Ritka kaotikus évet zárt az F1 idén, a lényeg miatt mégsem kellett izgulnunk.
Elmentek Ausztráliába, betett a koronavírus, hazamentek az sem volt biztos, hogy lesz bajnokság, aztán végül csak elindult, sok pálya kiesett, jött helyettük Mugello, Imola, Portimao, a Ausztriában, Angliában és Bahreinben dupla nagydíj. Hamilton Schumacher mellé ér a hetedik címével, a Mercedes pedig megelőzi a Ferrarit – akik az ezredik futamukat is teljesítik. Russell beült a Mercedesbe, Pérez úgy nyer futamot, hogy nincs szerződése 2021-re.
Szóval volt itt minden. Majdnem minden.
Ha megfeledkezünk arról a nem elhanyagolható tényről, hogy az egyéni és a konstruktőri bajnoki cím tulajdonképpen egy percig sem volt kérdéses, akkor egészen jó szezon volt ez. Mondhanám, a mellékszerepekért járt az Oscar.
Nagyon jó ötlet volt a rég és méltatlanul elfeledett pályák visszaszervezése, még ha kényszerű is, és értékelendő, hogy minél több futamot próbáltak bezsúfolni a naptárba a borzasztóan szűkös időintervallum ellenére – 13 futam nem lett megrendezve az eredeti naptárból…
Le a kalappal mindenki előtt, aki tevékenyen részt vett a szezon munkálataiban, úgy az FIA-nél, mint a csapatoknál.
Persze, tudjuk, hogy ez elsősorban arról szólt, hogy mentsenek meg annyi eltűnő bevételt, amennyit csak lehet, de miért zavarna ez bennünket, ha végül is értünk történik a dolog?
A helyszínen ugyan nem, de a közvetítéseken keresztül, minden idei szarság ellenére végignézhettünk egy kvázi teljes értékű világbajnokságot, amiért én személy szerint hálás vagyok.
A középmenzőny pedig nagyon hullámzó és intenzív csatákat hozott: mindössze 21 pont különbséggel zártak a csapatok a harmadik, negyedik és ötödik helyen, McLaren, Racing Point, Renault sorrendben – az a 15 pont büntetés pont rosszul jött a Pink Merci számára, így csúsztak le a dobogóról. No de majd zöldben, jövőre. Már aki – mondaná a futamgyőztes Pérez. Végül csak bikára ül jövőre – valószínűleg hasonló hívószavakkal próbálkozott, mint Richard Pryor a Dutyi Diliben, mert neki is bejött végül.
Szerencsére nem járt úgy, mint Hülkenberg. Bár még a német is visszajöhet, elég, ha Mazepinre ráküld még egy schöne pillangót, a többit megoldja az orosz.
A McLarennek vályuszerűen alakult a pontszerzési görbéje: a szezon elején és a végén voltak igazán jók, és ez elég volt a bronzéremhez. Gratula a csapatnak, végre kezd visszaérni oda, ahová való. Érdekes lesz, hogy látunk-e jövőre előrelépést a Merga-erőforrással, és ha igen, mennyit. Azt viszont remélem, hogy a narancs-kék festést nem hagyják el.
A Renault is jött fel, csak nem az evárásaik szerinti tempóban. Látszik, hogy van munka a csapatban, de szerintem hibát követnek el Alonso visszahozásával. Ricciardot kellett volna megtartani. Mire ütőképes lesz az autó, Fernando már nem biztos, hogy elég lesz, hogy nyerjen vele. Félreértés ne essék, elismerem a képességeit, sőt, de a Renault csak akkor lesz bajnok vele újra, ha 2022-re nagyon telibe találnak valamit.
Az év eleje környékén azt írtam, hogy a Ferrarinak a negyedik helyért is kaparni kell majd. Elszerénykedtem a dolgot.
Közük nem volt a dobogóhoz, még ha mindkét pilóta szerzett is olyat 1-2 alkalommal. Sokéves mélypontra került a rekorder istálló, lesz mit helyrerakni a fejekben.
Binottot viszont továbbra is bizalom övezi, annak ellenére, hogy a legutóbbi nyilatkozatában például a Ferrari legsikeresebb időszakát és az idősebb Michael Schumacher tehetségét kritizálta. Nagy a mellény, kedves uram, csak nem tudom, mi az oka.
A Red Bull és az Alpha Tauri sokszor okozott kellemes meglepetést, elég csak Gasly monzai győzelmére gondolnunk, de sajnos Mad Maxnek nem volt elég gyors és elég megbízható a bocija, hogy érdemben harcolhasson Hamiltonnal. Bottast még így is megpiszkálta.
A Haas és az Alfa Romeo nagyjából ott kötött ki, ahová vártuk őket a Ferrari seggreülése nyomán – Räikkönen azért hozta a formáját, és bemutatta az év előzés-sorozatát is Portugáliában. Ettől függetlenül az Alfa nevéhez nem méltóan harmatgyenge volt, az amerikai tesójával együtt. Sajnos Gene papa istállója is csak akkor szolgáltatott hírt, amikor menesztették mindkét pilótát, és amikor Grosjean majdnem idő előtt kilépett a szerződéséből.
A Williams… nos, sokat léptek előre tavalyi önmagukhoz képest, a legtöbbet az egész mezőnyből, de érzékelteti a lemaradásuk mértékét, hogy így is sereghajtók maradtak. Ez az év is úgy ment el, hogy Russell a mezőny végén kóválygott – egy futamot leszámítva, ahol parádésat alakított Lewis Hamilton autójában.
A Mercedes pedig újra térdre kényszerítette a többieket, talán minden eddiginél nagyobb fölénnyel.
És ez volt az egyetlen, egyben a lehető legsúlyosabb probléma a bajnoksággal. Hamilton úgy indult neki az évnek, hogy ismét nem volt ellenfele. Bottasról elégszer levettem a keresztvizet, nem kell részletesen ecsetelnem, hogy miért nem érdemel szót – a többiek pedig technikai értelemben túl messze voltak Lewistól. Talán ha eleve egy defektes bal elsőbvel indult volna minden futamon… még akkor sem biztos.
Így hiába emlegetem a helyenként igen érdekes, fordulatos, és rekorddöntések garmadáját felvonultató idény pozitívumait, az eleve eldőlt bajnoki címek miatt ez nem lehet, csak gyenge szezon – a semleges nézők szempontjából.
Nyilvánvalóan ez semmit nem von le Hamilton és a Mercedes érdemeiből, de egy semleges nézőt, de akár az elfogultak egy részét is akkor érdekli igazán egy sportesemény, és akkor szegeződik a szeme a képernyő elé, ha meccs van a bajnoki címért. Idén nem volt meccs az F1-ben.
Pontosabban idén sem. Próbáltam fejben párhuzamot vonni a Ferrari, a Red Bull és a Mercedes szériái között.
A Scuderia 1999 és 2004 között nyert 6 évig, ebből pedig 5-ben nyert Schumacher egyéni címet. Így alakultak a győzelmei 2000 és 2004 között:
2000: 9/17 (52.9%)
2001: 9/17 (52.9%)
2002: 11/17 (64.7%)
2003: 6/16 (37.5%, meccs)
2004: 13/18 (72.2%)
Összesen: 56.5%
A csapat győzelmi aránya: 67.1%
Vettel 2010 és 2013 között húzott be 4 címet a Red Bullal, az alábbi mutatókkal:
2010: 5/19 (26.3%, meccs)
2011: 11/19 (57.9%)
2012: 5/20 (25%, meccs)
2013: 13/19 (68.4%)
Összesen: 44.2%
A csapat győzelmi aránya: 54.5%
2016-ban Rosberg lett a világbajnok, így azt az évet nem számítom be, de ezt leszámítva 2014-től 2020-ig itt van Hamilton mérlege is:
2014: 11/19 (57.9%)
2015: 10/19 (52.6%)
2017: 9/20 (45%, meccs)
2018: 11/21 (52.3%, meccs)
2019: 11/21 (52.3%)
2020: 11/16 (68.8%)
Összesen: 54.3%
A csapat győzelmi aránya: 73.5%
Ebből azt mondhatnánk, hogy a Hamilton a Mercedesszel a Schumacher fémjelezte Ferrari hegemóniájához hasonlót mutat be dominancia tekintetében.
