egy jó alap lehet erre. Norris még nagyon fiatal, neki nincs vesztenivalója, de így simán el tudom képzelni, hogy idén egy jól kifogott vasárnapon talán még egy győzelem is összejöhet.
Ez a McLaren nekem a kulcsemberek jellemét, viselkedését tekintve egy szimpatikus alakulat. A múltjukat megnézve nem tudom, hogy ez jót jelent-e. Mondjuk 2014-ig Rosberg és Hamilton is imádta egymást…
Alpine
Ezt a névváltást a Renault-nak már rég meg kellett volna lépnie. Például akkor, mikor kijöttek az új A110-zel. Jobb később, mint soha, nekem tetszik a dizájn, kicsit a Prost-Peugeot korszakot juttatta eszembe.
De arról nem volt szó, hogy a Notre Dame-ból jön a kasztni!
Gyerekek… bojler van eladó.
Persze ennek is van értelmes magyarázata: a csapat úgy gondolta, hogy az oldalszekrények karcsúsításának oltárán beáldozza a tömegközéppont emelkedését, és felpakol pár elemet a felső légbeömlő mögé.
Szerintük aerodinamikában többet nyernek így, mint amennyit buknak a tömegközépponttal. Remélhetőleg igazuk van, mert igen kellemetlen lenne áttervezni az autó komplett hátulját egy fél szezonért. Az elgondolás mindenesetre érdekes, és jó látni, hogy bár alig van változtatási lehetőség idén, technikai szempontból sokszínű a mezőny.
És hát újra itt az ember, aki mindig csak néhány kósza évre távolodik el a Renault-tól, majd bumerángként tér vissza.
Kíváncsivá tett Alonso. Mennyire lehet most gyors? Kopott már valamennyit a sebessége? Oconnal bírni fog? Nehéz megmondani. Ha tippelnem kell, szerintem Fernando házon belül úgy is nyerni fog, hogy Ocon közben csendben javulgat évről évre. A többi az autón múlik majd. Egy-két Alonso-Vettel csatát megnéznék a szép emlékek okán. Nehéz megállapítani, mennyire találták telibe ezt az autót, mindenesetre nagyon kíváncsi leszek erre a formabontó alkotásra gurulás közben.
Ferrari
A tavalyi szezon a Scuderia legkellemetlenebb időszakát idézte meg az olaszok lelkében. Lehet, hogy ez a mostani már át is vette ezt a címet. Ráadásképp még a Toro Rosso is behúzott egy futamgyőzelmet…
Lassan nincs hová bújnia Maranello műszaki gárdájának. A szurkolók jogosan sírják vissza az Arrivabene/Allison páros fémjelezte csapatot. Abban volt fantázia, elindultak felfelé. Kimondhatjuk, hogy az a Ferrari volt az egyetlen érdemi kihívója a Mercedesnek az új turbó-éra kezdete óta.
Sok külső és belső eseménynek hála, az a Ferrari már a múlté, és ebben a szezonban kármentés folyik majd náluk. Már egy ideje hangoztatják, hogy 2022-re készülnek – csak akkor nem tudom, mi lesz, ha jövőre sem kerülnek előrébb.
Saját bevallásuk szerint alapvetően két dologra koncentrált a csapat: az autó hátuljának stabilizálására és a motor fejlesztésére. Utóbbi logikus, hiszen az erőforrás elvileg maradni fog még sokáig, és hát volt mit behozni a többieken. Az előbbi azért szúrt nekem szemet, mert pont a távozó Vettelnek fájt igazán az autó hátsó instabilitása, elvileg Leclerc sokkal jobban kedvelte az autó ilyen jellegű viselkedését.
Valószínűleg az van a háttérben, hogy a szabályok miatt az eddig is szerény hátsó leszorítóerőt még jobban le kell nullázni, és így valamennyit vissza kell varázsolni belőle – hogy egyáltalán maradjon belőle.
