Tavaly tavasszal írtam egy rövid szösszenetet az új Compass bemutatójáról, most pedig egy ráncfelvarrás áldozatául esett a Renegade nevű kistesójával együtt.
Sok dolog nem tetszik a mai autókínálatban, ahogy a mostanság divatos SUVasodás sem, de a Jeep kicsit mindig a szívügyem volt, és ők talán még mindig tudnak hitelesek lenni a múltjuk okán a bakancs alakú dobozok piacán.
Új másfeles
Ez alkalommal teljesen új blokkal látták el Willis legkisebb utódait: az 1.5 literes motor 130 lóerős 240 Newtonméternyi csúcsnyomaték mellett – 4 henger, benzines turbó, ahogy az utóbbi évek trendje diktálja. Az új hajtóegységhez új sebességváltó is dukál – ehhez minden esetben hétfokozatú dupla kuplungos (7HDT300).
(Forrás: www.moniteurautomobile.be)
A Jeep kommunikációja szerint ezt a motort már eleve hibrid hajtásra tervezték. A direkt befecskendezés (350 bar névleges nyomás) és a vattaúj hengerfej 12.5:1 sűrítési arányt engedélyez, amivel takarékosan üzemelhet a blokk – 15%-nyi fogyasztáscsökkenést ígér a gyártó az elődhöz képest. Természetesen mindkét oldalon változó a szelepvezérlés.
A számok szépek, remélhetőleg a stabilitást is megkapjuk mellé.
Amiért megéri hibrid Jeepet venni
Ezeket a vasakat e-Hybridként találod meg a kínálatban. Elsőre nem nagy dolog, szinte már avittas a hibrid megoldás a járműiparban, de a Jeep is felismerte, hogy hol használhatja ki ezt a hajtásformát.
(Forrás: ww.carmagazine.co.uk)
Az elektromos komponens 15 kW-os 55 Nm mellett, ami nem nagy szám, viszont képes önállóan mozgatni az autót. Ez finom manőverezéseknél, parkolásnál jól jöhet. A plusz nyomaték egyébként sem árt, pláne, ha megbocsátóbb terepre is kimerészkedik vele az ember fia. A megbocsátóbb hangsúlyos, ugyanis ezek az autók még mindig nem terepjárók, a nevük ellenére. Nem beszélve arról, hogy ez a két új járgány első kerekes lesz. Ez nem véletlen, hiszen sokkal fontosabb volt a fogyasztás, mint a terepképesség. Aki terepre való Jeepet akar, kap alternatívát.
Mennyi az annyi?
Ha most rákívánsz egy Renegade-re vagy egy Compassra, akkor ezekkel az árakkal szembesülsz:
(Forrás: www.moniteurautomobile.be)
A Jeep még mindig egy tekintélyes márka, de már többször említettem, hogy én nem ülök fel a SUV-vonatra, szóval nem én vagyok a célközönség. A drága és olcsó jelzőket szerintem illik relativizálni, mert egy átlag magyar családnak ma már szinten minden új autó drága, és erről a legkevésbé a Jeep tehet.
A konkurenciát tekintve erős közepes az árazása a két modellnek, kíváncsi leszek, hogy mennyiben járulnak majd hozzá az eladási statisztikákhoz idehaza.
Az oldalukon dobj össze egy konfigot magadnak, ha bejön valamelyik.