Nem mai történet már, és a magyar portálokra is eljutott, noha kis hazánkban kevés fog szaladgálni belőle. Érdekességképp mégis azt hiszem, megérdemel néhány keresetlen szót ez a…. hát, majd eldöntöd, mi ez.
Unod az SUV-ket? Eleged van abból, hogy minden csak terepjárónak „látszik”, a valóságban meg fennakadnak az első kiszáradt fácánon?
Akkor itt a megoldás: az ultimate terepjáró.
Amerikából jöttem
Az Egyesült Államok sok szempontból nem áll túl közel a szívemhez. Egy dolgot azonban mindenképp irigylek tőlük: a közutak szabadságát. 2022-ben rendszámot kaphatsz egy szarrá tuningolt hot rodra, egy dragster kamionra, vagy szinte bármire, ami eszedbe jut.
Nem feltétlen ez a radikális irány a legjobb, de az biztos, hogy semmivel nem rosszabb, mint a kis hazánk begyepesedett, képmutató és rendkívül álszent, dogmatikus hozzáállása.
(Forrás: www.autoevolution.com)
Ez a Howe&Howe kompánia, akinek ezt a hogyishíjjákot köszönhetjük, egy 80-as évekből induló agymenés Geoff és Mike Howe szürkeállományából. 2001-ben mutatták meg az első Ripsaw hernyótalpas, amire nemsokára a hadsereg is felfigyelt. Innentől pedig egyenes volt az út.
Azóta a cég a legkülönfélébb dolgokat alkotta meg: a legkisebb terepjáró járművet, ami képes egy embert szállítani, távvezérlésű többcélú tűzoltó egységet – és kereskedelmi forgalomban lévő, mindenen áthatoló terepjáró gépezetet is.
Ezmiez
A vállalkozás rájött arra, hogy a cuccaikért nem feltétlen csak a sereg fizet.
A Ripsaw család mezei civilek számára elérhető járművek csoportja, melyek közül az F4 változat a legfrissebb, jelenleg is kapható verzió.
Hogy mire való? Hát arra például nagyon jó, hogy egyetlen huszárvágással lezárja a „melyik járgány a legjobb terepen?”-kérdéssel induló vitát, vagy ha az ember mulatni akar egyet a floridai mocsárvidéken – avagy ha kedve támad minimális feltűnéssel mcdrive-ozni.
Ez a jószág egy, legfeljebb 550 lóerős (952 Nm) PPE Duramax Diesel erőforrással hajtott, gumihevederes hernyótalppal felszerelt off-road szörnyeteg, ami legfeljebb 55 mph-s (~88,5 km/h) végsebességgel repíti az alig 5 tonnáját.
Az előd egyébként 1500 lovat tudott, de ez már egy sokkal kimértebb – és többfelhasználós – változat.
(Forrás: www.autoevolution.com)
166,5 liternyi gázolaj fér a tankjába (44 USA gallon), amiből azért szépen fogy majd, főleg, ha terepre visszük. Dehát kit izgat, amikor a 20 hüvelyknyi (majd’ 51 cm) nettó hasmagassággal kb. azon megyünk át, amin nem szégyellünk?
És ha azt hitted, hogy ez egy puritán bádogdoboz, nagyot tévedtél.
(Forrás: www.autoevolution.com)
A pilótafülkére emlékeztető beltér kissé váratlan, ugyanakkor minden fontos dolgot megtalálhatunk benne: GPS alapú navigáció, multimédiás infotainment rendszer, aktuális terepszögek, és Balu kapitány ízlésére szabott kormány.
Alapfelszereltségként jár a hátsó, pickup-szerű raktér, az első és hátsó üléssor biztonsági övekkel (az első sor elektromosan állítható, ha nem versenyüléssel kérjük), és a két leszerelhető sirályszárnyas oldalajtó.
Mennyi?
Nem elég a széria? Kérhetsz extrákat is.
Opció a sötétített üveg, a vízhatlan kabin, a teljes körű ablaktörlő rendszer, a zárt hátsó csomagtér, van még CB rádió, csörlő az ehhez tartozó lökhárítóval (7,5 tonnáig).
(Forrás: www.autoevolution.com)
Ezen kívül kérhetsz teljes kárpitozást a beltérben , jobb hifit és jobb külső világítást.
Bevallom neked, kedvet kaptam egy ilyen szárazföldi torpedó kipróbálásához. A környéken, ahol lakom, elég sok helyen ki lehetne használni a képességeit – és el tudok képzelni néhány hivatalos szervet is, ahol lenne haszna egy ilyen dögnek.
Hogy miért nem lesz nálunk ilyen? Azért, mert az alapváltozat kereken 500 ezer dollárt kóstál.
Nem, nem tettem hozzá pluszban nullát. Fél milla. Innen indul az alkudozás.
Úgyhogy ha csak egyetlen embert ismersz, akinek a valakijének a valakije birtokol egy ilyet, ne felejts el írni nekem. Nem számítok nagy forgalomra a témában.
Akárhogy is, a Ripsaw F4 egy ördögi játékszer, ami nagyon elnyerte a tetszésemet; helye van a blogon, nem vitás.