F1

Mad Max otthon hozta le a csillagokat az égről

 

Közel négy évtizedes várakozás után tért vissza a Száguldó Cirkusz Zandvoort városába, a Holland Nagydíj helyszínére.

Az időzítés nem véletlen, Verstappen népszerűségét óriási hiba lenne nem meglovagolni.

Pláne, ha még nyer is. Aligha van holland szurkoló, aki megbánta a jegyvásárlást.

 

Előhang

A megelőző Belga GP kevés közönségigényt kielégítő futama után mindenki várta, hogy versenyt is lásson. Na igen, Zandvoort nem tipikusan az a pálya, ami ontja magából a néző számára fordulatos versenyeket – rövid, szűk, nincs hosszú egyenes, nehéz rajta előzni.

Száraz időt jósoltak; úgy lehetett vele az ember fia, hogy akkor legalább esélyes, hogy végigcsinálják.

Nem mellékesen kiderült pár dolog.

Kezdetnek az, hogy a sportág nagy és színes egyénisége, Kimi Räikkönen visszavonul a Formula-1-től. Ezt most nem bontom ki részletesen, a szezon végén, amikor eljön az ideje, szokásomtól eltérően F1-es pilótáról is írok majd cikket. A Jégemberről lesz.

Az elmúlt napok folyamán az is hivatalos lett, amit már mindenki sejtett: Bottas távozik a Mercedestől, Russell veszi át a helyét. A finn az Alfa Romeónál folytatja jövőre. George “előléptetése” már nem időszerű volt, hanem kötelező. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezt már kényszerből (Hamilton akarata ellenére) lépte meg a Mercedes, félve attól, hogy valaki elcsaklizza előlük jövőre.

Bottas váltása érdekes, nagyon érdekes lesz látni, mennyire szürkül majd bele a mezőnybe.

Pénteken meglepetésre a haza büszkesége egyetlen tréninget sem nyert meg, Mercedes-Ferrari osztozás volt az első helyeken. Räikkönen pedig meggyorsította a visszavonulását, kapott hozzá egy koronát is. A helyére Kubica ült be.

 

Szombat

Visszautalva a péntekre: a Merga-motoros autóknak erős gondjaik voltak. Azt gyanították sokan, hogy a sok döntött kanyar igen rossz hatással volt ezen erőforrások kenésére, száraz karter ide vagy oda. Majdnem minden csillagmotort kidobáltak az érintett autókból. Zandvoort aszfaltja is a hazai hős felé húzott, nem csak a nézőtér.

És hiába az új ménes, Verstappennel szombaton már nem lehetett bírni. A 3. szabadedzést és az időmérőt is megnyerte. Akkora raj volt Mad Max, hogy a leggyorsabb körén még a DRS-t sem nyitotta a célegyenesben – nyilván nem szándékosan, műszaki hiba volt. Ez egyébként majdnem sokba került a bociknak, mert Hamilton megint előrántott egy Belga óriást a cilinderéből, ami csak egy orrhosszal volt rövidebb a kelleténél.

Csodák csodájára Pérez megint benézte az időmérőt… ez a gyerek azóta is esőtáncot jár a sprintfutamoknak, a nyakamat rá. Nem lett meg a pole a Mercinek, de szétválasztották a gulyát, lehetett menni a nagyvadra.

Gasly és Giovinazzi piszok jól ment, még a két Ferrari és a két Alpine is hagyján, a McLareneket engedjük el.

Vettel viszont a kiesése ellenére megint jelesre vizsgázott: a két egymással bajlódó Haas tartotta fel az utolsó Q1-es gyorskörén, és az ember nem vallott ellenük. Nem is tudom, hogy hallottam-e ilyet valaha az F1-ben. Ajánlom az FIA-nek, hogy valami értelmes pozíciót találjon neki a visszavonulása után. Mondjuk a versenybírák állandó vezetője…

 

Vasárnap

Biztos voltam abban, hogy lesz néhány kocc a versenyen, és számítottam a Safety Carra is. Na az nem jött szerencsére, a rajt is elég simán lement, és úgy az egész futam meglepően nyugodtan telt. Hát igen, a költségsatyek betette az ajtót a bevállalós, autótörős lökdösődésnek.

