Megvan az érzés, amikor úgy istenigazából nem annyira akarsz valamit megcsinálni, aztán menet közben mégis rájössz, hogy megérte? Én ugyanezt éreztem a nagy Panda kapcsán. Volt már itt villany Junior a platformkínálat tetejéről, volt hibrid, összkerekes Avenger a közepéről, és most itt a bambuszzabáló a legaljáról. Pont azért volt érdekes nekem ez az autó, mert kíváncsi voltam rá, hogy kicsit több, mint 6 millió forintért, az ország egyik legolcsóbb autójaként tud-e érdekes lenni ez a jármű.
Kockaautó egy gömbölyű jószág nevével
A fejezetcímben lévő képzavar nem a Fiat legújabb agymenése. Ezzel a névvel az első generációs Panda legalább ennyire baltával faragott dizájnnal bírt.
A koncepció is nagyon hasonló volt: Kicsi legyen, praktikus legyen, olcsó legyen megvenni és fenntartani – és lehetőleg legyen valamilyen. Akkoriban ez utóbbi még nem tűnt nagy kihívásnak, de ma már, a tök egyforma szopott gombócok és felműanyagozott Balatoni rózsák világában egy ilyen dizájn kilométerekről meghatároz egy típust.
A fejezetcím tartogat még egy érdekességet. Azt, hogy ez a képzavar mégsem képzavar. Illetve de, csak egy kicsit másképp, mint ahogy azt elsőre gondolnád. Ugyanis a Fiat nem a cuki és életképtelen erszényes maciról nevezte el ezt az autót, bármennyire tűnik ez egyértelműnek. Az 1980-as bemutatón úgy prezentálták a Pandát, hogy az utazók és a menedékhelyek római istennőjéről, Empandáról kapta a nevét.
Ennek ellenére érthető okokból hamar összekötötték őket, és a WWF kapásból ellenezte ezt a keresztelőt. Aztán ahogy lenni szokott, hirtelen motiválatlanná váltak, amint a Fiat egy szemmel látható méretű támogatással hozzájárult a szervezet működéséhez.
Na de hagyjuk a nevezéktant, beszéljünk inkább arról, hogy mi van most, 2026-ban ezzel a szekérrel.
Jelenleg két különböző Panda található a kínálatban: az egyik a korábbi Panda Pandina néven, aminek műszaki oldalról semmi köze a cikkünk tárgyához, a Grande Pandához. A név itt sem pont ugyanaz, de nagyjából tekinthető direkt utódnak, még ha egyébként egy szignifikánsan nagyobb autóról is van szó.
A valamilyen küllem
Első ránézésre a vas azt hozza, amit a Pandának kell: érdekes és könnyen megkülönböztethető minden mástól. Arra a kérdésre, hogy szép-e, nagyon változatos visszajelzéseket kaptam, amíg nálam volt. Én személy szerint nem merném azt mondani, hogy ez a legszebb járgány, amit erre a platformra épített a Stellantis, de azt nem vitatom el tőle, hogy egyedi.
Hiába volt vállalhatatlanul pocsék idő a szerény fotóapparátusom és fényképész tudásom mellé, ezzel együtt is süt az autóról, hogy érdekes. Azon túl, hogy ez is egy kisebb méretű CUV/SUV/crossover, számtalan a különleges részlet rajta.
Az első lámpáról nagyjából nem tudod levenni a szemed. Illik az autó szögletességéhez, jó az egybehúzott lámpa illúziója, még a Fiat logó offsetelésében is megvan a játékosság, bár azt minden márkánál sajnálom, ha a logók már csak festések/matricák a valódi, fizikai embléma helyett.
A fő vonalak nekem bejönnek, egy bakancs autónak így kell kinéznie. A felni nekem fura, bár azt el kell ismerni, hogy annyira játékos az autó kinézete, hogy így egyben igazán fel sem tűnik rajta.
Ami nekem fura ellentmondásként hat, hogy bár az autót Stevie Wonder is kiszúrná a forgalomban, ennek ellenére a vállalat úgy érezte, hogy az autó összes lehetséges elemén jeleznie kell valahogyan, hogy az egy Fiat, vagy hogy egy Panda. Sem kívül, sem belül nincs az a szög, ahonnan ne látnál rá legalább egyetlen ilyen feliratra, vagy logóra. Poénnak poén, de nekem személy szerint sok, és pont az autó különleges dízájnja okán értelmetlennek hat.
A tompora talán egy fokkal kevésbé tetszik, de azt el kell ismerni, hogy ezen is van pár érdekes részlet. A hátsó lámpa abszolút telitalálat, kellően polgárpukkasztó a kiálló, szögletes formája, mintha csak utólag püfölték volna bele egy sokat próbált gumikalapáccsal. Hát igen, a tolatásnál még annyira nem ütötte fel a fejét a gyalogosvédelem.
A hátsó szélvédő itt komikus módon kicsi, mintha az lenne a kihívás, hogy ki hozhatja piacra a legrövidebb és ezért legindokolatlanabb hátsó ablaktörlőt.
Ez a menta szín nekem nagyon bejött. Egyébként is kedvelem a színes autókat, de ez kimondottan egyedi. Csak ajánlani tudom, ha valaki ilyen járműre feni a fogát. Nagyon jól mennek hozzá a fekete betétek, ha lehetne, black topot is kérnék hozzá, azzal lenne igazán tuti szerintem.
Az ezüst színt a lökhárítón nem feltétlenül tartom indokoltnak, de ez legyen a legnagyobb problémája.
Az alapfelszereltségnek nem része a tetősín, ez ugye egy LaPrima autó, de én mindenképp kérném hozzá. Sosem hittem volna, hogy ezt leírom bármilyen autó kapcsán, de ennek érzékelhetően javít a megjelenésén.
A dombornyomott feliratokat leszámítva a bódé vonalai egyszerűek, és el vannak találva. Semmi sallang, csak egy nagy kocka. Lehet vitázni azon, hogy kinek mi tetszik, szerintem ez menő.
Enteriőr
Számomra ez a Panda kevésbé eltalált, de hasonlóan vidám része. Nem árt tudni, hogy a GrandePanda a Stellantis egyik legolcsóbb autója, ezzel a szemüveggel érdemes nézni a belteret. És hát nem kell sokat keresnünk azokat a dolgokat, amikhez legszívesebben akkor nyúlnánk hozzá, mikor a lefolyószűrőhöz egy erősebb mosogatás után.
Kemény, kopogós műanyagok mindenhol, bár a kormány fogása egész jó. A zongoralakk sajnos itt sem marad ki, és a középkonzol is tele van vele. Ez az, amit az autóipar (vagy a vásárlók és az autóipar) valamiért képtelen megtanulni – ez maximumru csak a fólia levételéig néz ki jól, utána csak az ujjlenyomatot gyűjti, karcolódik és ronda lesz, akármit csinálsz.
Az ülés nem annyira komfortos, cserébe tartósnak ígérkezik, és azt el kell ismerni, hogy 100+ kilométeres úton sem fájt benne semmim. A beltér szerkezetében gyakorlatilag semmi újdonság nincs a korábban tesztelt Stellantis-autókhoz képest, leszámítva a műszerfal felső részét. A légbeömlőket ugyanolyan idomtalan, és ezért szerethető PC gépház-alakúra formálták, mint a hátsó lámpát – és itt még jobban kiállnak a síkból, mert egy szerencsétlen hengerbe vannak beleerőszakítva.
Ráadásul nem is akármilyenbe. Ez a henger bambuszrostokból áll, ami egyébként egészen jól nézne ki az autóban (én zokszó nélkül kicseréltem volna a zongoralakkot is erre), de valahogy nekem ezekkel a színekkel nem áll össze a teljes kép. Az anyósülés előtt még egy plusz tárolónk is van a hengerben – alias Bambox.
Kérdezhetnéd, hogy de akkor hol a magasságosban van a légzsák? Hát pont ott. A helyhiány miatt a szélvédő pereme fölé telepítették ezt a lufit (Airbag in Roof). Szóval attól nem kell majd félni, hogy a kenyértartóból jön majd ki a légzsák, és szétvisz mindent az utastérben, amit beleraktál, mint egy házi készítésű repeszgránát.
Az ajtókárpit és a műszerfal kék/fehér része lényegében pár nagy volumenű fröccsöntés, hatalmas Fiat logókkal. Színes, ez sokat dob rajta, bár a logó nekem itt sem hiányzik. Sokkal diszkrétebb és viccesebb a középkonzolon felfelé tartó kisautó.
A hátsó üléssor minősége hasonló, szép a színkombináció, de a helyre sem panaszkodhatunk a kategóriához képest, hacsak nem akarjuk Shaquille O’Neal-t beültetni ide. A platformtesói közül egyértelműen a jobbak közé tartozik, hála Rubik Ernő találmányának legszebb napjait idéző hátsó fertálynak.
A csomagtartó lényegében ugyanaz az egyengödör, amit a korábban látott járgányok is magukban foglaltak – 361 liter, amit 412-ig tud feltornázni, ha kivesszük belőle a textilbevonatos műanyag tepsit. Pár kampó, egy kis világítás, semmi extra, csak a lényeg. A hátsó ülések lehajthatók, és úgy be lehet erőszakítani akár egy mosógépet is, ha a szükség úgy hozza.
Jövet-menet
Az Alfa Junior BEV és a hibrid Jeep Avenger után relatíve kevés meglepetésre számítottam, amikor elindultam a Grande Pandával. Ugyanaz a futómű, a Jeep esetén még a motor is stimmel. Ha már futómű: a kis kockát viszonylag könnyen rá tudtam kényszeríteni arra, hogy egy dobbantó után elveszítse a kontaktot az aszfalttal. Na azért ne a Hazárd megye lordjai-típusú ugratásra gondolj, hanem egy kis szolid buckára, majdnem sebességhatáron belül. Valószínűleg elfogy a rugóút egy ilyen elemelkedésnél, picit meglepett, hogy ezt ilyen könnyen össze tudtam hozni.
Érzésre a billegése és a bólintása nem különösebben nagy a magasságához képest, ami jó, bár őszintén szólva egyáltalán nem érzed benne, hogy meg akarod támadni vele bármelyik kanyart – és ez így is van rendjén. A fékek tökéletes kielégítők, ez nem meglepő egy hibridnél. A futómű a farom szerint hátul talán egy picit merevebb, mint amilyen igazán kellene a kifogástalan minőségű magyar utakra, de még mindig puhább, mint az ültetett Junioré.
Nem egy tűzokádó sárkány az 1.2-es háromgengeres turbó a maga 100 lóerejével, de a plusz elektromos hajtással (28 LE) szinte már sok is a városi forgalomba. Ahhoz elég kicsi, hogy a legtöbb helyre beférjen, ahová be is szeretnénk rakni, de mégis elég ahhoz, hogy a gyerekeket össze lehessen szedni a suliból a cuccaikkal együtt – és még a bevásárlás is belefér. Az alsó tartományokban sokat tud villannyal mozogni, ha nem viszket nagyon a lábad a gázpedálon. 60 felett is tudtam így haladni, amíg volt delej a gördeszkában.
Ugyanakkor a legnagyobb személyes problémám az autóval nem az, ami benne van, hanem ami nincs. A gyártó figyelmébe ajánlom, hogy a korábbi Fiat Panda 100HP után hatalmas öngól kihagyni a 145 lóerős hibrid hajtásváltozatot, amit például a Fiat 600 megkapott. Az sem lenne versenyautó, de mondjuk a Junior BEV magasságára leültetve és annak gátlóival tökéletes utódot kaphatna a korábbi méregzsák. Általános esetben legyintenék, de látva, hogy mennyire ügyesen mozgott a villany Alfa a Kakucsringen, ennek igenis lenne létjogosultsága.
A kétágú kormány elsőre talán furcsa lehet, de viszonylag kicsi, könnyű átfogni, ha kell, és kiválóan lehet prezentálni vele a területi képviselő kormányfogást – erre majd kitérek a szlengszótárunkban, ha valaki nem ismerné.
90-es tempónál szintén jól viselkedik, ebből adódóan a fogyasztása is remek. 5 litert ír a WLTP, ez valószínűleg kizsírozott szakadékban hoztató, de 6 alá valós körülmények között is be lehet vinni. Bal oldalt van a tankajtó, amit mindig örömmel látok, mert sokkal jobb eséllyel jutsz gyorsan hozzá a naftádhoz, mint a jobbos tankkal bírok. Érdekes, hogy a Stellantis olasz márkái egyáltalán nem standardizálták ezt a megoldást, még márkán belül is vannak eltérések – ezt be is fogom mutatni a következő tesztalannyokkal.
