Hogy én mennyire borzalmasan utálom ezt…
Mindig közel állt a szívemhez az Alfa Romeo. Bőven a én születésem előtt volt igazán nagy király ez a márka, azóta szinte folyamatos a mélyrepülés.
De csak szinte.
Azért csak szinte, mert közben történtek olyan dolgok, mint a DTM elsöprése, vagy a Giorgio platform megalkotása.
Nem vállalok nagy kockázatot, amikor leírom, hogy ez a platform az Alfa Romeo egész történelmének az ékköve, az egyik legjobb dolog, ami a márkával történt az elmúlt 40-50 évben. Pont nemrég volt 5 éve, hogy az első Giuliák kigurultak a cassinói gyártósorról, és már most véshetjük fel a nevét a sírkövére.
A hír ugyanis az, hogy a Stellantis nem tart igényt a Giorgio platformra. Elássák a milliárd eurós fejlesztés végeredményét, amint ezek a modellek kifutottak.
Nem látok be a lapok mögé, nyilván meg lehet ezt számokkal, költségvetési szigorral magyarázni, elvégre profitot akarnak termelni. Ezt én mind megértem, és azt is elhiszem, hogy pénzügyi szempontból van értelme ennek a döntésnek.
Az FCA-időszakból még arról is volt hír, hogy a platformot a többi márka is megkapja, annyira fasza lett. A Stellantis létrejötte után jött a hír a Lancia-DS-Alfa Romeo hármasról, amelyekből prémium-triót kívannak létrehozni a konszernen belül.
Kérdezem én, nem fért volna el egy pont erre a célre épített platform az STLA mellett egy ekkora márkalistával – legalább ennek a három prémiumnak kinevezett márkánál?
Még ha nem is keres rajta annyit a cég, a presztízs, amire annyira vágynak, elérhető lett volna, kicsit agresszívebb marketinggel.
Annyira fájdalmas, hogy végre volt valamijük, amivel újra felvették a versenyt a konkurenciával, sőt, bizonyos tekintetben (például pont ebben) felül is múlták őket – és épp ezt a valamit engedik el…
Mint a leégett tarló közepén két csodás virág, úgy díszeleg a két elérhető autó az Alfa palettáján. Talán fekete körülöttük a föld, és így sokan nem látják, nem mennek közel. De ez a két virág minden másnál színesebb. Nagy kár, hogy a következő tűz őket is eléri majd.
Ha abszurd módon tele lennék pénzzel, most egy tehervonatnyi Giuliát és Stelviót rendelnék, és elosztogatnám. Hogy a lehető legtöbben tapasztalhassák meg, mit fog veszíteni a világ éveken belül.
A realitás sajnos az, hogy az egyetlen megszerzendő Giulia is egyelőre fene mód messze van. Komolyan megfordult a fejemben, hogy gyűjtést szervezek a blogon, hogy az egyik utolsó Giulia Q-t el tudjam hozni, és megőrizzem az utókornak…
Tavaly nyáron sokakkal egyetemben nem láttam túl rózsásan az Alfa helyzetét, és már akkor is vásárlásra buzdítottam azokat, akik megtehetik. Most magamnak is mondom, hogy addig kell ezt megtenni, amíg él ez a platform. Nem azért, mert a következők garantáltan rosszak lesznek. Hanem mert nem ilyenek.
Ez művészet volt a javából, és nem tudom, hogy valaha látunk-e még hasonlót az automotive mezején.
[UPDATE]: Közben Jean Philippe Imparatonak, az Alfa Romeo jelenlegi első emberének nyilatkozatában felmerült egy utólagos korrekció, méghozzá nem is elhanyagolható. Mégsem törlik véglegesen a Giorgio platformot, hanem beépítik azt a Stellantis általános platformrendszerébe. Hogy ez mit jelent pontosan, nyilván kérdéses, de a végleges elkaszálástól biztosan jobb.
Szóval köszi, már jobban fogok aludni.
