F1

Puding próbája az evés

Új sprintkvalifikációs rendszer bevezetése ezen a hétvégén

Röviden tájékoztatunk benneteket arról, hogy hogyan fog kinézni a merőben új hétvégi Forma-1-es menetrend Bakuban.

Kezdjük azzal, hogy mit láthattunk eddig egy sprintfutamos hétvégén.

Pénteken volt egy időmérő edzés, ami a sprintfutam kiindulási helyzetét állapította meg, és a szombati mini verseny határozta meg a vasárnapi rajtsorrendet. Szombaton volt még egy szabadedzés, aminek nem volt érdemi jelentősége, mert már tartottak egy kvalifikációt pénteken.

Ehhez képest az Azeri GP-n a következő lebonyolítás várható:

  • Péntek: szabadedzéssel nyitunk, majd a vasárnapi nagy futam időmérő edzése következik
  • Szombat: a szokásostól eltérő módon külön időmérő edzése lesz a sprintfutamnak és a fő versenynek, szombaton a sprintverseny kvalifikációja lesz az első műsorszám; ez rövidebb lesz, mint egy normál időmérő edzés – a Q1-ben és a Q2-ben csak közepes, a Q3-ban pedig csak lágy keverékű abroncsot használhatnak a csapatok; a Q1 12, a Q2 10, a Q3 8 perces lesz, a sprintfutamot közvetlenül utána rendezik
  • Vasárnap a futam a megszokott körülmények között zajlik

Itt fogják ezt a rendszert először kipróbálni (nem mellékesen kissé kapkodva készítették elő a nagydíjat), ezért várni fogják a visszajelzéseket a csapatok, versenyzők és a nézők részéről is.

Szinte minden csapat rengeteg újítással érkezik/érkezett Azerbajdzsánba, ezért is nagy lutri, hogy kinek fog bejönni és kinek kevésbé ez a sprintfutamos hétvége.

Vajon mire lesz elég az az egy szabadedzés?

Lucille

Hírleső, videó- és képgyűjtögető.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb