Közút

Hiába minden, a V8 most is él – Lexus IS 500 F

 

Lassan a két kezünkön meg tudjuk számolni, hogy a világon hány személygépkocsi gyártó fejleszt még V8-as erőforrást. A mai autóipari trendek szerint talán már léteznie sem kellene. Főleg nem elavult, lesajnált hatásfokú szívó benzinesként. A Toyota meg pont leszarta, és belerakta a Lexus IS 500 F-be. Hála az égnek.

Már önmagában arra felkaptam a fejem anno, hogy a Lexus nem engedi el a V8-asát. Kár is lett volna. Az előző IS F is gyönyörűen szólt, és odébb is bírt állni. Valószínűleg az új IS 500 F-nek sem fog ez gondot okozni a 472 lóerejével (7100 rpm) és az 535 Nm-nyi (4800 rpm) csúcsnyomatékával. Ez a motor nincs szétreszelve, mondhatnánk, jó tuning alap, de igazság szerint nekem nem hiányozna több, mint amit tud. Így viszont akár munkába járósként is használható lesz a gép, már ha örökölte a tartósságát az elődtől.

A motor tehát nagyon komoly, és ez még valószínűleg egy jó autó is körülötte.

Amin viszont még jobban meglepődtem, az az, hogy egy Lexus külsejétől régóta először nem kerülget a rosszullét. Oké, a brutális méretű és alakú hűtőmaszk még mindig nem a szívem csücske, de ezzel a géppel talán most először elviselhetővé tudták tenni – legalábbis az én szemem számára.

A beltértől most sem estem hanyatt. Szép, szép, de nekem a kormány például kicsit bumfordi egy sportautóhoz. És sajnos nem bírnak megszabadulni a váltó mögötti tapicskolós felülettől, amivel a menüben navigálhatunk. No meg nyilvánvalóan kár, hogy nincs manuális váltó a kínálatban, csak a már ismert nyolcfokozatú automata.

Ez sem véletlen, elvégre az egyetlen hely, ahol még szemmel látható igény lenne erre (Európa), pont nem fog egy darabot sem kapni belőle. Már a sima IS miatt is sajnálkoztam, ezért pláne. Így aztán ez az egy komoly hibája – innen nézve – mindenképp megvan az autónak.

Persze ez sem sokkoló hír, hiszen a Lexus már korábban egyértelművé tette, hogy Európában az alternatív hajtásmódokra és a SUV-okra koncentrál. Na ja, mert nem tehet mást, ha pénzt is akar keresni errefelé.

2022 a hivatalos start, de idén ősszel már árulni kezdik az USA-ban, az árát egyelőre nem tudjuk (talán jobb is). Ja, és ettől még lesz erősebb Lexus IS, a gyártó álláspontja szerint ez nem a „totális F verzió”.

 

Kövesd az oldalt, ha tetszett!

Knightwish

Alapító, CEO, járműrajongó, wannabe firkász.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb