Két hét, két futam, egy győztes. Max Verstappen megállíthatatlannak tűnik, a Stájer GP után az Osztrák Nagydíj legnagyobb trófeáját is elhozta, méghozzá erőlködés nélkül.
A Red Bullnak ez már az ötödik győzelme sorozatban. Fura ezt kimondani kilenc futam után, de a bocik túl jók ahhoz, hogy meccs legyen az élen.
Laza edzések
Nem sok meglepetésben reménykedtek a Mercedes tagjai, elvégre a gumikon kívül semmilyen változó nem került be a pakliba múlt vasárnaphoz képest. Nem is mentek túl jól az első szabadedzésen – annál inkább a másodikon; némi reménysugár csillanhatott fel a Merga-szurkolók szemében: 1-2-ben zárták a tréninget. Még a harmadikon is csak Verstappen fért be eléjük.
Egyébként a tréningek csendben zajlottak, a vártnál is kevesebb volt az izgalom. Nem úgy az időmérőn!
Mit keres itt Norris?
A Q1-ben mostanság mindig az a kérdés, hogy az MLS (Mazepin-Latifi-Schumacher) trió mellett ki búcsúzik. Most Ocon és Räikkönen lett az áldozat. Esteban komoly gondokkal küzdött Alonsoval szemben az osztrák nagydíj mindkét variánsán.
A spanyolnak komoly esélye volt továbbmenni még a Q3-ba is, de Vettel elütötte ennek a lehetőségétől. Nem szóltak a fülére, hogy jön Fernando, és persze a lehető legrosszabb helyen poroszkált, másodmagával. 3 helyes bünti. Igaz, hogy nem ő volt a hibás, de el kell fogadnia a Vettel-szurkolóknak is, hogy egy csapat viszi a pályára az autót, nem csak a pilóta.
Alonso mellett Giovinazzi, Ricciardo és a két Ferrari köszönt el. Valamiért a Scuderia úgy érezte, semmiképp nem szabad lágy gumira váltani a továbbjutásért. Szerintem ez kivételesen nem volt melléfogás, beáldozták a kvalifikációt a versenyért.
E mellett persze totális blama, hogy George Russell pont előttük fért be a Q3-ba, szintén közepes gumikon. Igaz, hogy ehhez Alonso balszerencséje is kellett, de nagyszerű kört hozott össze Russell, ezt senki nem veszi el tőle.
A Q3 egészen bizarra sikerült. Sima Verstappen pole-t várt mindenki, de nagyon nem lett sima – és nem a Mercedes miatt!
Ugyanis Lando Norris, az igazán kiváló Lando Norris vette a bátorságot, és már az első próbálkozásnál befúrta magát Max és a mercik közé. Nagy volt a hűledezés, és még nem volt vége: szinte senki nem tudott a második kísérleténél javítani, de a McLaren versenyzője majdnem az első helyet is elhozta – 48 ezredre közelítette meg a pole-t érő időt.
És ha ez nem lenne elég, még Pérez is odapofátlankodott Hamilton és Bottas elé.
Már szombaton kellemetlen helyzetben találta magát a címvédő.
Megmászhatatlan problémahegyek
A rajt most is könnyed és viszonylag balesetmentes volt – Ocon szorult kalodába az egyes kanyar után, fel is adta a versenyt.
Safety Car, újrastart. Checo érezte, itt a pillanat, hogy hátrébb tolja Norrist. Elég hamar ki is tudta mozgatni az ideális ívről, a 4-esben melléért, kívül maradt, Norris pedig nemes egyszerűséggel kivezette a pályáról. A mexikói a tizedik hely környékére esett vissza. Hogy mit gondolok az esetről, azt később leírom, tömbösítve a többivel. Mindenesetre Lando kapott egy 5 másodperces büntit.
A kiállásig viszont ezt nem kellett letöltenie, így a két Mercedes hiába került ki szerencsével egy potenciálisan fájdalmas problémát, a másik még előtte tornyosult. Hamilton körökön át próbálta letolni Norrist a pályáról, de próbálkozni se volt sok lehetősége. Kb. húsz kört mentek, mire Lewis le tudott lépni. Meg is dicsérte rádión a honfitársát.
Na ja, sikerült, csak addigra Verstappen már Roggendorfban járt. Az Osztrák Nagydíj, ha nem számoljuk a technikai- és csapatbakikat, gyakorlatilag az első húsz körben eldőlt.
Unalom az élen, izgalom a bolyban
Emlékszel még, hogy szombaton a Q2-ből nagyon sokan lágy keverékkel jutottak tovább? Nos, nagyon kevesen voltak, aki ezzel vasárnap jól jártak. A balféknek hitt Ferrari jól döntött a közepes abronccsal, folyamatosan jöttek fel a versenyen – már amennyire tőlük tellett. A lágy gumisok vagy kétszer álltak ki, vagy annyira lelassultak, hogy nem volt esélyük.
A kerékcserék után Leclerc még Pérezt is képes volt piszkálni, és egyszer csak mellé is szúrt a Ferrarival. Checo valószínűleg még mindig idegállapotba’ vót, így hát pont azt a fenyítést alkalmazta a riválisa ellen, mint amit Norris használt ellene: a négyesben kiterelte a monacóit a pályáról, egy dupla kocc kíséretében. Ez persze még nagyobb hülyeség volt Péreztől, hiszen neki minden másodpercre szüksége lett volna. Adtak is neki még ötöt, nehogy elfogyjon.
A Gasly vezette vonatot pár kör múltán újra utolérte Leclerc, és mivel Pérez nem tudott előzni, újra megpróbálta Charlie a manővert, ezúttal a 6-os kijáratánál gyorsult mellé, ahol Pérez újra kiterelte a Ferrarit! Totál elborult az agya a gyereknek. Főleg annak fényében, hogy ott esélytelen volt előzni, ezt az Alonso-Russell csata hűen tükrözte később. Még öt másodperc. Itt megjegyzem, hogy ha már az elsőért ennyit kapott, a másodikat nem úszta volna meg nálam egy ötössel. De erről majd később.
Megérte spórolni a gumikkal
A mezőny java az egy kiállásos taktika mellett döntött. Bár nem fogytak a gumik annyira, mint azt a csapatok gondolták, az egy kiállást csak nagyon takarékon volt érdemes megcsinálni, ha még gyors akart lenne az ember fia a végén.
Így tett Sainz is, aki a verseny első kétharmadát letolta a kemény abroncsokon, és közepeseket felrakva száguldott előre a hajrában. Pérez próbált elnyúlni Ricciardótól, hogy megtarthassa a helyét, Carlos pedig utolérte az ausztrál vezette csapatot. Leclerc okosan elengedte a spanyolt, aki el is kapta az ebben a pillanatban aligha mosolygó Danielt, és még elég tempója volt ahhoz, hogy Checo a végén mögé kerüljön az eredménylistán.
Visszatérve az elejére: Norris letöltötte az öt másodpercét a boxban, Valtterit behívták vele együtt, és egy ekkora hendikepet nyilván nem lehet boxmunkával kompenzálni, előzött is a finn. Lando tehát lekerült a dobogóról is, ami akkor elég véglegesnek tűnt.
Mi van Hamiltonnal?
Aztán Lewis egyszer csak elkezdett lassulni. Nem volt nagyon durva visszaesés, de arra épp elég, hogy Bottas és Norris néhány körön belül utolérje. Visszaütött a verseny eleji mázli. A rádiózásban csak arról lehetett hallani, hogy 10-12 kör alatt elfogytak a kemény gumik a brit alatt. Nem volt mit tenni, a címvédő elengedte Bottast, és Norrisnak sem okozott gondot a szárnyaszegett Mercedes. Amikor Lando lelépte az 5-ös és 6-os közötti gyorsítóban, azt hittem, hogy az elektromos rendszer rakoncátlankodik a Merciben, de az ok jóval egyszerűbb.
Persze mára már kirobbantak a nyilatkozatok, mi szerint legalább 7-8 tizedet bukott körönként, és hogy versenyben lettek volna Verstappennel. Nem tudom, hogy a Stájer Nagydíjon merre voltak arccal.
Nincs bírás Verstappennel
A szomorú igazság az, hogy Max ellenfél nélkül körözgetett a pályán. Hamilton kezdeti beragadása Norris mögé még rá is tett egy lapáttal. A holland még azt is megtehette, hogy kiállt a végén egy új szett abroncsért, hogy tuti legyen a plusz egy pont (no meg egy potenciális defektveszély miatt). Luxusproblémák, bárhogy is nézzük.
Akartam én, hogy a Red Bull jó legyen, de ez azért túlzás. Így sajnos nem szórakozunk jobban, mintha most is Hamilton cirkálna egyedül az élen.
Egyelőre nem látszik, hol talál majd fogást bárki a bocikon. Nagyon gyors az autó, és eddig megpusztulni sem volt kedve, Verstappen nem nagyon akar hibázni, és maga a csapat sem viszi túlzásba. Nagy kérdés, hogy ezt a formát hány futamon át képesek életben tartani a jövőben. Sok van még hátra, semmi nincs lefutva, de érik a trónfosztás minden fronton, ez vitathatatlan.
Leszorítósdi
Az Osztrák Nagydíj bővelkedett a pályáról kiterelésekben. És ha követted az elmúlt néhány év versenyeit, és kicsit turkálsz az emlékeidben, hamar találkozni fogsz néhány hasonló esettel – akár még a Red Bull Ringen is.
A mostani három incidensnél valószínűleg nem a büntetés mértéke az elsődleges kérdés, hanem hogy kell-e ezekért büntetni.
Igen, ez egy jogos kérdés, ugyanis ez a közelmúltban nagyon nem volt egyértelmű. 2019-ben is volt Osztrák Nagydíj Spielbergben, és akkor is történt egy érdekes leszorítás, ráadásul a győzelemért. Verstappen érte utol Leclerc-t, aki eleinte a külső ívről kivédekezte a holland támadásait, de két körrel a vége előtt Max inkább nem hagyta, hogy a monacói újra legyorsulja, és kiterelte őt a pályáról. Akkoriban sokan azt gondolták, hogy az FIA azért nem nyúlt bele a történetbe, hogy a Red Bull nyerhessen otthon – nem mellékesen a Honda erőforrással, hogy a japánoknak legyen kedve a sportban maradni. Volt is ünneplés gazdagon.
A hivatalos indoklás az volt, hogy az új irányvonal szerint engedni kell a kemény küzdelmet.
Még ugyanebben az évben pont Leclerc (ez a srác mindenben benne van) tessékelte kijjebb Hamiltont Monzában – ez szintén a győzelemért ment. Itt pedig véletlenül pont Olasz GP, a Ferrari nyerhetett otthon. Fura konstellációk ezek. De akár említhetném az idei évből a Verstappen-Hamilton esetet is Imolából.
Mindenesetre az FIA pont az osztrák csatára hivatkozva nem büntette Charlie-t. Az én olvasatomban nem, de ennek fényében nagyon érdekes, hogy most mégis szankcionálták ezeket az eseteket. Minden felsorolt manővert büntettem volna, beleértve a korábbiakat is. Az öt másodpercet aránytalannak gondolom, a szenvedő fél szinte mindannyiszor többet veszített ennél – pláne, ha az előzést beleszámoljuk.