A ráncfelvarrott motorban nagyon bíznak a vörösök, és a fiókcsapataik is. Ennek fejlődése kulcspont lehet a végső helyezés szempontjából. A helyükben azt is aláírnám, ha a 2019-es harmadik helyet sikerülne újra beállítani. Maga Leclerc sem hiszi, hogy esélyük van beleszólni idén a nagyok dolgába. Engem is meglepne.
Sainz érdekes választás volt a monacói mellé, meglátjuk, mennyi izgalmat tud okozni csapattásra számára. Elemi gyorsaságban szerintem Charlie a jobb, de a versenyeken való pontgyűjtögetés más kávéház. Abban Carlos is elég jó, sokkal jobban szeret kimaradni a csihi-puhikból, és ez a végén kifizetődhet.
Ugyanakkor most is igaz, hogy ha nem lesz jó a vas alattuk, senkit nem fog érdekelni, ki végez előrébb, legfeljebb pár antiszurkert.
Alpha Tauri
Ez a név még mindig fáj egy kicsit.
Mindegy, ez legyen az én bajom. Mint ahogy a festés is. Szerintem kár volt besötétíteni az egyébként domináns jelleggel fehér autót, ez a kék sokadik árnyalata lesz a mezőnyben.
Műszaki oldalról nyilvánvaló, hogy a Red Bull esetleges előrelépésével húzza fel majd a kisbocit is, bár irreális elvárás lenne a középmezőny teljes legyzőzése.
Pontból lehet, hogy akad majd több, ha az újonnan érkezett Cunoda (igen, így kell írni ungarischül) hozza a várakozások szerinti színvonalat. Azt már láttuk a teszt alatt, hogy trükkös a kis japán, a DRS-t hamar megtanulta kiaknázni.
Ne tévesszen meg senkit a csapat helyenként kiemelkedő szereplése, aligha lesznek partiban a testvéristállóval. Onnan lefelé azért okozhatnak kellemetlen perceket a konkurenciának.
Gasly súlyhátrányból és tapasztalati előnyből indul Juki ellen, ezt az évet illene előtte hoznia. Aztán hogy a kis szamurájt érdekli-e az illem, az első néhány futam eldönti.
Alfa Romeo
Kicsit haragszom rájuk (illetve a Ferrarira), hogy Micket nem ültették be Kimi mellé, de a név miatt, amit viselnek, nem tudok nem szurkolni nekik.
Féltem ettől a lengyelesített dizájntól, de valahogy mégis összeállt. Ez egy kimondottan szép járgány lett, és egyelőre még megbízhatónak is tűnik.
Egy biztos, a tavalyi évet nem sírja vissza a svájci-olasz gárda. 17 futam alatt 8 pont. Egy évvel előtte 21 futam – 57 pont.
A legrosszab a dologban az, hogy ezt a mélyrepülést sokkal inkább köszönhetik a Ferrarinak, mint saját maguknak. A pontveszteség jelentős részéért a hajtáslánc kasztrálása a felelős.
Most pedig pont abban bízhatnak, hogy magára talált az anyacég, és így az Alfa talán megint belekontárkodhat a középmezőny levesesfazékjába.
A köridőket hagyjuk, mert az könnyen megtévesztő lehet, de a megtett körszám beszédes: a legtöbbet (422) ez a csapat tette meg a három nap alatt, Ennyit csak az Alpha Tauri volt képes menni. Ez mindenképp üdvözítő, a tempó nyilván kérdéses.
A pilótapáros a megszokott maradt. Giovinazzi kezd egyre ügyesebb lenni, időmérőkön rendszeresen elkapja Räikkönent, és már versenyen sem ritka. Megverni azért így sem tudta tavaly az öreg Kimit – és még mindig van kedve menni a Jégembernek. Ennek csak örülök, mindig jó őt látni a mezőnyben.
Haas
Jaj, de szépen mutatott volna ez a festés a Disznó-öböl környékén hatvan éve. Bár akkor még az oroszok más köpenyt hordtak.
Akárhogy is csavarjuk, egy amerikai csapat orosz zászlóval, német pilótával, olasz csapatfőnökkel és motorszállítóval egyértelműen a hippik Szent Grálja.
Az én szememben nem lett szép a festés, sokkal frankóbb kinézetű Haasokat láttunk már. A lényeg viszont a belbecs.
Nem véletlen, hogy ez az istálló is az Alfához hasonló mélyrepülést tudhat magáénak. Pontszámok viszonylatában ez így néz ki a 2016-os megalakulás óta: 29, 47, 93, 28, 3.
Nyilván itt is a Ferrari erőforrás kicombosodásában reménykednek, csakhogy míg az Alfa Romeo látszólag komolyan vette a bódé fejlesztését ezen a télen is, a Haas gépe olyan, mintha a tavalyi autó szakasztott mása lenne, alig lehet kiszúrni eltérést közöttük.
Ráadásul két újonc pilótával indulnak, szóval a hendikep erős lehet a többiekhez mérten. Nem sok jót remélek Gene bácsi vasaitól.
Pedig a kis Schuminak szorítok, hogy jól szerepeljen. Epedve várom, hogy Mazepin és Schumacher felnő-e a feladathoz (és egymáshoz), hogy egy közel (?) sereghajtó autóval villantson valamit.
Williams
Sokan emlegették, hogy ez a név a család nélkül már sosem lesz az, ami volt.
Szerintem nem ezen múlik a dolog. A McLaren is létezik Bruce nélkül, a Ferrari Enzo nélkül, a Porsche Ferdinand nélkül, és még sorolhatnám. Sokkal inkább azon múlik, hogy az aktuális góré mennyire akarja továbbvinni az örökséget.
Elismerem, még én sem látom, mi várja őket pár év múlva, de nagy kár lenne, ha eltűnne a Williams. Túlságosan beleivódott már az F1-be. Akár utolsók, akár nem, pótolhatatlan veszteség lenne a távozásuk.
Mondjuk a vízibetegség már elérte az autójukat, mert legalább úgy fel van fújódva a bendője, mint a bakternak.
Egészen furcsa hűtési megoldást választott a csapat 2021-re, nagyon meredeken lecsapott oldalszekrénnyel, és ugyanazzal a bojlerrel, mint az az Alpine-on is van, csak lejjebb nyomva.
Úgy is vélekedem a megoldásról, mint az Alpine-éról: erősen kérdőjeles. Minden bizonnyal tudják, mint csinálnak, de elsőre akkor is merésznek tűnik az elképzelés.
Lehet, hogy itt sem segít már, csak a piócás ember.
A pilótapárost idén is a jobb sorsa érdemes Russell és a szakmai szempontból még mindig indokolatlan Latifi alkotja majd. George-tól azért várok egy-egy meglepetést, remélhetőleg nem vesztette el a motivációját. A belső harcot tekintve szerintem nincs kérdés, pontszerzés vonatkozásában annál inkább. Idén talán sikerül.
Felmerülhet a kérdés a képeket nézegetve, hogy hol van a halálcsillag az Astonról, a McLarenről és a Williamsről. A válasz az, hogy a Mercedes nem kért szponzorációt egyik vásárlójától sem. Egyedül a Williams overállján látható majd a Merga logó, az is Russell miatt. A többieken nem találod majd.
Nincs ezzel gond, a Ferrarit sem találod meg a Haason és az Alfán.
Tesztkörök
Ha már írtam a futott körök számáról, mellékelem a teljes táblázatot (A Sky Sports gyűjtése):
Ha megnézed, a Ferrari motoros alakulatok mindegyike bent van az első ötben. Ez mindenképp figyelemre méltó, valamint a mercedeses csapatokból felálló hátsó régió is. Ilyen nagyon régen volt már – ha volt valaha -, és kicsit bízom benne, hogy erőforrás szintjén kicsit kiegyenlítettebb lesz a mezőny, mint tavaly volt.
Azt kétlem, hogy a Merci ne lenne a nyitás előtt favorit, de hátha nem annyira, amennyire szokott. Legyen meccs. Meg tánc. Meg minden be legyen parkosítva.
Ne feledd, jövő hét végén visszatér az F1 a homokozóba, és indul a bajnokság Bahreinben.
A képek forrása: Racefans, Ferrari, f1.com