Ennek ellenére azért voltak összeakadások, Norris például Checo felzárkózásánál elég pofátlanul bezárta a kaput a mexikói előtt, mázlival maradtak a pályán. Mazepin sem felejtette egy Schumacher szombati előzését – választhatott a német, hogy vagy elveszi a gázt, vagy megy tovább a boxutcába.

No de a falu büszkesége közben tört előre, hiába üldözték a birodalmi kultivátorok.

Nem volt kérdés, hogy mit kell tennie a Mercedesnek: taktikailag szétválasztani a két autót, és ha Max le is követi Lewist, Valtteri még mindig beparkolhatja a buszt, amíg a címvédő megérkezik.

Így is tettek. Hamiltont kiugrasztották gumiért, Verstappen ment is utána egy körön belül, Bottas pedig várta kedves holland kollégáját, a lehető legszélesebb terpesszel, ami tőle tellett.

Na igen, csakhogy – Gáspár Győző után szabadon – a terpeszállásból Max két körön belül terepszállást csinált, ugyanis a jó Valtteri menetrendszerűen hibázott a kulcspillanatban: a célegyenesre gyorsítva túlságosan leszélesedett, a bocis kihívó meg köszönte szépen, és angolosan távozott a helyszínről.

 

Benézte a Mercedes?

Lewis két kanyar múlva, természetesen küzdelem nélkül ugyanúgy lelépte csapattársát, helyreállt a rend – leszámítva, hogy Bottas csak ezután jött ki a boxba, rengeteg időt veszítve.

A háromszereplős játék kettőre redukálódott.

A Mercedes megint megpróbálta kiugrasztani a bocit a bokorból, de mindhiába: a második kiállás után is Verstappen állt az élen, ráadásul kemény keverékre váltva, míg Hamilton közepeseken haladt.

Elkezdte nyomni mögötte, hátha erőből le tudja vadászni: ez sem sikerült, Lewis egy pillanatig sem volt veszélyes rá.

Sokan cikkeztek taktikai hibáról, de szerintem az a helyzet, hogy a Red Bull egyszerűen gyorsabb volt Zandvoort pályáján.

Verstappen teljesen megérdemelten nyert, a Mercedes pedig kármentett, ahogy tudott; végül is nem sikerült rosszul – hála Péreznek. Akit nem mellesleg a nap versenyzőjének választottak – oké, vasárnap már tényleg nem volt rossz, csakhogy közben miatta megint 1v2-zött a cimbi.

Jelzés értékű, hogy a két Mergán kívül mindenki kört kapott…

Adalékként megemlíteném, hogy korrekt volt a holland közönség, hogy nem fütyülte ki Lewist. Lehet szeretni és utálni is, de azt azért jó volt látni/hallani, hogy vannak szurkolók, akikbe ragadt némi kultúra.

 

Megint Max vezet

A Silverstone előtti forma továbbra is megvan a Red Bullnál, és bár Monza valószínűleg pont nem az ő vadászterületük lesz a hétvégén, a többi versenyen bőven elég, ha dominálnak. Ezt a Mercedes is pontosan tudja, éles küzdelem várható a véghajrában. Hála az égieknek.

A konstruktőri cím javarészt Pérez formáján múlhat. Ezt nem engedheti meg magának, mert akkor a bocik bukni fognak.

Gasly előtt le a kalappal, még ha körhátrányba is került, Leclerc is szépen ment. Nálam a nap embere Alonso a hatodik helyével, pláne hogy még Sainzot is elcsípte érte a végén. Vettel még úgy is majdnem utolérte Strollt, hogy kiforgott alóla a szekér, bár egyikük sem teszi ki az vitrinbe ezt a vasárnapot. Mondjuk a McLaren sem a kövér egy pontjával…

Zandvoort után Monza nagyon más képet adhat, meglátjuk, hogy a Mercedes tud-e élni a feltételezett előnyével Olaszországban.

 

Knightwish

Alapító, CEO, járműrajongó, wannabe firkász.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb