F1

Vissza a valóságba: csak Verstappen úszta meg a kört

Ha volt még olyan szurkoló, nező, bárki, akit érdekel ez az egész, és a múlt hétvége után felcsillantak a remény csipakristályai a szemében, immár nyugodtan elfogadhatja velem együtt: nem az a biztos, hogy a Mercedes adja a bajonkot, hanem az is, hogy kit. Lewis Hamiltonnak már most majdnem két győzelemnyi előnye van Bottashoz képest, és még Verstappen is befér közéjük – ahogyan tette azt a 2020-as Spanyol Nagydíjon is.

Múlt héten volt okom hosszú bejegyzést írni, ezúttal nincs. A Mercedes minden fronton kétséget kizáróan felülmúlta ellenfeleit, a kettős győzelem egyedül Bottas töketlenségén csúszott el. A finn újra megoldotta a címvédőnek, hogy extra pontokat húzzon be ellene. Most 43 pont az előny, egy nullázás is simán belefér – több, mint kényelmes Hamilton helyzete.

Verstappen megtette, amit lehetett, bemászott a két Merci közé, ez már dicséretes, figyelembe véve, hogy Albon egy körrel később ért célba. Próbálnám megvédeni ezt a fiút, de egyre nehezebb a dolgom: most sem a rossz rajthely, sem a csapat, sem az autó nem hátráltatta, és mégis, nemhogy nem Versteppennel versenyzett, a szabadkártyás, szétrongyolódott gumin küzdő Vettelt sem tudta megelőzni ezzel a technikával. Nagy lett a kabát.

Sebastiantól azért nem volt rossz ez a futam. Eddig jutott a Ferrari: meg kell dicsérnünk Vettelt, hogy valahogy betolta az autót a hetedik helyre, egy kiállással, felgyűjtve a fél mezőnyt. Ezen érdemes elgondolkodnia a csapatnak.

Sainznak jár a csoki, a 4 Mercivel ugyan nem bírt, de a 6. hely így is meglett – nem tudni, Leclerc mennyire tudott volna beleszólni -, illetve Gasly megint hozta a top10-et a ph-s Alfával. Érdekes, hogy mennyivel felszabadultabban és hatékonyabban mennek a Red Bull pilótái a kisebb csapat autóival – ráadásul úgy, hogy mindkét jelenlegi Tauri versenyzői legalább egyszer megégtek már a főbociknál.

A Renault totál égés, bár ebbe szerintem az elcseszett taktika is beleszólt valamelyest, a Haas szintén – Grosjean is átmegy lassan Magnussenbe, ami a pályán mutatott bunkóságot illeti. Tényleg csoda, hogy ez a két ember még versenyez az F1-ben.

Räikkönen ellenben megmentette az Alfa Romeo becsületét – no nem mintha nagy durranás lenne a 14. hely, de legalább lenyomta a sereghajtó Haas, Williams kvartettet és Giovinazzit, sőt, kis mázlival még Ocon is meglehetett volna.

Azt kaptuk Barcelonától, amit szoktunk: papírforma és dögunalom. De legalább a futballcsapat valami izgivel tért haza a héten.

Két hét múlva Belgiumban folytatódik a játék, abban reménykedem, hogy az érdemes lesz nézni.

Knightwish

Alapító, CEO, járműrajongó, wannabe firkász.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb