A 100. évfordulós Le Mans-i 24 órás verseny, és a WEC-ben idén beköszöntő új korszak elegyéből egy egészen parádés, hihetetlenül izgalmas, történelmi esemény kerekedett ki. Alighanem minden elvárásunk és reményünk teljesült. Sőt, talán annál több is. Erre mondják azt, hogy „aki látta, nem felejti”.
Kezdjük a jéghegy csúcsán. A Ferrari nyert. Le Mans-ban. 50 éves szünet után, visszatérőként. Kell ennél többet mondani? Talán nem is feltétlenül, de ízlelgessük még egy kicsit, csak mert jólesik… A világ talán legikonikusabb autómárkája kimondottan jó teljesítménnyel érkezett meg a World Endurance Championshipbe, és a Toyota mögött a második legjobb erőnek számított az előző futamok alapján.
A maranellóiak, akiknek az autóit az AF Corse istálló versenyezteti, az elmondások szerint kimondottan erre a versenyre fókuszáltak és készültek, de hogy egyből meg is nyerjék azt, arra valószínüleg nem gondoltak túl sokan. Már csak azért is, mert a Le Mans előtti fordulók a Toyota erődemonstrációjáról szóltak. Álom volt ez vörös köntösben. Az álmodók pedig: Alessandro Pier Guidi, James Calado és Antonio Giovinazzi, vagyis az 51-es legénység.
Aztán a többi győztes is megér egy, vagy akár több misét is. A középső kategória, vagyis az LMP2-esek szokásos kavalkádjából két abszolút „underdog” csapat is felállhatott a dobogóra. A 31-es Inter Europol Jakub Schmiechowskival, Albert Costával és Fabio Schererrel húzta be igen magabiztosan az győzelmet.
Scherer ráadásul sérült – sőt, minden bizonnyal törött – bal lábbal versenyzett több órán át, ugyanis a GT Corvette egy óvatlan pillanatban áthajtott a svájci pilóta végtagján a boxutcában. És ha még ez nem lenne elég, a csapatrádiójuk is elromlott a futam vége felé. A lengyel csapat a harmadik szezonját teljesíti a WEC-ben, de eddig még csak egyszer állhattak dobogóra. A másodikkal viszont beírták magukat a történelemkönyvekbe.
A 41-es WRT második helye kevesebb meglepetést okozott, az viszont mindenképpen, hogy a Duqueine Team-é (#30) lett a harmadik hely. A francia gárda 2020 óta csak Le Mansra ugrik be a mezőnybe.
Az LMGTE Am-ben a pole-ból induló Corvette-et a jobb első felfüggesztés meghibásodása miatt a futam második órájában a garázsba kellett tolni. Nicky Catsburg, Ben Keating és Nicolas Varrone így két kör hátrányt szedett össze és a mezőny végére csúszott le, de másnap dél körül már az élen voltak, és végül meg is nyerték a kategóriát, amely jelen szabályrendszerével jövőre már nem lesz a WEC része (GT3-as kategória váltja a jelenlegit).
Az autó és a gyári Corvette csapat mellett az 51 éves Keating is minden bizonnyal búcsúzik a WEC-es GT versenyzéstől, a veterán amerikai versenyző elmondta, hogy sokkal jobban szereti ezeket az autókat a GT3-asokkal szemben. Az utolsó tánc tehát nem akármilyenre sikerült számukra.
Elképzelni sem lehetett volna három meseszerűbb történetet a győzteseknél, de sok minden más is mosolyt csalt az arcunkra a 24 óra során. Mindenekelőtt a verseny első harmadában azok a fantasztikus test-test elleni csaták a benépesülő hypercar mezőnyben, amelyeket már nagyon vártunk, de amiből még azért keveset láthattunk Sebringben, Portimaoban és Spában.
Az erőviszonyok (persze a vitatott BoP döntés hatására is, mely a Toyotát sújtotta leginkább) a szórakoztatás javára billentek, a Toyota és a Ferrari óriásit küzdött egymással a győzelemért, de Porschék, Cadillacek és Peugeot-k is komolyan megvillantak a verseny adott szakaszaiban. A Glickenhaus autói pedig hozzájuk képest lassabban, de biztosabban végül befutottak a 6-7. helyen.
Aztán volt itt özönvíz, voltak nagy drámák, dobogós, sőt vezető helyről való kizúgások és olyan mozzanatok is, amelyeknél hatalmasra kerekedett ki a szemünk. Például amikor a versenyt vezető 51-es Ferrari majdnem a boxban ragadt (kétszer is), vagy amikor a rájuk vadászó Hirakawa eldobta a 8-as Toyotát.
Jó volt látni, hogy a japán pilótát aztán Buemiék vigasztalták a díjátadó előtt, az Iron Dames-es Michelle Gatting könnyeit sajnálkozva néztük, és kicsit mi is büszkék voltunk arra, hogy a Cadillac mindhárom autója célba ért. A két gyári kocsi ráadásul harmadikként és negyedikként. És nem szabad kihagyni a felsorolásból a 24-es számú Nascaros Chevy Camaro-t sem, amely egy igazi szerelemprojekt volt három klasszis pilótával, a gárda pedig sikeresen be is futott a célba.
Egy szó mint száz, csak szuperlatívuszokban mondhatunk bármit is erről a fantasztikus versenyről, amely úgy röppent el, mintha a 24 óra nem is egy egész napot jelentene. És a legjobb az egészben, hogy 2023 és az idei Le Mans csak az új éra kezdetét jelenti. A határ a csillagos ég. Remélhetőleg…