Azonban figyelembe kell vennünk egy talán mellékes, mégsem elhanyagolható tényezőt: a Ferrari győzelmeinek túlnyomó többségét Michael hozta, míg a Mercedesnél a csapattársak jóval több pontot hoztak a konyhára – 2016-ban még bajnokcsere is volt.
A csillagosok kis túlzással 4-ből három futamot behúznak, immár hét esztendeje. Ez az, ami nagyon durva – és egyúttal ez az, ami borzasztóan unalmassá is teszi az F1-et jelenleg.
Ha csak a biznisz oldaláról nézzük, nem a győzelmi szériával van a gond, hanem azzal, hogy küzdelem nélkül zajlik. 2021-ben is komoly meglepetés lesz, ha nem véd címet Hamilton.
2022-ben még lehet bízni, hiszen óriási változások fognak bekövetkezni, de egyáltalán nem biztos, hogy nem lesz újra egy abszolút favorit a mezőnyben – még ha nem is a Merga.
Már most nagyon hosszú az aktuális sikerszéria, és ha ’22-ben is ugyanígy betalál a Merci, megjósolhatatlanul hosszúra nyúlhat.
Ami fura, hogy az FIA nagyon csendesen nézi végig az ezüstnyilak remeklését. A második-harmadik év után mind a Ferrari, mind a Red Bull összes fegyverét ki akarták csinálni, ami aztán 1-2 év alatt sikerült is (lásd, tankolás megszüntetése, üzemanyagkorlát, teszttilalom, forróbefúvásos diffúzor betiltása, és társai).
2017-ben ugyan volt egy nagyobb változtatás, de a Mercedes semmelyik komolyabb vívmányát nem érintette, leszámítva az olajégetést, amit addigra mindenki csinált, és a DAS-hoz is kellett egy év, mire elkaszálták. Ne legyen kétséged, a Mercedes e nélkül is érinthetetlen lett volna, legfeljebb nem húz be annyi időmérőt.
Szóval nem volt ez annyira rossz, de a jó… na, az nagyon nem ilyen.
Az ünnepek előtt belebotlottam a 2006-os év futamaiba, és gyorsan végigszaladtam rajtuk. Mondják, hogy idővel megszépülnek az emlékek, de az a helyzet, hogy túl nagy volt a különbség, hogy csak erre fogjam rá a visszavágyódásomat. DRS, ERS, spórolás, vitorlázás, mindenféle hibrid baromság és szándékosan használhatatlanra készített egyengumik nélkül ment le egy olyan király szezon, amilyen talán 2012 óta nem volt.
Tény, a fejlődés és a Greenpeace nem állhat meg, de érdemes lenne elgondolkodni, hogy tényleg ez-e a jó irány. Amikor a 2005-ös Renault-val Alonso végigtekert Abu-Dzabiban, meg is tették páran. Kíváncsi leszek, hogy csak múló szeszély lesz-e.
Nehéz úgy alakítani ezt a szériát, hogy a közönségnek, a gyártóknak és a szponzoroknak is egyszerre megfeleljen. Majd odafent eldöntik, hol lesz a halmazmetszet.
Nekem az a személyes véleményem, hogy ha az F1 az akar maradni, ami volt, akkor egyetlen irányba mehet: a szintetikus üzemanyagok felé. Nincs igazi szén-dioxid emisszió, lehet hangja a motoroknak, és nem kell 150 kilós elektromos hajtást a hátizsákban hurcolni. Ez még talán 10 év múlva is érdekelni fog valakit.
Nektek nagyon köszönöm, hogy követtétek velem a 2020-as Formula-1-es világbajnokságot, és azt, hogy olvastátok a posztokat az évad alatt – na meg hogy közel ezer követője lett a blognak szűk fél év alatt.
Nem áll meg az élet, a tech rovat folytatódik, és kiegészül a blog néhány plusz témával is.
Kellemes ünnepeket minden olvasónak!
Ha tetszett az iromány, és szeretnéd, hogy fennmaradjon a blog, nyomj egy like-ot a Facebookon, szólj hozzá, oszd meg a bejegyzést, esetleg támogass a Patreonon:
