A múlt hétvégén Monzában láthattunk egy érdekes helycserét a két McLaren-pilóta között, ami bőven elég volt arra, hogy a sajtó meglovagolja, és napokig ne eressze el, mint egy szájzáras terrier. És ha már minden Ai-cikkíró bevethette a tudását a gazdái bevételszerzésére, nekem is lehet kedvem leírni, mit gondolok erről az egészről. Lássuk.
Szemétség az elengedés, vagy az F1 velejárója?
Mint a legtöbb fanatikus rajongó a világon, az F1-szurkoló is szereti fehérnek és feketének beállítani a dolgokat. Így egyszerű, nem kell gondolkodni rajta. A saját csapat/pilóta iránti elfogultságot, mint a véleményformálás kvintesszenciáját ne is említsük meg, mert nagyon messzire vezetne.
A csapatutasítás valójában mindig jelen volt az autósportban – a legtetején pláne. A Grand Prix-korszak körül teljesen elfogadottnak számított az a ma már elképzelhetetlen húzás, hogy ha a csapat favoritja kiesett műszaki hiba miatt, akkor az egyik csapattársat „beáldozták”, és átvette tőle az autóját, hogy folytathassa a versenyt.
Szó sincs arról, hogy ezzel egyetértenék, csak felépítem neked a kontextust.
A kontextus pedig az, hogy egészen a 2000-es évekig nem nagyon találkozol iszonyatosan nagyra fújt elengedési botránnyal – és ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a köztes időszakban nem voltak csapatutasítások.
Felébredt a korrektség
2002-ben azonban megindult a vonat, ami azóta sem nagyon akar megállni. Ebben a szezonban a Ferrari brutális műszaki fölényben volt, Schumacher a mai napig tartja azt a rekordot, hogy csak ő tudott egy szezonon belül minden versenyen dobogóra állni.
És hát ki ne emlékezne az Osztrák Nagydíjra, ahol Rubens Barrichello egészen látványosan, az utolsó kör célegyenesében engedte el a hétszeres világbajnokot, hogy az megnyerhesse a futamot.
Ezt csak tetézte az iszonyatos megaláztatás a dobogón: Schumacher nem is akarta átvenni az első helyért járó trófeát, mindenáron Barrichello kezébe akarta tolni. De ez már nem segített, a sajtó ízekre szedte a Ferrarit. A britek egyébként is szívből gyűlölték Michaelt és a Ferrarit egyaránt, ez pedig egyértelmű lehetőség volt számukra, hogy a nemezisévé váljanak mindkettőnek.
Megjegyzem, igazuk volt. Schumacher az első öt futamból négyet megnyert, egy harmadik helye volt. Már akkor teljesen egyértelmű volt, hogy senkinek esélye sem lesz legyűrni őket, és most is csak Rubens vett volna el tőle pontot. Totálisan felesleges lépés Todtéktól, amivel még a saját szurkolóik egy részét is magukra haragították. Elismerem, jó volt látni, ahogy a pokolból feltámasztották hosszú évek munkájával a Ferrarit, de ezen a ponton nem tudtam nem arra gondolni, hogy helyettük is szégyellem magam.
Természetesen ezen az sem segített, hogy Indianapolisban Schuamcher visszaadta a kölcsönt (bár ennek a hátteréről is megoszlanak a vélemények), és az is feledésbe merült, hogy a következő futamokat Barrichello nyerte, zsinórban hármat Michael asszisztálása mellett. Ebből a spirálból már nem volt kiút.
Tovább a lenini úton
Ettől az eseménytől kezdve a sajtó sokkal árgusabb szemekkel figyelte, hogy mikor tudja rávetni magát egy csapatutasításos szitura, amiből aztán cirkuszt lehet gyártani. Legalábbis attól függően, hogy ki csinálta.
2010-ben ismét a Ferrari került terítékre, ezúttal Felipe Massa és Fernando Alonso főszereplésével. Itt hangzott el a legendás „Fernando gyorsabb nálad” a rádióban a jó Felipének, aki aztán – szintén némileg teátrálisan – átadta a vezetést spanyol csapattársának.
Ezt sem úszta meg a sajtóban a Scuderia, pont ugyanannyira merítették el őket a szarban, mint 8 évvel azelőtt. Mentségükre legyen mondva, hogy ez az utasítás indokolt volt: Alonso nyakig volt a vb-címért folyó harcban, míg Massa csak diszkrét távolságból szemlélte addigra ezt az eseményt. Ezt ugyanúgy én is megléptem volna.
Persze ezzel sokan nem értettek egyet, sőt, magát a csapatutasítást is betiltották! Sok téveszméje volt az FIA-nek, mióta követem ezt a sportot, de ez mindenképp különdíjat érdemel. Már csak azért is, mert valójában semmin sem változtatott, csak kicsit kódoltabban kommunikáltak innentől az istállók.
2013-ban a Red Bullnál Sebastian Vettelnek sikerült ignorálnia egy csapatutasítást – mégis ebből lett a botrány!
A Maláj Nagydíj a bajnokság második versenye volt, Webber vezetett, Vettel mögötte. A kiállások után egyértelművé vált, hogy senki nem éri utol őket, és ekkor a Red Bull mindkét pilótáját arra utasította, hogy maradjon a pozíciójában – ez volt a felejthetetlen Multi21. Vettel azonban megtagadta az utasítást, támadni kezdte Webbert, és végül meg is előzte, megnyerve általa a versenyt.
A média masszív részrehajlását mi sem reprezentálja jobban, minthogy ezen alkalommal pont azt a pilótát állították falhoz, aki nemet mondott a csapatutasításra. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy így 12 évvel később is vannak F1-szurkolók, akik úgy emlékeznek, hogy a Multi21 valójában arról szólt, hogy Webber állt ellen annak, hogy Vettelnek odaadja az első helyet. Ilyen szinten sikerült összezavarni a jónépet az elfogultsággal.
Időszakos feledékenység
Volt egy olyan odaszúrt gondolatom az előző fejezetben, hogy attól függően csinált botrányt a sajtó az elengedésekből, hogy ki hozta össze azokat.
Nos, hogy ne csak a levegőbe lövöldözzek, hozok néhány példát.
2018-ban az Orosz Nagydíjon Valtteri Bottas és Lewis Hamilton között egy kísértetiesen hasonló eset történt, mint 2010-ben a Massa-Alonso duóval. Hamilton épp vehemens harcban volt a vb-címért Vettellel, csakhogy Bottas pont az orosz pályán volt nagyon jó néhány másik mellett, ezért az időmérőt is behúzta, és a versenyen is vezetett. Végül nem volt mit tenni, ha Lewist akarták nyertesként látni, a finnek át kellett adnia a helyet. Megtette, hasonlóan feltűnően, mint Massa, Hamilton nyert is. A lényeges különbség, hogy erre szinte senki nem emlékszik, pedig 7 évvel később történt. Ez valamiért sokkal kevésbé irritálta a sajtót. Az okokat mindenkinek a fantáziájára bízom.
1998-ban volt egy marha érdekes csapatutasítás, ami nagyon nem volt betervezve. A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon a McLarenek egyértelműen domináltak, Mika Häkkinen minimális különbséggel Coulthard előtt behúzta az időmérőt, majd miután az egyetlen érdemleges ellenfél, Schumacher az ötödik körben műszaki hiba miatt feladta, csak annyi volt a feladat, hogy hazahozzák a vasakat.
A megállapodás úgy szólt, hogy azé az előny csapaton belül, aki előrébbről indul a futamon. Häkkinen vezetett is, magukhoz képest nyugalmasan szelték a kilométereket. Coulthard még le is maradt, hogy ne zavarja a csapattársat. Ám egyszer csak zavar támadt az éterben, ugyanis Häkkinen megjelent a boxban úgy, hogy senki nem várta! Így aztán továbbhajtott a boxutcában, de addigra Couthard bő 12 másodperccel átvette a vezetést. Mivel mindenképp Mikával akarták megnyeretni a futamot (ez az a pont, ami vitára adhat okot), David hirtelen egyre lassabb lett majd 3 körrel a vége előtt el is engedte a finnt.
Ebből mondjuk akkor lett egy kisebb cirkusz, de talán nem is emiatt, hanem mert a verseny közben valakinek sikerült meghackelnie a csapat rádióját – állítólag részben ennek volt köszönhető a zavar a boxban.
2006-ban a Kínai GP sok érdekességet tartogatott – olyan sokat, hogy a csapatutasítás, ami akkor történt, a legtöbb embernek fel sem tűnt. Esős futamnak indult a verseny, a Renault-k simán domináltak, Alonso megállíthatatlannak tűnt. Ahogy száradt a pálya, Schumacher egyre jobb tempóra volt képes a Ferrarival, és egy ponton már csak a két Renault volt előtte. A kerékcserék után Alonso tetemes előnye drámai módon csökkenni kezdett – 3-4 másodpercet veszített körönként Fisichellához és Schumacherhez képest. Mint kiderült, rosszul állították be az abroncsok nyomását, amit felraktak az autóra.
A két üldöző pillanatok alatt a címvédő sarkába került, ahol nem volt mit tenni, Giancarlo végül Michaellel karöltve megelőzte a spanyol versenyzőt. Az utolsó kiállásoknál jöttek a bordázott slickre váltások intermediate-ről, amit a német bajnok sokkal jobban abszolvált, így Fisichella a kivezető köre első kanyarjában kénytelen volt átadni a vezetést.