Az FIA indoklása
A különbséget Masi az alábbi gondolattal indokolta:
„Az elsőnél, Sergio és Lando eseténél Sergio már teljesen Lando mellett volt. Ezért itt elvárás volt, hogy (Norris – a szerk.) hagyjon egy autónyi helyet a pálya szélétől. Aztán a másodiknál ugyanez volt a helyzet, csak fordítva, a négyes, majd a hatos kanyar kijáratánál Checo és Charles között.”
Oké…
Másképp látjuk a dolgokat
Pérez sajnálkozott is a sajtóban, személyesen kért bocsánatot a ferraristól. Teljesen igazat adtam Wéber Gabinak, az ismételt húzás sima boxutca áthajtás nálam. Emlékszem, amikor Le Castellet-ben Vettel kibombázta Bottast a rajt után, hirtelen mindenkinek eszébe jutott, hogy akkor lenne fair a büntetés, ha a szenvedő fél mögé kerülne az elkövető. Ez valahogy alábbhagyott mostanra.
Főleg Norrisnál, mert a nyilatkozatai alapján még csak hibásnak sem érzi magát, többek között azért, mert a rajt után zajlott az esemény. Szerinte Pérez csinált hülyeséget.
Hmmm… hamar a fejébe szállt a fiúnak a siker.
Nagyon sajnálom, mert eddig kevésbé mutatta ezt az arcát. Verstappenről a kezdetektől tudtuk, hogy egy kis seggfej, és csak később nőtt be a feje lágya, de Norris teljesen más képet festett magáról. Kár, hogy felült erre a vonatra, most már nem lett volna szabad.
A személyiségétől függetlenül szenzációsan ment, teljesen megérdemelt volt a dobogó. Utólag persze rácseszett az öt másodperccel is, mert teoretikusan második is lehetett volna – na ja, csak akkor sem tudjuk, hogy mi van, ha Pérez megelőzi. Úgyhogy a helyében nem bosszankodnék túlzottan.
Ja igen, egyébként a Red Bull és a McLaren csapatfőnöke sem büntetett volna. Szerintük ilyen a versenyzés, és hát – ezt muszáj Hornertől idéznem: „El fogunk jutni oda, hogy a versenyzők kiterelik magukat a pályáról, és büntetésért kiáltanak.” Régen olvastam ennyire szórakoztató nyilatkozatot. Úgy látszik, az Osztrák Nagydíj a terelések futama marad.
Kimi…
Gasly és Alonso még elcsípte az utolsó két pontszerző helyet, de sokkal nagyobb finálét csinált az első tízen kívüli két világbajnok. Räikkönen és Vettel talált egymásra az 5-ös kanyarnál. Kimi szó szerint belement német cimborájába, és kivitte magával a kavicsra. Utólag kapott 20 másodpercet, amit jogosnak is érzek, bár kettejük pontszámát nemigen befolyásolták a történtek.
A finn bajnok ezt nagyon csúnyán benézte, hirtelen nem is értettem, mi történik. Hozzáteszem, Seb nem panaszkodott rá. Sajnos megérdemelte volna.
E miatt repkedtek a sárga zászlók, amit elég sokan részben, vagy egészében nem vettek figyelembe az utolsó körben, így a mezőny felét beidézte a verseny végén az FIA. Végül csak Mazepin és Latifi kaptak egy szintén semmit nem befolyásoló időbüntetést.
Nyári szünet előtt
A hosszú pihenőt csak a két hét múlva esedékes Brit, illetve a hónap végén érkező Magyar GP előzi meg. Ekkor el is érünk a szezon feléhez.
Ez az Osztrák Nagydíj sem festett szebb képet az erőviszonyokról, de én azért még reménykedem néhány élvezetes küzdelemben az élen.
Verstappen előnye 32 pont, ami már nem elhanyagolható, mint ahogy a Red Bull 44-e sem, de ahhoz még kevés, hogy bármit is odaadjunk nekik. Két hét múlva kiderül, hogy Max Hamilton otthonából is el tudja-e hozni a skalpot.