A jó, a rossz és az infotainment
A Stellantis rendszere lényegében nem tartalmaz semmi különlegeset a konkurenciához képest, ha a kijelzőket kezdjük el tanulmányozni – de ezzel nincs is semmi gond. A szoftver kellően gyors, bár a táblafelismerő néha ugyanúgy bemegy az erdőbe, mint a korábban kipróbált kecskék. Hozzáteszem, ezt hiábatlanul még egyetlen autónál sem láttam működni.
A muzsika egy picikét dobozos, de ha nem vagy audiofil, egyáltalán nem fog zavarni. A kategóriához képest egész jól szól, bár az néha kifejezetten zavart, hogy tolatásnál lekapcsolja az első hangszórókat. A szemfülesebbek kiszúrhatták a számot, ami éppen ment az autóban a fotózásnál – szerintem teljesen illett az autóhoz a hangulata. Ide be is linkelem, hogy még jobban átadhassam a vibe-ot.
A telefonnal való bűvészkedés egész gyors. Csak Android Autoval próbáltam, de ott kifogástalanul működött. A vezeték nélküli telefontöltés kielégítő, bár a hőmenedzsmentjével nem vagyok megelégedve. Egy-egy menet után a távrecsegőm azt a benyomást keltette, amikor fel akartam venni, mint amikor gyerekként a kezembe került a frissen készült teával teli csésze, és legszívesebben kapásból elhajítottam volna. Csodálkozom, hogy a Stellantis még nem rendszeresítette az aktív hűtést a töltőpadjain – nem az én ötletem, már vannak autók ilyen rendszerekkel.
Mondhatjuk, hogy rossz beidegződés, de nálam sajnos szempont a rendszer értékelésénél, hogy mennyire lehet könnyen kikapcsolni az összes bimbammoló, vezetésbe beledumáló feature-t, amik elvben mindent elkövetnek a biztonságomért – na és azért is, hogy ne tudjam igazán szeretni az autót. A Grande Panda esetén nem annyira nagy küzdelem ez, de kellően irritáló ahhoz, hogy egy gyengébb idegrendszerű tulaj pulzusa felpörögjön, mint ez a feladatához kissé túlképzett dobos.
Verdikt, árak
Na de ami igazán érdekessé teszi a Grande Pandát, az az ára. A jelenleg is futó Dolce Vita Hetek keretein belül a szekér 6 490 000 magyar forintos indulóárral vihető haza, ami hiába a fapados, sima benzines ár, az egyik legolcsóbb új autó az országban. A LaPrima felszereltség mindig a top, benzinesben 7 890 000-nél van a vége, ez a hibrid fullos verzió pedig 8 890 000 forintot kóstál (7,5 millióért ülhetsz az alap hibridbe). Van belőle teljesen elektromos változat is, ez 9 590 000-nél kezd, és 10 990 000-nél ér véget.
Szerintem ennyi pénzért a teljesen alap Fiat Grande Panda is jó vétel, de főleg városi használatra abszolút releváns a hibrid változat. Azoknak ajánlom, akik valamilyen oknál fogva szeretnének új autót venni, de mégsem akarják rákölteni a teljes babavárót – és a járgányban néhol megtalálható puritánságot kompenzálja számukra a vidám színekkel, valamint a könnyű takaríthatósággal.
A Grande Panda egy kedves kis autó, vidám színekkel, király megakocka formával és a mai viszonyok között vállalható árral. Így, hogy már nincs benne a motorban az a prikézsiával felérő, olajban futó vezérműszíj, még azt is merem mondani, hogy tényleg vállalhatónak tűnik ez a gép.
Ha pedig létezne combosabb változata nem túl sok pénzért, akkor számomra komplett lenne a kínálat.
Minden autónál azt szoktam mondani, hogy ha kicsit is érdekel benneteket, nézzétek meg személyesen – most is ezt mondom. A saját tapasztalatot nem pótolja semmi, az én firkálmányom sem.
Ciao.