Alonso dühtől égve zárkózott a szintén új gumikon, de már nem lett volna esélye utolérni az éllovasokat. Fisichella azonban – hogy őt idézzem – elfáradt a Schumacherrel való harcban, ezért lelassult korábbi önmagához képest. Fernando utolérte, megelőzte, és így második helyen futott be.
Alonso és Schuamcher itt nagy harcban volt a címért, egészen konkrétan ezen a futamon állt be pontegyenlőség kettejük között.
A McLaren-saga
Elérkeztünk 2024-be, a Magyar Nagydíjra, ahol a fő téma előzménye kezdődik. Oscar Piastri vezeti a futamot – hiszen Lando Norris jó szokásához híven elrontotta a rajtot a pole-ból -, viszont az utolsó boxkiállást Norris csinálta meg előbb (a potenciális elévágások miatt; kicsit mondvacsinált volt, megjegyzem), ezzel viszont elévágott a saját csapattársának.
Norris vezetett, egyre inkább nyúlt el, de a csapat már körönként közölte vele, hogy lassuljon, és adja oda az első helyet az ausztrálnak („Szükséged van Oscarra és a csapatra is, hogy világbajnok lehess”). Nem nagyon akarta, de végül mégis megtette, Piastri győzött.
Nekem már ezzel komoly gondom volt. Verstappen szemmel látható előnnyel vezette a bajnokságot, Norris szintén bőven Piastri előtt volt. Persze utólag nyilvánvaló, hogy nem ezen múlt a bajnokság, hiszen sokkal több ponttal nyert Max, de ezt akkor senki nem tudhatta. Ha én vagyok a csapatfőnök, ezen a ponton már beálltam volna Norris mögé, szimplán azért, mert neki volt még valós esélye megszorongatni a hollandot.
Én naiv azt hittem, hogy ez volt a McLaren legjobb vicce, de most megérkezett Monza, amivel kvázi visszaadták a kölcsönt Norrisnak.
Ezúttal Piastri állt ki hamarabb hasonló okokból, mint a Hungaroringen, és ugyan most kellett a McLaren balfaszkodása a boxban hozzá, de megint sikerült helyet cseréltetni a két pilótával. És ez alkalommal is úgy döntött a wokingi gárda, hogy visszacserélteti a pozíciókat.
Andrea Stella, a csapatfőnök így elmélkedett a történtekről:
„Nem volt fekete-fehér a helyzet, mivel az elveink alkalmazásáról van szó. De miután áttekintettük a helyzetet, arra jutottunk, hogy bár lassú kiállásról volt szó, ugyanakkor a bokszkiállások sorrendjét a csapat határozta meg, és abszolút nem azzal a szándékkal, hogy megcseréljük a pozíciókat.”
„Miután összevetettük ezt a két tényezőt, akkor számomra különösen világos volt, hogy a versenyzési elveink alkalmazása azt jelenti, hogy visszacseréljük a pozíciókat, és aztán hagyjuk a srácokat újra versenyezni.”
Ez most olyan értelemben más helyzet, hogy itt tulajdonképpen csak a McLaren két versenyzője harcol a címért, tehát sorrendet eleve nem ésszerű felállítani.
Számomra a dolog pikantériáját az adja, hogy szerintem maga a McLaren sem tudja, hogy hol kezdődnek és hol érnek véget a versenyzési elveik, amiről Stella beszél. Tudom, demagóg vagyok, de ha ennyire korrektek akarnak lenni a két pilótával, akkor Norris lerobbanásánál miért hagyták Piastrit nyerni?
Nyilván költői a kérdés, én sem zavartam volna a boxba a nyerni készülő pilótámat, csak az a gondom az egésszel, hogy egy ponton határt kell húzni abban, hogy a véletlenszerű eseményeket szándékos manipulálással korrigáljuk. A világ előtt ettől nem lesz egyik csapat sem korrekt, sokkal inkább úgy fognak emlékezni ezekre az eseményekre, mint kellemetlen kísérletekre a saját elveik nevében, amikkel csak megölik a sportot – vagy ami maradt belőle.
Verdikt
Egyértelműen azoknak az oldalán állok, akik nem szeretik a csapatutasításokat. Viszont azt mindenkinek tudomásul kell vennie – még a McLarennek sem ártana -, hogy az F1 csapatsport, és nem önmagában a pilótákról szól. Ha a vb-címért megyünk egy emberrel, akkor az teljesen elfogadott a szememben, ha mindenki beáll az esélyes pilóta mögé.
De az minimum kérdéses, hogy ha valaki hibázik a csapatban egy pilóta kárára, vb-szempontból kényszerhelyzet nélkül belenyúlunk a meccsbe, és úgy alakítjuk, mintha meg sem történt volna.
Sajnálom ezt leírni, de szerencséje van a McLarennek, hogy a Red Bull leépült erre a szezonra.
