F1

Kasztráltak sportja lett a Forma-1?

Az FIA felülről belenyúl a pattogás elleni küzdelembe

Március elején a teszteken már láttuk a porpiosing, azaz a delfinezés jelenségét a Száguldó Cikruszban – és mint ahogy írtam anno, ez nem újkeletű dolog. Csakhogy a jelenlegi konstrukciókkal sokkal intenzívebben van jelen, és sok csapat azóta is képtelen megoldani ennek kiiktatását. Az FIA közbelépett.

Miért most?

Jó a kérdés. Legyünk őszinték: ez a lowriderezés eddig sem volt egészséges, de valahogy az FIA-t nem különösebben irritálta a jelenség. Legalábbis annyira biztosan nem, hogy fontolóra vegyen egy olyan lépést, amit most meghúzott.

A poszt végére meg fogod látni, hogy ez a bejegyzés nem azért született, hogy a Mercedest savazza, de le kell írnom: ez a beavatkozás azért most történik meg, mert Lewis és Toto páros előadása pont most volt látható.

Tegyük hozzá, nem tudhatom, hogy mennyi volt ebből valós, és mennyi színjáték. A Forma-1 már annyira sok éve a showbizniszre épít a sport helyett, hogy egyik pólus dominanciáján sem lepődnék meg.

 

Lépni kellett?

Persze azt is hozzá kell tenni, hogy formaautóban ülni eleve nem a komfortról szól, és e mellé nem kifejezetten áldás, ha a másfél órás futam egy kellemetlenül nagy részében még azt is érzed, hogy egy excenterre kapcsolt kovácsüllővel püfölik a segged.

Ha csak egy kis bérgokartban ültél valaha, akkor már némi fogalmad lehet róla, hogy mennyire nem a pilóta kényelméről szól ez a játék.

Itt találsz egy rövid felvételt Hamilton és Leclerc pattogásáról Bakuból.

Nem nehéz belátni, hogy a jelenség potenciálisan veszélyt jelenthet a versenyzőkre. Semmiképp nem maradhatott így.

 

Akkor hol a hiba?

A sztori azért büdös, mert megint fordítva ülünk a lovon. Ez véletlenül sem a pilóták gyöngeségéről, de még csak nem is a színi előadásokról szól.

Egy bizonyos felsőoktatási intézményben (oda jártam a kutyáknak moslékér’, Bödőcs után szabadon) volt egy tantárgy, ami nagyon nem tetszett a hallgatóknak. 90% feletti bukási ráta, alig fértek a terembe a visszatapsoltak. Ez a tárgy korábban szerves része volt a képzésnek, mondhatnám, kulcsfontosságú volt.

Addig ment a huzavona, amíg az egyetem kivette a tematikából a tárgyat.

Mi is történt pontosan?

A következő évfolyamokat hozzásegítették egy könnyebben megszerezhető (egyúttal kevésbé értékes) diplomához, miközben kicsesztek azokkal, akik akkoriban simán túljutottak rajta, mert a képességeik és/vagy szorgalmuk, kitartásuk ezt engedte.

Vagyis: esett a nívó, de kevesebb hallgatót kellett kirúgni – nőtt a bevétel.

 

Róka fogta delfin

Ebben a konkrét esetben a csapatok kaptak egy viszonylag egyértelmű technikai direktívát.

Volt, aki megoldotta a delfinezés jelenségét, és volt, aki nem.

Nagyon kíváncsi leszek, hogy az FIA által megkísérelt beavatkozások pontosan mire fognak kitérni. Mert ha botor módon egységesen rákényszerítik a csapatokat, hogy emeljék egy bizonyos szint fölé a hasmagasságot, akkor ugyanaz valósul meg, mint a fenti példában. Ki lehet mondani: meccsbe hozná az FIA a kevésbé rátermett mérnökgárdákat.

Ugyanakkor meg lehet közelíteni ezt a másik sarokból is.

Az például senkit nem zavar, hogy Hamilton seggét azért veri szét az autó, mert a csapat így akarja. Senki nem kényszeríti őket, hogy rokkanttá tegyék a pilótáikat. Kvázi beáldozzák őket azért, hogy az autó gyorsabb legyen. És ez minden csapatra igaz, ahol ez a gond nincs megoldva.

Ha az FIA magát a jelenséget fogja szabályozni például azzal, hogy ellenőrzik a padlólemez lengési amplitúdóit, ahogy azt finoman próbálták is megszellőztetni, akkor ezzel arra kényszeríti a problémás autóval rendelkező istállókat, hogy valóban megoldják a szitut, vagy visszaesnek.

 

Potenciális erősorrend

A második scenario esetén a Red Bull félig a zsebében érezheti a két vb-címet, hacsak a Ferrari nem húz elő valami orbitálisan nagy nyulat a kalapból.

Az első esetben viszont nagyon sok dolog borulhat. Az kb. megjósolhatatlan. Egy dolog biztos: fix minimum hasmagasság bevezetése esetén azok járnak a legrosszabbul, akik már megoldották a problémát.

Szóval nem, az F1 nem töketlen. Csak már nem azt veszi a kamera.

 

Stratégiai sírás

Noha úgy tűnhet, hogy az FIA pont a Mercedes tyúkszemére léphet, egyetlen nappal a direktíva bejelentését követően a csapat már elő is állt az új padlólemez-megoldásával, ami megfelel az új direktívának.

Marha jó kérdés, hogy honnan a fenéből tudták, hogy mikor és mit fog lépni az FIA…

Állításuk szerint a Montrealba később induló csapattagok hozták magukkal az alkatrészeket. Oké, mindenki azt hisz, amit akar. Nekem mindig rohadtul elvette a kedvem ettől az egésztől, amikor a politika és a biznisz akár csak egy kicsit is túlnőtte a sportot és a műszaki tudományt az F1-ben.

Nem vagyok naiv, ez egyébként is rendszeres, de legalább az idei futamok során a pályán volt pár élvezhető, tiszta küzdelem. Most még változatos okoknál fogva ebbe is sikerül belemocskolni.

Köszönjük szépen.

Forrás
XPB imagesF1

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

'Fel a tetejéhez' gomb